A július 30-án véget ért görögországi férfi junior világbajnokságon Németország megvédte két évvel korábban megszerzett címét. A 17. helyen végzett magyar válogatott szereplését Juhász István, a szövetség szakmai igazgatója értékelte.
dzs A legjelentősebb sportági utánpótlás világtorna eredményei alapján Európa továbbra is őrzi domináns szerepét a férfi kézilabdázásban, de figyelemre méltó, hogy a legjobb nyolc közé bekerült két észak-afrikai válogatott nem elégedett meg a negyeddöntővel. Az egymás ellen vívott bronzcsatában Egyiptom legyőzésével Tunézia szerezte meg a harmadik helyet.
A finálét a címvédő német és az Európa-bajnok dán együttes vívta egymással, és akárcsak két évvel korábban, ez alkalommal is meggyőző különbséggel az egyébként tavalyi Eb-4. germánok diadalmaskodtak. A közvetlen élmezőnyt követő négyesben olyan sportági nagyhatalmak képviselői találhatók, mint Spanyolország, Franciaország, Svédország, valamint a korosztály tavalyi kontinensbajnoka, Szlovénia.
A 17. helyen záró magyar együttest a továbbjutástól megfosztó csoportellenfelek a 24-es mezőny első felében végeztek: a spanyolok az ötödik, a svédek a hetedik, a portugálok a kilencedik helyre pozícionálták magukat és még Irán is elcsípte a számára különösen előkelő 12. helyet, nem mellesleg olyan neves rivális, mint Oroszország előtt.
A magyar válogatott szereplését Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója eképpen értékelte:
– A kiindulási alappal kell kezdenünk. Ez a csapat tavaly nem jutott ki az Európa-bajnokságra, miután a selejtezőben a házigazda Izraeltől és Horvátországtól is vereséget szenvedett. Ehhez képest mindenképpen előrelépésnek számított, hogy a fiúk az idén januárban, a belgiumi kvalifikációs tornán Lengyelország, Románia és a rendezők együttesének megelőzésével megszerezte az egyetlen továbbjutó helyet és ezzel kiharcolta a világbajnoki részvételt. Más kérdés, hogy a bravúrhoz kis szerencse is kellett, hiszen az első három csapat körbeveréséből mi jöttünk ki a legjobban.
– Térjünk rá a világbajnoki szereplésre. A szurkolóknak nyilvánvalóan csalódás a 17. hely. Szakmailag is az, vagy egyszerűen csak ez a realitás, azaz „a helyünkre kerültünk”?
– Mindkét megközelítésben van igazság. A nemzetközi szövetség előzetes rangsorában ugyanis éppen a 17. helyre kalibrálták a csapatunkat. Szövetségünk elnökségének elvárása ugyanakkor az első tizenkettőbe kerülés volt.
– Elégedettek tehát semmiképpen sem lehetünk…
– Közel sem. Ugyanakkor nem árt némiképp árnyalni a képet. Úgy gondolom, hogy a spanyoloktól és a portugáloktól elszenvedett vereség még „belefér”, az Irán elleni fiaskó és a svédek elleni 23 gólos kudarc viszont semmiképpen. Magyar nemzeti válogatott ilyen különbséggel senkivel szemben sem maradhat alul. Bár a mérkőzést nem láttam, ekkora tudáskülönbség nem lehet, itt már nyilvánvalóan az akarati tényezők, illetve azok hiánya is szerepet játszottak.
– A felkészülés egyébként megfelelő volt?
– A csapat minden lehetőséget megkapott. Öt hetet gyakorolhattak együtt, és ebben az időszakban sok nemzetközi mérkőzést játszhattak mégpedig csupa olyan válogatott ellen, amely szintén kijutott a világbajnokságra. Rangos klubcsapat is volt az ellenfelek között, sőt tavasszal éppen a világbajnok németekkel is vívtak egy páros mérkőzést.
– Ki tudna emelni néhány konkrét gyengeséget, melyek ide vezettek?
– Az átlövő posztokon nagyon alulteljesítettünk. A már a felnőtt válogatottban is számításba vett és ott jól dolgozó Ancsin Gábor közel sem tudta azt hozni, amit várt tőle a szakvezetés. Úgy látszik, nem bírta el azt a terhet, ami a „nagyok” között nem nyomja, ott felszabadultabban tud játszani. A bal oldalon pedig a még ifjúsági korú Bodó Ricsit kellett első számú lövőként szerepeltetni, mert Zele Dániel sérülés miatt nem utazhatott ki a vb-re. Csapatszinten az okozta a legnagyobb problémát, hogy támadásban rengeteg, meccsenként 15-22 technikai hibát követtünk el. Márpedig ezek többségét az ellenfelek gyors indításgólokkal büntetik.
– Miben látja az előrelépés zálogát?
– Éppen most van a kormányzat előtt a sportág átfogó akadémiai képzési rendszerének tervezete. Ebben nagy hangsúlyt kell fektetni ezekre a friss tapasztalatokra is, és fontos, hogy mindezt érvényesíteni kell a kluboknál zajló munkában is. Ne felejtsük el, hogy egy válogatott játékos esetében csak a munka 20%-a zajlik központilag, a fennmaradó 80% viszont az egyesületeknél. Érdemes megnézni, hogy mi a helyzet a vb-n kiválóan szerepelt egyiptomiaknál és tunéziaiaknál. Náluk a játékosokat komoly, központosított szakmai képzés alapján készítik fel. Ebből a szempontból persze nekik könnyebb a helyzetük, mert nincsenek meghatározó klubcsapataik, de úgy gondolom, hogy az előrelépéshez nálunk is nagyobb hangsúlyt kell kapnia a szövetségi irányelvek érvényesítésének klubszinten is, hiszen mint említettem, a munka, a képzés jelentős része ott történik.
A FELSŐHÁZI HELYOSZTÓK EREDMÉNYEI
DÖNTŐ: Németország–Dánia 27-18 (13-10), a 3. helyért: Tunézia–Egyiptom 24-18 (14-8), az 5. helyért: Spanyolország–Franciaország 29-28 (15-11), a 7. helyért: Svédország–Szlovénia 27-24 (12-9).
