UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2013-01-25 11:15

Motivációs torna

Ismét rangos nemzetközi fiú kosárlabdatornát rendez a Vasas: szombattól a szerb Partizan, a montenegrói Podgorica, az olasz AJ Milano és a Stella Azzurra Roma U15-ös együttese pattogtat Pasaréten. Sárosi Bulcsú szakosztályvezető, a Vasas edzője azt mondta: motivációs céllal is rendezik a viadalt.

K. D. – Hogyan sikerült ilyen rangos mezőnyt összehozni? – A régebbi kapcsolataink révén. A Milanóval jó viszonyt ápolunk, korábban is részt vettek az Intesa Kupán, a Roma pedig az őszi szereplése után kedvet kapott, hogy ismét Budapestre jöjjön. A Partizan is többször volt vendégünk, a montenegrói Podgorica csapatával pedig Krivacsevics Dragoljub, a női akadémia edzője révén vettük fel a kapcsolatot. – Mennyibe kerül a torna megszervezése? – Kétmillió forint körüli összegről van szó, a szponzor mellett a szövetség is segít. – Mire lehet képes a Vasas? – Nincsenek elvárásaink. Átalakult a csapat, a korosztály egyik legjobbja, Lewis Chester Amerikába ment tanulni, és más is távozott. Új együttest kell építeni, ennek jegyében két vendégjátékost is beneveztünk. Jó visszajelzést kapunk, hol is tart a csapat. Első éves kadetekről van szó, akik előtt az idén nincs igazi kihívás. Ebben a korban a legnehezebb motiválni a gyerekeket, ezért az volt a célunk, hogy a tornával komoly feladat elé állítsuk őket. – Hogyan látja az edzéseken, sikeres volt ez a törekvés? – Igen, lázba jött a csapat – sajnos más értelemben is, mert többen betegséggel bajlódnak. Több 99-es születésű is beférne a csapatba, de úgy döntöttünk, őket most nem nevezzük, nekik elég lesz a következő hétvégén esedékes torna.

Az MKB-Euroleasing International Cup U15 programja. Január 26., szombat: KK Podgorica–Vasas Akadémia (10), Partizan–Roma (12), AJ Milano–KK Podgorica (15.30), Roma–Vasas Akadémia (17.30), Partizan–AJ Milano (19.30). Január 27., vasárnap: Partizan–KK Podgorica (13), Vasas Akadémia–AJ Milano (15), Roma–KK Podgorica (17). Január 28., hétfő: Partizan–Vasas Akadémia (10), Roma–AJ Milano (12), záróünnepség (14.30).