Kereszttűzben az akadémiák

Magasztalják is, bírálják is a magyar futballban is működő, létjogosultságot szerzett és immár közismert akadémiákat. Az érvek felsorakoztak a napokban, a Magyar Labdarúgás Fórumán is. Most felidézzük őket, és várjuk a szakemberek, de persze az olvasóink véleményét is.

Nagy-Pál Tamás Ha az elmúlt években a magyar futball utánpótlásáról ejtett szót valaki – teljesen mindegy, hogy asztaltársaság kellős közepén a sarki kocsmában vagy komoly szakmai fórumon –, az akadémiák emlegetése megszokottá vált. A magasztalás mellett sok bírálatot is kaptak ezek az elitnek tartott (kikiáltott...) műhelyek, ezért a Magyar Futball Akadémia (Budapest Honvéd) és a Sándor Károly Akadémia (MTK) vezetői úgy érezték, hogy a Magyar Labdarúgás Fórumán meg kell magyarázniuk létjogosultságukat, meg kell védeniük intézményüket. Rövid visszatekintés az előzményekre. Az MLSZ elnöke, dr. Csányi Sándor először tavaly novemberben nyilatkozott szokatlanul kritikusan arról, hogy meg kell vonni az akadémiáktól a pénzt, ha – csúnya, de plasztikus kifejezéssel élve – nem termelnek megfelelő mennyiségben és minőségben játékosokat a magyar labdarúgás élvonalának. Nemrégiben Muszbek Mihály sportközgazdász élesen bírálta a rendszert, szerinte az akadémiákról egyszerűen nem kerül ki piacképes labdarúgó, és a korosztályos csapatok sem tudnak ígéretes eredményeket felmutatni. (Pár nappal később az MFA tulajdonosa, George F. Hemingway fejtette ki ellenvéleményét honlapunkon ezzel kapcsolatban, állítása szerint Muszbek merő tudatlanságból fogalmazott úgy, ahogy.) A múlt héten második alkalommal megrendezett futballfórumon a Sándor Károly Akadémia részéről Tamási Zsolt, a Magyar Futball Akadémia vezetőjeként pedig Szalai László érezte úgy, hogy reagálnia kell a terítéken lévő bírálatokra. Mindketten más aspektusból közelítették meg a kérdést: Tamási szerint nem az akadémiák felelőssége a kialakult helyzet, míg Szalai állította, hogy nincs is miről beszélni, mert a műhelyek még európai viszonylatban is kiemelkedőt produkálnak. Az agárdi akadémia irányítójának felvetése egyébként felettébb érdekes és elgondolkodtató: 6-23 éves korig beszélünk utánpótlásról, ebből az akadémiai képzés azonban mindössze négy évet tesz ki (általában 14-től 18 éves korig), így előtte és utána a klubokon múlik, milyen színvonalú képzésben részesül a fiatal játékos. Szerinte óriási probléma a magyar labdarúgásban, hogy a tulajdonosi elvárások, vagyis az eredménykényszer miatt a vezetőedzők csak 21-22 évesen merik betenni a csapatba a fiatalokat. És valóban, itthon még egy 23 éves játékosra is rásütjük, hogy tehetség, míg más bajnokságokban nem ritka, sőt gyakori és megszokott, hogy 20 éves kor alatt mutatkoznak be a felnőtt csapatokban a labdarúgók. Erre egyébként már a szövetségben is gondoltak, jó esély van rá, hogy a következő szezontól kötelező lesz bizonyos számú utánpótláskorú labdarúgó szerepeltetése az élvonalbeli együttesekben. Ez talán majd megoldást jelent a problémára. Egyébként a Sándor Károly Akadémia üdítő kivételként erősíti a szabályt e tekintetben, mert az MTK bátran nyúl a tinédzserekhez, a jelenlegi keret nagy része is Agárdon pallérozódott. Tamási szerint arra lenne még szükség, hogy a klubokban dolgozó utánpótlásedzők folyamatos szakmai továbbképzést kapjanak, hasonlóan az akadémiai alkalmazottakhoz. Szerinte nem igaz, hogy ezekben a bentlakásos intézményekben dolgoznak a legjobb trénerek, csak sokkal felkészültebbek a „kintieknél”, a szakmai eszmecseréknek vagy éppen a külföldi tanulmányutaknak köszönhetően. Szalai teljesen más és — finoman szólva is — támadhatóbb aspektusból közelítette meg a témát, ő statisztikai adatokat boncolgatva hasonlította össze a hazai képzés hatékonyságát a legrangosabb európai műhelyekben folyó, vitathatatlanul és látványosan eredményesebb munkával. Elsőként azt hangsúlyozta – és ebben kétségkívül egyet kell értenünk vele –, hogy míg más országokban 10-15 éves utánpótlásprogramok keretében folyik a képzés, addig itthon többször is félbehagyták és újrakezdték az ezirányú, hosszútávú munkát. Szalai szerint a magyar akadémiák színvonalát jól tükrözi, hogy a Budapest Honvéd és az MTK első csapatának átlagéletkora 23 év körül van, szemben az általában fiatalnak tartott Borussia Dortmund 24 vagy a Barcelona 26 éves mutatójával. Az is elgondolkoztató lehet ebből a megközelítésből, hogy Kispesten 11 akadémista mutatkozott be az elmúlt évben az NB I-es csapatban, míg a Bayern Münchennél csak öt. A bajoroknál ehhez éves szinten hárommillió eurós büdzsé társul, a katalánoknál tízmilliós, míg az MFÁ-n mindössze 900 ezer eurónyi összeg áll rendelkezésre. Ezek az adatok valóban cáfolhatatlan tények, de – ha szabad szubjektív megjegyzést tenni - abban már nem lehetünk biztosak, hogy bármit is ellentmondást nem tűrően bizonyítanak. Szalai felsorolta, hogy szerinte mire lenne szükség egy áhított szebb jövőért? Íme, pontokba szedve a recept: 1. A tulajdonosok részéről nagyobb toleranciára az állandó eredménykényszert illetően, hogy a vezetőedzők bátran kísérletezhessenek a fiatalokkal. 2. A játékosoknak óriási szorgalommal kell dolgozniuk, megfelelő mentalitással és önértékelő képességgel kell rendelkezniük. 3. Az edzőknek folyamatos és rendszeres továbbképzésen kell részt venniük. 4. A szülők részéről tisztán látó (magyarán nem elvakult...) együttműködésre van szükség. 5. Az ügynökök is egyre nagyobb szerepet kapnak, a jelenleginél lényegesen korrektebb formában kellene együttműködniük a klubokkal. Az akadémiákról kialakult – remélhetőleg nem csupán akadémikus, hanem a gyakorlatot pozitív irányba befolyásoló - vita mintha új fejezetéhez érkezett volna. Nyugodtan feltehetjük a kérdést (ha már a szakemberek véleménye is látványosan megoszlik): szükség van-e Magyarországon futballakadémiákra, s ha igen, akkor hogyan tudnak beépülni az utánpótlásképzés komplex rendszerébe? Ha meg nem, akkor eddig miért éltünk milliárdokba és súlyos időveszteségbe kerülő tévedésben, s minek kéne lenniük helyettük? Kíváncsian várjuk az érintettek, de persze olvasóink véleményét is ezzel kapcsolatban.