UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2013-02-14 21:11

Farkasnak sikerült

Három magyar fiatal versenyzőért is szoríthattunk csütörtökön Schladmingban az alpesisí-világbajnokságon. Szöllős Benjamin, Halmagyi Zoltán és Farkas Norbert is az óriás-műlesiklás kvalifikációs futamaiban indult, közülük utóbbinak sikerült beverekednie magát a pénteki verseny mezőnyébe.

Nagy-Pál Tamás Az első futamban Farkas Norbert szerepelt a legalacsonyabb rajtszámmal, habár kicsit csalódott volt, mert az 54. helynél ő elérőbb rangsorolta volna magát a mezőnyben. Bizonyított is a szervezőknek, hogy legközelebb már komolyabban kell számolni vele, ugyanis 1:14.71-es idejével több, mint húsz vetélytársát sikerült maga mögé utasítania, így a délutáni futamra meg is szerezte magának a 31-es rajtszámot. „A pálya felső része nagyon jó volt, az első mérőpontnál az élmezőnyben voltam. Alul rontottam, sajnos harmadszor idén a pályának ezen a szakaszán, úgy hogy elég mérges voltam, de nem keseredtem el” – mondta el nekünk a helyszínről. Jóval később, 89.-ként Halmagyi Zoltán következett, aki még ennél is nagyobb ugrást produkált: 1:21.59 perc alatt ért le a pályán, így 61. lett. A csapat legfiatalabb tagját, a mindössze 16 éves Szöllős Benjamint sem zavarta túlságosan, hogy már messze nem volt tökéletes állapotban a pálya, amikor végigment rajta: 91-es rajtszámmal a rendkívül dicséretes 56. helyet sikerült megszerezni a délutáni menetre. A második futamra Szöllős megőrizte a remek formáját, és egészen a 44. helyig „csúszott fel”. Halmagyi nem járt ekkora szerencsével, nem tudta befejezni a versenyt. Nem úgy Farkas, aki elképesztő tempóban kezdett, az első mérőpontnál mindössze nyolc tizedre állt az első helytől. A pálya második része azonban megint nem volt az igazi, el is esett, így be kellett érnie a 35. hellyel. „Csúsztam öt métert az oldalamon, és vissza kellett gyalogolnom a következő kapuhoz. Így nagyon sok időt vesztettem. Csak a könyökömet ütöttem be picit, mert olyan kemény volt a jég, mint a beton. Kiszakadt a lesiklóm, és van egy kis véraláfutás a könyökömön, de ez semmiben nem fog befolyásolni holnap.” Bizony, mert még így is Norbi érte el a legjobb időt honfitársai közül, vagyis ott lesz a holnapi főfutamban. Igaz, várhatóan nagyon magas rajtszámmal, mert a világ legjobbjai még csak most csatlakoznak a versenyhez. „Összességében elégedett vagyok, mert nekem nincs lehetőségem ennyire jeges pályán gyakorolni. 80 feletti rajtszámom lesz holnap, a célom pedig, hogy a második futamban is csúszhassak, vagyis beférjek a legjobb 60-ba. Ha hozom, amit tudok, összejöhet.”