UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2013-03-16 11:01

Iskolai alapok

Háromszoros a túljelentkezés a szövetségnek az iskolák számára kiírt pályázatán. A győztes testnevelők támogatásáról és feladatairól Juhász István szakmai igazgató beszélt. K. D. – Mekkora volt az érdeklődés? – Lezárult a jelentkezés, a meghirdetett harminc helyre 93 pályázat érkezett. Az anyagokat szakmai bizottság tanulmányozza, pontozza a pályamunkák erősségét. Március 25-én lesz egyeztetés, addig rangsort állítanak fel, majd ismét konzultálunk. Remélem, hogy áprilisban végleges eredményt tudunk hirdetni. Ezt követően szerződést köt a szövetség a győztes iskolákkal és testnevelőkkel. – Milyen szakmai segítséget nyújtanak nekik? – A tervek szerint június 7-9-én licenszszerző továbbképző tanfolyamot tartunk, amire dán, német és spanyol előadók is érkeznek. Ezen egy napot egyedül az utánpótlásnak szánunk, edzésbemutatók lesznek minden korosztályban. A nyertes iskolák testnevelőinek kötelező a részvétel, hiszen itt kapnak ízelítőt abból a követelményrendszerből, amit elvárunk tőlük. A program élesben pedig a szeptemberi tanévkezdéssel indul. Emellett hamarosan megjelenik a Kézilabdázás című könyv, amelynek alcíme: Módszertan a 8-14 éves korosztály oktatásához. Ez tartalmazza a tanmeneteket, edzésvázlatokat, gyakorlatanyagot, ami alapján haladni kell a pedagógusoknak, úgy, hogy a saját gyakorlatanyagukat szinkronba hozzák vele. Két szakmai DVD-t is mellékelünk a könyvhöz. – Mekkora támogatást kapnak a testnevelők? – Havonta nyolcvanezer forintot kapnak a pályázat nyertesei, az összeget közvetlenül a szövetség utalja a számlájukra. Tudjuk, hogy a testnevelők anyagi helyzete nem rózsás, ezért is indul a program. Magam is testnevelőként dolgoztam sokáig, többeken láttam, hogy a sportágért mennyi áldozatot hoznak, előfordult, hogy saját fizetésükből állták az utazást. A kézilabda jövője az általános iskolában dől el. A szakmailag és anyagilag is megbecsült tanár munkája a záloga a későbbi sikereknek. Emellett tervezzük, hogy az egyetemeken a testnevelőképzésben a kézilabda iránt érdeklődőknek külön képzést adjunk. – Mit várnak el a nyertesektől? – A pedagógus feladata az lesz, hogy a testnevelésórán adjon feladatokat kézilabdázóknak, a sportág iránt érdeklődőknek. Ha a többiek épp fociznak, akkor velük foglalkozzon külön. Ezen kívül legyenek délutáni kézilabdaedzések, diáksport-foglalkozás keretében. Az a fontos, hogy jelen legyen a sportág, és minél több gyereket vonjanak be a kézilabdázásba, már elsős kortól. Célunk a bázis növelése, az, hogy a tehetségeket ismerjék fel, és később ajánlják őket a nemzeti akadémiának. – Hogyan ellenőrzik a munkát? – Edzésnaplót kell vezetniük, és fel kell mérni a gyerekeket. Tudjuk, sajnos, benne van az is, hogy hamis adatokat adnak meg, de bízunk a tisztességes munkában. Országjárás közben is eljutunk az iskolákba, először azokat nézzük meg, akikről kevesebbet tudunk.