UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2013-03-30 11:42

Hamarosan beköltöznek

Nyolcsávos tekepálya épül Zalaegerszegen, kimondottan a májusi serdülő-, illetve felnőttcsapat-világbajnokság idejére. A panelos építmény a rangos események után sem marad gazda nélkül: Győrben foglalja el végleges helyét, ahol remek szolgálatot tesz a pályahiánnyal küszködő városi csapatoknak. Mráz László, a Győr-Szol edzője beszélt honlapunknak hazánk egyetlen nyolcsávos pályájának jelentőségéről és az utánpótlást érintő hatásáról.

K. A. – Mit jelent egy nyolcsávos pálya a magyar tekesportnak? – Akárhogy is nézzük, óriási szenzáció. Tudomásom szerint a régióban sem Szlovénia, sem Horvátország, sem Szlovákia nem rendelkezik nyolcas pályával, és Ausztriának is csak kettő van. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a jelentőségét. Ezek a modern, lemezes pályatestek nemcsak a válogatott mérkőzések, de a nemzetközi tornák előtt is megnyitják az utat. – Eddig a Győr-Szol hazai Szuperliga-mérkőzései is idegenben zajlottak. – A mostani létesítményeink bizony már túlterheltek, és nem is megfelelő a borításuk. Répcelaktól kellett bérelnünk a pályát, amelyen fogadhattuk szuperligás riválisainkat. Viszont ez a világszínvonalú létesítmény egyszerre oldja meg minden problémánkat. – Akár virágzásnak is indulhat a győri teke? – Reménykedünk benne. Kiváló játékosaink vannak, igaz, egyelőre a középmezőnyben páholjuk az ellenfeleket, de néhány év múlva a dobogóért is harcba szállhatunk. Most már minden körülmény adott. Két éve, amikor még az NB II-ben játszottunk, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar teljesülhet a vágyunk. Most pedig saját otthonunk van, és az utánpótlást elnézve, igen biztató a jövőnk. – Fő a pozitív szemlélet… – Van is rá okunk. Ha a Győr-Szolt nézzük, négy ügyes fiatalunk van, közülük kettő korosztályos válogatott, s nagy eséllyel pályáznak a májusi, zalaegerszegi serdülő-világbajnokságra. Úgy vélem, ha augusztus végétől elkezdhetjük használni a világszínvonalú pályát, a győri teke rövidesen azt a fényét mutatja, amelyet a nyolcvanas évek közepén. – Mennyire jellemző, hogy a fiatalok a tekecsarnokba szaladnak be az utcáról? – Szerencsére azt mondhatom, hatalmas a teke iránti érdeklődés. Tömegeket mozgat meg, amelyek a szabadidejüket szívesen töltik a golyók gurításával. Az amatőr szakosztályok gombamód szaporodnak, ahol négy-öt fő összeáll és a városi bajnokságban részt vesz. Mi, edzők pedig dörzsöljük a tenyerünket, mert így egyre nagyobb a merítési lehetőség, kiváltképp, ha új pályával bővül a repertoár. – Visszatérve a nyolcsávosra… Minden készen áll a fogadására? – Gyakorlatilag csak az épületet kell felhúzni, a pályatest, az automatika adott ugyebár. Amint véget ér a vb, már bontják is, és szállítják hozzánk. Amire ígéretet kaptunk még, az modern öltöző és konditerem. Nagyon várják már a srácok. Körülbelül annyira, mint a fiatal pár, hogy beköltözhessen az új, közös lakásába.