UtánpótlásSport
2024. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2013-02-04 20:02

Talpra állt a tehetség

Az öttusázó Földházi Zsófia még nincs húsz éves, többszörös ifjúsági világbajnokként mégis veszélybe került karrierje. A sérüléseket szerencsére kiheverte és a hétvégi, budapesti nemzetközi fedettpályás versenyen másodikként ért célba. Molnár AttilaÚszóként kezdte pályafutását, majd átnyergelt az öttusára, ahol korosztályának kiemelkedő alakja lett. Több nemzetközi diadallal a háta mögött az első ifjúsági olimpia kínálta számára a nagy kiugrási lehetőséget, s ezt, függetlenül a sérülésétől, nem hagyta ki, aminek fáradásos lábtöréslett az "eredménye" a verseny után. De akkor már a nyakában volt az ezüstérem.

– Ez sokáig kísértett, közel két év alatt folyamatosan előjött ez a probléma – idézi fel az emlékeket Zsófi. – A legrosszabb, hogy edzeni is kevesebbet tudtam, hiszen pihentetni kellett a lábamat. Volt, hogy javult az állapotom, ezért maradhattam bent a nemzetközi vérkeringésben és még eredményeket is tudtam felmutatni. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyom a sportolást vagy visszatérek az úszáshoz. Menet közben viszont beleszerettem az öttusába. Szeretem a légkört, ami körülvesz, ezért letettem erről. Tavaly augusztus óta nem jelentkeztek a sérülés jelei. A téli alapozást végigcsinálta és az elmúlt hét végén, az év első felnőtt versenyén ezüstéremmel igazolta: megérte állhatatosnak lenni. Ezúttal csak egy kis nátha hátráltatta. A vívás után a középmezőnyben tanyázott, az úszást megnyerte, övé volt a tizenegyedik legjobb lovaglás, majd a kombinált szám végén másodikként ért célba. Pihenésre nincs idő, egy gyors orvosi vizsgálat után irány Colorado, ahol a felnőtt válogatottal edzőtáborozik majd ott lesz a február 20-án kezdődő, idei első Világkupán is.