UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2012-04-01 22:40

Teremben tekerő akrobaták

A Baj KSE rendezte március 31-én a XVII. nyílt teremkerékpár országos bajnokságot. A magyarok mellett további hat ország közel százhetven versenyzője nevezett, hazánkat Baj, Bokod, Romhány és Kocs település egyesületei képviselték.

eFBé „Világbajnokságnak is beillett” – idézte a sportág nemzetközi képviselőinek véleményét Nagy Györgyi, a Baj KSE kerékpárszakosztály vezetője. A kis Komárom-Esztergom megyei község általános iskolájának tornatermében a művészi teremkerékpár versenyzőinek akrobatikus produkcióit láthatta március 31-én a nagyérdemű. A nyílt magyar bajnokságra Csehországból, Hongkongból, Németországból, Svájcból, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek klubok. Nagy Györgyi a verseny után mesélt honlapunknak a napról, ami évente egy alkalommal, immár tizenhetedik esztendeje felrajzolja a Magyarország térképén is pöttynyi települést a világtérképre.
– Ez volt a tizenhetedik nyílt bajnokságunk, és idén is volt benne valami új. Egyébként mindig azt érzem a verseny utáni napon, hogy soha nem olyan, mint az előző évben. A legnagyobb különbség a korábbiakhoz képest az, hogy kettő helyett egynapos volt. – Kevesebb volt a résztvevő, esetleg a versenyszám? – Épp ellenkezőleg: olyan sokan neveztek; több mint százötvenen, hogy a teremkerékpár másik szakágának, a kerékpárlabdának a versenyeit meg sem tudtuk volna rendezni. Így az eleve más időpontot kapott. A művészi kerékpárosok ugyan egy napot versenyeztek, de reggeltől estig két pályán, szinte megállás nélkül zajlott a viadal. – Több országból érkeztek kerékpárosok, nem először a hosszú évek során. Milyen volt a nemzetközi visszhang? – A sokszínű verseny után egyöntetűen az volt a vélemény, hogy nagyobb volt ez a rendezvény, mint egy világbajnokság. Ott meghatározott számokban indulnak a nemzetek, például négyesben vagy egyesben. Itt pedig már a junioroknál is nagy létszámú mezőny jött össze számtalan kategóriában, nemcsak a két-, hanem az egykerekűsök között is. Ez utóbbi Németországban, Ausztriában, Svájcban kifejezetten elterjedt sportág, akad, ahol része a tantervnek is. Magyarországon egyesületi szinten nem jellemző, hogy unicikliznének, inkább a cirkuszban látni egykerekűsöket, vagy az utcán azokat, akik hobbiból tekernek. – Hogyan zajlott a nap?
– Reggel a legkisebbek, az iskolás D korcsoportosok, a hat-nyolc évesek kezdtek. Aztán életkor alapján kerültünk egyre közelebb a fináléhoz, nőttek az elért pontszámok is… Kora este kezdődött a junior lány 6-ossal a döntő, ami egészen az estébe nyúlt. Itt szerepeltek azok a versenyzőink, akik Magyarországon úgymond együtt nőttek fel a sportággal. Hazánkban idén válik nagykorúvá a teremkerékpár, az első igazolt magyar teremkerékpározók pedig már a felnőtt korosztályban indulnak, hozzáteszem, ez húszas éveik elején járó fiatalokat jelent. A nap végén a német világbajnok Corina Hein mutatta be gyakorlatát, mondanom sem kell, megkoronázta teljesítményével a versenyt. – Baj alig háromezer lelkes község. Gondolom, az ilyen rendezvényen a falu apraja-nagyja megmozdul. Mekkora az a csapat, amelyikkel együtt dolgozik a verseny sikeréért? – Körülbelül hatvanan vagyunk, de ebbe csak a közvetlen segítő kollégákat számítom bele. Egyfajta karmesteri szerepet érzek mindig, de a jó zenészek maguktól is tudják, mi a feladatuk. Közösen dolgozunk a sikerért, mindenki hozzátesz valamit a csapatmunkához. Kezdve onnan, hogy a szülők vezetik a büfét, de ők szerelik össze például azokat a mobil lelátókat, amiket az Esély Budapest Alapítvány tatai táborából kölcsönzünk erre az időre. Így körülbelül háromszáz néző fér be egy időben a terembe. Azt gondolná az ember, hogy a délelőtti versenyeken kevesebben vannak, mert mindenki a fináléra kíváncsi – nos, nem így van. A legkisebbek versenyétől egészen a sportprogram végéig telt ház volt. – Gyerekek, felnőttek vegyesen?
– Most még az sem lenne túlzás, ha az mondanám, hogy minden korosztály, az újszülöttől: az első magyarországi négyes egyik tagja a verseny előtti éjszaka szülte meg második gyermekét. Abból a csapatból Megyesi Dóra nemzetközi pontozóbíróként az irodában dolgozott, a maradék két csapattag pedig a teremben segített a rendezésben. Mindketten anyukák, a kisgyermekeikkel voltak itt – mondhatom, hogy jön az utánpótlás. Sőt, most már a létszám alapján is kijelenthető, hogy néhány év múlva formálódhat az új négyes. – Mikor zárta a tornatermet? – Jóval éjfél után, de maga a verseny is este kilencig tartott, utána kezdődött a bankett. Ez évek óta hagyomány: a közös málnaszörpözés, süteményezés és természetesen, hogy kellőképp magyaros legyen, gulyásleves és lángos van még a menüben. És a közös élményeknek itt még nem volt vége. – Hogyhogy? Mégsem egynapos a verseny? – Ebben az évben valamennyi ország küldöttsége itt maradt, így vasárnap délelőtt nemzetközi edzést rendeztünk. A sportági összetartásra jellemző, hogy azok a versenyzők, akik jobbak a másiknál, segítenek nekik, tanácsokat adnak. Délután Bokodon folytatódott a közös összetartás. A svájciak és a németek, miután náluk egy hét szünet van az iskolában Húsvét előtt, még egy hétig maradnak. – Hogyan folytatódik a versenyszezon? – Erre a bajnokságra nagyon komoly felkészülést végzett minden magyar induló, így szükség van rövid pihenésre. Bár feltételes módot kell használnom, mert a versenyen olyan élményeket szereztek a kicsik és a nagyobbak is, hogy most aztán nem lehet őket visszafogni. Május 18-19-én Belgiumban lesz a junior Európa-bajnokság (ezt két év múlva Baj rendezheti), aztán a felnőttek a novemberi világbajnokságra készülnek. – Valóban felnőttek? – Teremkerékpárban a tizennyolc év felettiek már a felnőtt korosztályba tartoznak, de a magyar válogatott tagjainak esetében az átlagéletkor legfeljebb a huszonkét évet éri el. Az év legkiemelkedőbb viadala Kínában a Világjátékok: a nem olimpiai sportágak nemzetközi seregszemléjén először szerepel idén a teremkerékpár. Magyarország kvalifikálta magát, ami azért is nagy szó, mert ezt mindössze hat ország mondhatja el magáról – ha valami, akkor ez a siker is segítheti a sportág hazai népszerűsítését… A verseny hivatalos végeredménye ITT. Fotók a versenyről (forrás: Baj KSE) ITT.