UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2013-02-25 23:21

Jöhet a négyes döntő

Bejutott az Adria Liga négyes döntőjébe a Rátgéber Akadémia U15-ös leány serdülő kosárlabda-csapata. UP-info Zágrábban két mérkőzés várt a Rátgéber Akadémia együttesére a leány Adria Ligában. A pécsiek azzal a tudattal léptek pályára, hogy egy sikerrel is bejutnak a Final Fourba. A hosszú utazás után az első találkozón a horvát Tresnjevka 2009 csapata volt az ellenfél. Az első félidőben kiegyenlített volt a küzdelem, de a szünet után a pécsiek elhúztak. Jó ritmusban játszva, Kiss Virág és Séra Nikolett vezetésével, húszpontos győzelem lett a vége. A fiatalokra rövid pihenő várt, majd jöhetett a Novi Zagreb elleni összecsapás. Két perc telt el, és máris 11-0-ra vezettek a pécsiek, de a horvát együttes még egyenlíteni tudott. A második negyedben javult a védekezés, így megnyugtató előnybe került a magyar együttes. A harmadik negyed a zágrábiaké volt a letámadásnak köszönhetően, de a végére ezzel is megbirkóztak a lányok, és 81-65-ös győzelmet arattak. – A felnőtt csapatunk mellett a közvetlen utánpótlást jelentő együttessel is bejutottunk az Adria Liga négyes döntőjébe. Amikor beneveztünk, az volt a célom, hogy minél több mérkőzést tudjunk játszani, más kosárlabda-kultúrájú csapatokkal, más játékvezetői felfogás mellett, Pécstől több órás utazásra lévő városokban, hogy ezzel is szokjuk és nehezítsük a mérkőzések körülményeit. Ha nem jutottunk volna a legjobb négy közé, akkor is maradéktalanul elégedett lennék. A csapatom nagyon sokat fejlődött, és nekem most ez a legfontosabb. Szerencsénk is volt, hisz olyan csapatokkal játszhattunk, amelyek hasonló felfogásban dolgoznak és játszanak, mint mi – mondta Imreh Ajtony edző, aki szerint az sem lényeges, milyen eredményt érnek el a négyes döntőben. Eredmények: Tresnjevka 2009-Kosárlabda Akadémia Pécs 56-76 (16-17, 14-17, 15-27,11-15) Ld.: Séra 18, Kiss 17, Juhász 8, Mándi 8, Rauch 6, Krikler 6, Fábián 6, Gergely 2. Novi Zagreb-Kosárlabda Akadémia Pécs 65 – 81 (14-16, 12-27, 21-14, 18-24) Ld.: Kiss 32, Rauch 18, Séra 13, Juhász 7, Bognár 4, Mándi 3, Krikler 2.