"Kitartottak mellettem"

Elhagyta a kórházat, és családi körben lábadozik a leukémiával kezelt fiatal sportoló, Rakaczki Bence.

Észak-Magyarország Az elmúlt hónapokban, hetekben a sportszerető közvélemény egy emberként szurkolt annak a labdarúgónak, akit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekegészségügyi Központjában kezeltek. Rakaczki Bencét a napokban hazaengedték, így már otthonában válaszolt lapunk kérdéseire. - Vasárnap este látta a DVTK–Videotont? - Természetesen, és nagyon örültem társaim csodaszép sikerének, a talán nem várt három pontnak és különösen annak, hogy diósgyőri kapus kollégám büntetőt védett. Egyébként amikor csak tudtam, a kórházban is tévéztem, azokat a csatornákat kapcsolgattam, amelyek ott bejöttek. A Bajnokok Ligáját is követtem. - Mivel telnek a napjai, az órái? - Minden reggel be kell mennem a kórházba, ahol vérképkontrollon veszek részt. Gyógyszereket szedek, és az adatok elemzése után döntenek az orvosok arról, hogy kell-e valamit módosítani az adagomon. Miután hazaérek, olvasok, aztán ebédelek, édesanyám mindig finomságokat készít, a kedvenc kajáimat főzi nekem. Délután pihenek, majd sétálok a kertben. Az estém anyukámmal, apukámmal, valamint a testvéreimmel, a 26 éves Tamással és a 28 éves Péterrel telik. Velük telefonon vagy interneten is állandóan értekezem. - Betegsége alatt megmaradt-e a baráti köre? - Senki nem fordított nekem hátat, és ez nagy megnyugvással tölt el. A haverok végig kitartottak mellettem, igazán szép tőlük. - Utána nézett-e az interneten a betegségének? Elolvasta-e például, mi is az a vérrák? - Nem, ezt nem tettem meg. Ugyan, mire mentem volna vele? Ha megteszem, szembesülök azzal, hogy…, de nem is folytatom. Amit tudok erről a kórról, azt az orvosoktól hallottam, ők tájékoztattak a részletekről és a kezelésem fázisairól. - Mi mindent kell betartania? - Társaságba, tömegbe még hosszú ideig nem mehetek, látogatókat nem fogadok, társasági életet nem élek, nem élhetek. Figyelnem kell az étkezésemre, de ezt a „terhet” a szüleim leveszik a vállamról. A fertőzésveszély miatt nyers dolgokat nem fogyaszthatok, aztán mindent csak szűrt állapotban ehetek, ihatok. - Mikor mehet emberek közé? - Mivel kötelezően szájmaszkot és kesztyűt viselek, talán felesleges is mondanom, hogy ez még odébb van. Könnyű sétákat egyébként már a szirmai környékünkön is tehetek. Mikor élhetek majd úgy, mint bármelyik egészséges ember, mikor mehetek társaságba? Ezekre a kérdésekre, ha minden jól megy, legkorábban fél, de inkább egy esztendő múlva tudok felelni. Arra pedig egyenesen nem tudok választ adni, hogy mikor védhetek legközelebb. Ezt az orvosok sem tudják. - Azt kérte, hogy fényképet ne készítsünk önről, de elárulná az Észak-Magyarország olvasóinak, hogy néz ki most? - Persze, miért ne, nincs ebben semmi titok. Jelenleg mindössze 71 kiló vagyok, betegségem előtt 94 voltam. Ez nagyon nagy különbség, gondolva a 198 centiméteres testmagasságomra. Tekintettel anyukám kiváló kosztjára, meg az itthoni nyugodt környezetre, abban bízom, hogy minél hamarabb visszanyerem az eredeti súlyomat, kinézetemet. Hajam nincs, de hiszek benne, vagy inkább nagyon remélem, hogy a fürtjeim is visszajönnek majd.