A levegő ura + VIDEÓ

Illés Renátó táncos, akrobata, tornász, az első selyemakrobatika (silk-tissue) magyar bajnokság kétszeres aranyérmese (egyéniben és párosban), és különdíjasa. A Baross Imre Artistaképző tizennyolc éves végzős hallgatója négy szeren nyújt egyedülállót: a levegőben tissue és kocka, a talajon handstand (kézenállás-akrobatika), valamint a rhönrad (a nagy kerék) virtuóza. A fölöttébb komoly fiatalember élsportoló és művész.

eFBé Karrierje tánccal indult, ám a titkos álom, az artistaság is hamarosan valósággá vált. Renátó jelenleg a Baross Imre Artistaképzőben az utolsó vizsgaelőadására készül, ám az iskolapadban is helyt kell állnia, hiszen az idén érettségizik. Feszített progamját tekintve úgy tetszik: egy nap huszonöt órából is állhat... Ennek köszönhetően két tétel, és három próba között még beszélgetésre is maradt idő.

NÉVJEGY Illés Renátó, artista, légtornász. Tizennyolc éves, a Baross Imre Artistaképző végzős hallgatója. Kétszeres magyar bajnok selyem-akrobatikában (egyéni, páros). Edzői: Ócsai Erzsébet, Vincze Tünde, Hegedűs Zoltán. Hobbi: tánc, zene, röplabda. Kedvenc könyv: L. J. Smith műve, a Vámpírnaplók. Példakép: Nagy Ferenc, a korábbi iskolatárs, aki jelenleg az Abu Dhabi Ferrari World cirkuszának művésze.

– Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba az élsporttal? – Ötéves koromban aerobik-féle tánccal kezdtem, az után jött a hip-hop. Tanultam show-táncot is, ám a hip-hop maradt a fő irány. Szóba került a szertorna is, de sajnos Békéscsabán akkor sem volt, és most sincs férfi tornaszakosztály. Arra nem volt esély, hogy felköltözzünk Budapestre, s édesanyám annyira fiatalon biztosan nem engedett volna el egyedül a fővárosba. Szüleim néptáncosok voltak, egy párt alkottak. Én az artista pálya felé kacsingattam, de anyu azt mondta, nem lehetek artista, ezért úgy döntöttem, hogy táncos leszek.

– Mégis az artistaképzőben kötöttél ki… – Ez egy érdekes történet: a hátam mögött zajlott az egész, anyu intézte a jelentkezést, a felvételit. Egy napon hazaértem a suliból, és édesanyám azzal fogadott: „Megyünk fel Pestre az artistaképzőbe felvételizni”. Mégis elengedett... Nagyon jól tudta, hogy otthon, Békéscsabán nem tudnám azt csinálni, amit szeretnék, nem tudnék kiteljesedni. Végül szerencsém is volt, mert csupán a pótfelvételin vettem részt. – Hogy zajlott akkor a kiválasztás? – Kaptam előre egy levelet, amiben le volt írva, hogy mit kell majd bemutatni. Kellett kötelet mászni, kézen állni, spárgázni. Sőt a részvevők egy saját produkciót is vittek, amelyet a zsűri pontozott. Renátó hat éve került Budapestre. Azóta itt sportol, ahogy ő mondja, „artistul” a Baross Imre Artistaképzőben. A Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziumának tanulója, a délutánjait, továbbá az estéit az iskolapadban tölti. Délelőttönként az artistaképző művésztelepén, vagy a Városligeti fasorban található központi épületben „szakmázik”. – Az első évben, ami a hetedik osztály volt, egy napom úgy nézett ki, mint egy átlag élsportoló diáké: délelőtt iskola, délután edzések. Nyolcadikra szakosodhattam, akkor kerültem a levegő- és rhönradosztályba. Átkerültem a Magyar Táncművészeti Főiskola középiskolájába, így megfordult a napirendem is: délelőttönként szakma, délután iskola. Az első évben „könnyű” volt, mert napi 2-3 órám volt délután, azt követően azonban már este hatig-hétig jártam iskolába. Az osztálytársaim között vannak artistaképzősök, de balettosok, valamint modern táncot tanulók is. – Levegő- és rhönradosztály, egy hétköznapi iskolásnak elképzelhetetlen fogalom. Mit takar ez pontosan? – Több osztály és csoport van az iskolában: rhönradosok, bohócok, zsonglőrök, trapézosok. Aztán még a lengődrót, a kötél, a gúla... – Mind egy-egy külön osztály? – Nem, igazából úgy kell elképzelni, hogy van egy osztály, változó létszámmal, és ezen belül szakosodunk. Mindenkinek a személyre szabott órarendjébe vannak osztva a szakmai tréningek, ezen kívül vannak a közös órák és tantárgyak: tánc, pantomim, színészmesterség, ügyesség. Az utolsó évben már csak saját szakját gyakorolja mindenki.

Rhönrad Más néven keréktorna, Németországból ered, gyökerei az 1920-as évek közepéig nyúlnak vissza. A két méter átmérőjű, 40-60 kg súlyú kerékkel a tornászok nem elsősorban gurulnak, hanem a keréken, illetve a kerékben mutatnak be különböző nyújtó- és bukfencgyakorlatokat. Handstand Nem egyszerű kézenállás: egy erre a célra készített speciális asztalon kell kézen állni, spárgázni, nyújtani. A silk-tissue-ról ITT.

– Milyen lemondásokkal járt az elmúlt hat év? – Lehet, hogy furán hangzik, de nagyon sok mindenről lemondtam, ezzel együtt, legalább ugyanennyit kaptam. Játszótér, haverokkal „lógás”, később a bulizás soha nem jöhetett szóba, a „gyermekkor” nekem, nekünk kimaradt. Amikor még Békéscsabán táncoltam, ott is edzések voltak délután, az egy-két szabad órát a tanulásra fordítottam.

– Megéri, megérte ezt az irányt választani? – A tánc nagyon hiányzik, nagyon szeretem, úgy érzem jól is megy; próbálom mindig beleépíteni a számaimba a táncos elemeket. Amikor az „artistulásban” jött valami nehézség, akkor mindig úgy éreztem, váltok a táncra, de aztán soha nem tettem. Szerintem mindenkinek eljön az életében nem is egyszer az a pont, amikor a kiválasztott szakmájából elege lesz, még akkor is, amikor „csak” tanulja. Mégis úgy gondolom, megérte minden áldozat, az is, hogy ott kellett hagynom a családomat, felköltözni a kollégiumba, új életet kezdeni. Amikor egy gála végén tapsvihar van, és látom az embereken, hogy élvezték a produkciót, az nagyon jó érzés, az pedig főleg, amikor híres szakemberek jönnek gratulálni. Ezekért a pillanatokért megérte mindent feladni. – Akkor sem lehet könnyű… – A családom maximálisan támogat, főként édesanyám, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy elérjem a céljaimat. – Mennyire vagy maximalista? – Talán túlságosan is, mert olyan dolgokat szeretnék véghezvinni, ami talán még soha, senkinek a világon nem sikerült. Az biztos, hogy olyan nem lesz, hogy mindenkinek megfeleljek majd. – Azt érzem, hogy te vagy saját magad legnagyobb kritikusa, tehát, ha magadnak megfelelsz, akkor… – Nem volt még egyetlen olyan versenyem, fellépésem, gálám sem, amikor azt mondtam volna magamnak, hogy „Ez igen, ez most százszázalékos volt!” Rajtam kívül anyukám a legnagyobb kritikusom, mindig megmondja azt, ha valamiről úgy érzi, hogy nem volt az igazi. Ugyanakkor természetesen meg is dicsér. Ezekből tanulok a legtöbbet, meg persze abból, hogy visszanézem a produkcióimat, bár ezt meg kell mondjam, nagyon utálom. De rájöttem az évek során, hogy muszáj, mert a hibáimból tanulok igazán. – A tehetséged, elkötelezettséged két évvel ezelőtt a szakma Vadady Ágnes-díjjal ismerte el. – Hihetetlen élmény volt, hogy ott lehettem az elsők között, akik ezt a díjat megkapták. Azt éreztem, hogy eljutottam valahová, ugyanakkor azt is, hogy ezentúl még többet kell tennem. Egyrészt megmutatni, hogy megérdemelten kaptam az elismerést, másrészt még többet dolgozni azért, hogy elérjem céljaimat.

Vadady Ágnes-díj A Garabonciás Alapítvány, amely ifjúsági kulturális-művészeti tevékenységet folytat, az általa működtetett Garabonciás Gyermek- és Ifjúsági Együttes alapító koreográfusa emlékére 2009-ben Vadady Ágnes-díjat alapított. Az elismerést azok a 16-18 éves fiatalok kaphatják, akik a mozgásművészet valamelyik ágában, tanulóként kiváló eredményt értek el. Illés Renátó tizenhét évesen, 2009 áprilisában, az első díjátadón kapta meg a kitüntetést, egyedüli artistaként, három táncos társaságában.

– Mennyire kapsz szabad kezet a gyakorlataid összeállításában? – Úgy érzem, elértem azt az évek során, hogy a tanáraim megbíznak bennem annyira, hogy az én kezembe adják a gyakorlatok összerakásának feladatát. Természetesen tőlük is kapok segítséget, s nélkülük nem is döntenék. A kosztümöket már én tervezem, a zenét is én keresem, a koreográfiát pedig közösen rakjuk össze a koreográfussal. Amikor az említett négy szer közül a kedvencről kérdezem, érzem, hogy nehezen tud dönteni. Mindegyikkel együtt él, így négy „legjobb barátja” van: a kocka, a rhönrad, a handstand-asztal, és a selyemszalag. – A kocka a legújabb, talán ezért van most a csúcson... Azért szeretem mind a négy szert, mert már annyira a társaim lettek, hogy önmagam lehetek mindegyikben. „Hagyják”, hogy érvényesüljek.

– Egy nálunk új sportág, a selyemakrobatika (silk-tissue) első bajnokságának kétszeres aranyérmese, különdíjasa vagy. Hogyan ismerkedtél meg a sportággal? – Az előkészítő negyedik osztályának a végén volt egy úgynevezett tanúsító vizsga, elvileg itt kellett volna eldöntenem, hogy milyen irányba szakosodom. Nálam ez kimaradt, egészen pontosan úgy történt, hogy az év végén a bizonyítvánnyal a kezemben indultam haza, amikor a suli kapujában utolért az igazgató-helyettes, és megkérdezte, hogy mire akarok szakosodni. Nem igazán volt fogalmam róla, hogy mire kéne, a handstand biztos volt, a tissue-t pedig megszerettem, mert nagyon látványosnak tartottam. Mostani tanárom Vincze Tünde, ettől az évtől tréningezik velem, előtte Bánfai Ágnes, kiváló tornász oktatta nálunk a tissue-t. – Milyen célokat tűztél ki magad elé a szakmában? – Elsőként természetesen a Cirque du Soleil-t; a legnagyobb álmom az, hogy abban a társulatban állandó szerepet kapjak. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen tudom, hogy elsősorban a tornászokat és a műugrókat keresik. Szerencsére minden szer más, ráadásul, mindig tudják, hogy milyen szerre keresnek éppen embert.

A Cirque du Soleil (A Nap Cirkusza) 1984-ben alapították, montreali székhelyű cirkusz. Egyértelműen az teszi unikummá, hogy a mozgásművészek és az akrobaták munkájára támaszkodik, állatszámok nem szerepelnek a repertoárján. Ha az általában hatvanfős társulat nem a világot járja éppen, akkor Las Vegasban mutatja be valamelyik világsikerű produkcióját. Tavaly Magyarországon is bemutatkozott. A műsor előkészítői között ott találjuk Vincze Tündét, a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnökét, valamint Markocsány Lórántot, aki jelenleg a társulat tagja. Korábbi produkciójuk, az Algeria főcímdalára Geszti Péter írt magyar szöveget: ez a Magyarország című dal.

– Edzősködés, tanítás? – Elég régen kijelentettem, hogy tanítani biztosan nem fogok. Ehhez képest a mostani rhönradcsoportot nagy részben már én készítettem fel, miután a mesterünk rám bízta őket. Hihetetlen érzés, hogy a fiatalok hallgatnak rám, elfogadják a tanácsaimat, megcsinálják, amit kérek. És amikor látom őket produkció közben, akkor elragad a pillanat, mivel akkor döbbenek rá, hogy őket én tanítottam...

Renátóról mondták Vincze Tünde, a Magyar Légtornász Egyesület elnöke, Renátó tissue-mestere: Renátó egy kimagaslóan tehetséges fiatalember. Öröm vele dolgozni, mint edzője elmondhatom: ritkán van szerencsém hasonló kategóriájú versenyzőhöz. Nagyon büszke vagyok rá, hogy az első országos tissue-bajnokságon két kategóriában is aranyérmet szerzett. Hihetetlen kitartással, akaraterővel és mozgáskultúrával rendelkezik. Úgy érzem nagyon szép jövő vár rá és kívánom neki, hogy valóra váljanak  az álmai. Lőrincz Alexandra, a Baross Imre Artistaképző tanulója, Renátóval párosban a selyem-akrobatika magyar bajnoka: Kedves, őszinte, segítőkész . Rám sokkal jobban odafigyel, mint saját magára. Ha valami gondom, bajom van, mindig meghallgat és számíthatok a tanácsaira!