UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2013-04-18 16:32

Elkészült az első tankönyv

Elkészült Polgár Judit Sakkpalota 1 című tankönyve, amelyet ősztől az iskolák is használhatnak. A Nemzeti alaptanterv szerint 2013-tól már a képességfejlesztő sakk is választható tantárgy az iskolákban. Idén az első évfolyamosoknak áll rendelkezésükre az újdonság.

index.hu A Sakkpalota 1 című képességfejlesztő sakktankönyv és munkafüzet nem egyszerűen sakkozni tanítja meg a gyerekeket. A gondolkodás általános fejlesztésén keresztül áttételesen minden tárgy megértéséhez és könnyebb elsajátításához is hozzájárul - foglalta össze a lényeget a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó). Polgár Judit a könyv bemutatásakor azt mondta: a gondolkodás fejlesztése, a kreativitás elősegítése fontosabb, mint valaha. A nemzetközi sakknagymester szerint a holnap győztesei azok lesznek, akik képesek az elavult gondolatok elvetésére és új ismeretekkel való behelyettesítésére. A sakknak az oktatásban betöltött jelentőségére az Európai Unió is felhívta a figyelmet, amikor 2012-ben deklarációt adott ki a sakk iskolai bevezetésének támogatásáról. „Nagyon lényeges szempont, hogy nem a sakkjáték, hanem a sakk, mint szabályrendszer kerül be a tanításba. A pedagógusnak nem kell érteni a sakkjátékhoz, kizárólag a szabályait kell jól ismernie” – mondta az új módszerről Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.