UtánpótlásSport
2026. február 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2013-04-12 15:54

Júniusban diákolimpiai döntő

A Magyar Telekom támogatásával kerül sor idén a labdarúgó-diákolimpia versenysorozat végső küzdelmeire.

MTI Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke és Keszég Attila, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese írta alá azt a szponzori szerződést, mely által a megyei és budapesti döntőket, majd az országos finálékat már az ország legnagyobb telekommunikációs vállalatának támogatásával rendezik meg. A diákolimpia előcsatározásaiban több mint 40 ezer általános, illetve középiskolás vett részt, több korcsoportban. A 19 megyei, illetve a budapesti döntő április 20. és május 12. között zajlik le, ezeken 760 csapat összesen 8500 fiatalja szerepel. A sorozat június 17-én zárul. A fővárosi Szent-györgyi Albert Gimnáziumban rendezett sajtóeseményen Balogh Gábor arról beszélt: a szövetség egyik célkitűzése, hogy olyan támogatókat nyerjen meg a versenyeihez, akiknek a segítségével előreléphet, megújulhat a diáksport, és ebben a Magyar Telekom az egyik legjobb partner. A sportvezető azért is biztos abban, hogy a cég segítségével sikeres tornákra kerül majd sor, mert versenyzői karrierje során 12 évig működött együtt a vállalattal, s abban kiváló partnert ismert meg. Keszég Attila jelezte, hogy a mostani a hosszabb távú együttműködés főpróbája, mert a következő tanévben már a sorozat elejétől támogatni kívánja a Telekom a labdarúgó-diákolimpiát. A sajtótájékoztatón Simicskó István sportért felelős államtitkár a kormány által kiemelten támogatott területnek nevezte a diáksportot. Hozzátette: a cél, hogy minél több program legyen, amely "tárt kapus", vagyis a gyerekek és családjuk tömegesen látogatja.