UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2013-02-15 21:11

Nagyot repülhet

Legutóbb 1987-ben, Fischer László révén voltunk érdekeltek síugró-világbajnokságon. Negyedszázadnyi böjt után a február 20-án kezdődő Val di Fiemme-i északisí-világbajnokságon újra szurkolhatunk magyar versenyzőnek, a mindössze 17 esztendős Szilágyi Ákosnak, akit edző édesapja, Szilágyi János kísér el a „kalandra”. Honlapunknak ő mesélt a fiát ért megtiszteltetésről.

K. A. – Ákos indulása alighanem újabb mérföldkő a magyar síugrósportban, amely egyetlen helyre, Kőszegre koncentrálódik. – Igen, mindenképpen. A sportág vezetésének nagy büszkeség, hogy ilyen háttérrel: Magyarországon egyetlen síugrószakosztály működik, és ilyen kevesen művelik, világbajnokságon vehetünk részt. – Hogyan kapott Ákos lehetőséget? – Tavaly nyáron Kőszegre látogatott Walter Hofer, a Nemzetközi Síszövetség, a FIS versenyigazgatója. Szóba került, mégis hogyan kerülhetnénk a felnőtt-világbajnokság mezőnyébe. És mivel a FIS is fontosnak tartja, hogy minél több ország képviseltesse magát a versenyein, továbbá a hazai szövetség is rábólintott, kinyílt az út Ákos előtt. – Mi a kitűzött cél? – Elsősorban, hogy képviseljük hazánkat. Semmiféle megszerzendő pozícióra vonatkozó elvárásunk nem lehet Ákossal szemben. Még nincs olyan szinten, hogy mondjuk, az első húszba várjuk. De ha az ugrás hosszát nézzük, azt mondom, hogy a K95-ös sáncon elégedettek lennénk a hetven méterrel. Mellesleg bízom benne, hogy ezzel sikerül felhívni magunkra a FIS vagy a magyar szövetség figyelmét. Nem titkoltan további támogatásokban reménykedünk, amelyet arra fordítanánk, hogy minél hamarabb sikerüljön felzárkózni a nemzetközi mezőnyhöz. – Apropó, támogatás. A Facebook-os síugróoldalt böngészve a minap olvastam, szponzorokat keresnek Ákosnak. Ennyire nincs, aki patronálná? – A magyar sísport, és így a síugrás támogatottsága is nagyon érdekes kérdés. Legnagyobb támogatónk az elmúlt évben maga a szövetség volt. De a pénztárcája sem vaskos. Így a kevésből nehezen tud a mi felkészülésünkre sokat költeni. Amit 2012-re kaptunk, kilenc-tíz hónap alatt elfogyott. Onnantól kezdve igyekszünk valahogy magunk megoldani. A kőszegi szponzorok nélkül nem tudom, mi lenne velünk. Ákosért még különben sem nem tolonganak a szponzorok. – Ennek fényében tudott megfelelően készülni? – Sok tréning maradt el, ami mellett sokat edzőtáboroztunk, és azért Kontinentál-kupaversenyeken is megjelentünk. Rengeteget fejlődött Ákos, magabiztosabb lett, a technikája is javult. Míg legelőször a zakopanei 120-as sáncon 80 métert ugrott, addig legutóbb Planicán már 99.5 méterre repült. Bízom benne, a vb-n megmutatja, hogy ilyen minimális felkészüléssel, ami a hátunk mögött van, lehetséges jó teljesítményt produkálni. Persze, önmagához képest. – A világbajnokságon értelemszerűen a sportág krémje rajtol. Az országok mégis nevezhetnek Ákoshoz hasonló fiatalokat, akikkel ő is találkozott már. Ők mennyire lehetnek ellenfelek? – Ákos természetesen arra fog törekedni, hogy a legjobbat hozza ki magából. Egészen biztosan sílécet csatolnak majd a valamivel gyengébb versenyzők is, de keményen kell dolgoznia akkor is, ha velük szeretne harcban lenni. Versenyzett már együtt a szlovének új sztárjával, a 19 éves junior világbajnok Jaka Hlavával. Ő éppen szerdán nyerte első Világ Kupa-versenyét Klingenthalban, amelyen olyan nagyágyúkat utasított maga mögé, mint Taku Takeucsi, Gregor Schlierenzauer, Simon Amman vagy Anders Jacobsen. Ő utolérhetetlen számunkra. – Ön inkább edzőként vagy apaként tart vele? – Apaként borzasztó büszkeség, hogy ott lehetek, ám a viadalokon elsősorban az edzője vagyok. Tíz-tizenkét éve edzünk együtt, egészen egybemosódott már a két szerep. Tréner vagyok, amikor a sáncasztalnál állok, és jelzek neki, hogy ugorhat. Viszont amikor földet ér, és együtt örülünk vagy szomorkodunk, sokkal inkább az édesapja. Szilágyi Ákos február 22-én pénteken, a férfiak kvalifikációs versenyében szerepel, amelyet az Eurosport élőben közvetít.