Csúcsmodell

Kanadai Magyar Hokiklub. Históriájuk, kálváriájuk tanulságos lehet mindazok számára, akik hajlamosak kézlegyintéssel feladni álmaikat, lemondani terveikről, vágyaikról. Preisinger Gábor, az egyik alelnök mutatja be honlapunknak az egyesületet.

Szegő Tibor Amikor a találkozót megbeszéljük, felajánlja, hogy ő jön hozzám, de elhárítom, inkább én látogatom meg. A IX. kerület nem túl elegáns „bérházában”, a harmadik emeleten, a szemmel láthatóan profi módon működő cég irodái közül a leghátsó az övé, Preisinger Gábor vezérigazgatóé.

A szokásos „kávét, üdítőt?” udvariassági formula után először arra kérem, hogy oldjuk fel azt az ellentmondást, miért csak az elmúlt télen ünnepelte első születésnapját egy olyan klub, amelyik a kilencvenes évek óta létezik?

– 1996-ban alakult a Skandináv Skorpiók, de mi, akik már komolyan foglalkozunk utánpótlás-neveléssel, 2007 januárja óta működünk, mint utódszervezet. Akkoriban Dragomir György volt a vezetőedző, így lett a csapat neve Drago Skorpiók (Dragomir hokis neve volt csapata tagjai körében a Drago. - A szerk.). 2011-ben – amikor már érződött a TAO előszele – irányt váltottunk, és a kanadai iskola mellett tettük le a voksunkat, így 2012 tavaszán változtattunk és vezettük be a Kanadai Magyar Hokiklubot, tehát ezen a néven valóban néhány hónapja lettünk egyévesek.

– Miért választották a kanadai modellt, hiszen mi magyarok hozzá vagyunk szokva az orosz/szovjet formulához?

– A világon mindenütt, ahol komoly eredmények születnek, kanadai edzők dolgoznak. Mi első lépésként Bob Leslie-vel (róla bővebben itt) vettük fel a kapcsolatot, aki ma is az egyesület mentora. Ő a Team Canada vezetője volt, de sokáig dolgozott német és svájci klubcsapatoknál is, ami az utóbbiak ide vb-szereplését figyelve ma is kiváló ajánlólevél lenne. Bob segített nekünk abban, hogy szerződtessünk egy kiváló kanadai edzőt, Gary Clarkot (róla bővebben ), aki a közös munka kedvéért jött ide, és azóta itt él Magyarországon. Először Kanadában, majd tíz éven át német, olasz, svájci csapatoknál dolgozott, komoly eredményeket ért el, mindenütt a kanadai iskolát képviselve, meghonosítva. (Amikor Szuper Levente Németországban védett, akkor egy ideig Gary Clark volt az edzője, hiszen ő is kapus volt korábban.  - A szerk.)

Itt megállunk, mert tisztázni kell, hogy mi is az a „kanadai iskola”? Nos, ez a modell a csapatjátékot helyezi előtérbe, és az eredményeket mindig a sorok, a játékosok összessége éri el, míg az oroszoknál a kiemelkedő egyéni teljesítményekre építenek és a sztárok köré szervezik a csapatot. Magyarországon is hasonló a helyzet a felnőtteknél.

Vissza KMH-hoz! Egy jégkorongklub nem élhet csarnok – vagy mivel Magyarországon vagyunk, legalább nyitott jégpálya – nélkül.

– Hogy kerültek a Tüskecsarnokba?

– 2011-ben az 1996 óta félbehagyott beruházásként üresen álló Tüskecsarnok a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe került, ahol Vígh László kormánybiztos úgy gondolkodott, hogy a befejezést célzó beruházás megkezdéséig se álljon üresen a létesítmény és így lehetőséget kaptunk ott elindítani sportágfejlesztési projektünket. Annyira „mindenórás” volt az ügy, hogy december 28-án hagyta jóvá a szövetség a programunkat a csarnok megnyitására, így másfél napunk maradt, hogy 170 millió forint TAO-támogatást összeszedjünk. Sikerült, bár nyilván segített, hogy a tárgyalásokat már jóval korábban megkezdtük.

Felfigyelek arra, hogy minden dátumot, összeget, adatot, tényt fejből mond és elgondolkodom azon, hogy vezérigazgatóként még hány számot, embert, statisztikát, kormányrendeletet kell ismernie a hatékony munkához, így kezdem én is hinni, hogy itt olyan ember – körülötte pedig CSAPAT – dolgozik valamin, hogy amit terveznek – látva a vehemenciáját, elhivatottságát – az meg is fog valósulni.

A Tüskecsarnok története azonban számukra nem alakult túl jól. A rekonstrukcióba, illetve a jégcsarnokká alakításba az említett TAO-pénz mellé még befektettek további 130 millió forintot, erre azárt volt szükség, mert amikor átvették a létesítményt, az üresen állt, sem villany, sem víz, sem fűtés nem volt benne. Tavaly május 9-én nyitott a csarnok, de csak egy évig használhatták, azóta üresen áll!

Íme ennek magyarázata:

– 2012 novemberében egyszerűsítették a vonatkozó törvényt, és kikerült a szövegből egy minket komolyan érintő jogi formula, az „ideiglenes használatbavételi engedély” meghatározás. Mi ezzel rendelkeztünk, s ez most májusban lejárt, mert egy évre szólt, ám nem lehet meghosszabbítani valamit, ami jogilag már nem létezik.

– Mi lesz a beépített jégpályával, az öltözőkkel, kábelekkel, a milliókat érő infrastruktúrával?

– Mobil jégpályáról van szó – még le sem engedtük, akár ma is lehetne edzeni rajta –, tehát tíz nap alatt át tudjuk telepíteni a pályát, az öltözőket, a világítást, majdnem mindent. Ha a kormány a költségcsökkentő intézkedések miatt eláll a csarnok –tervezett – felújításától, akkor megpróbálunk újra engedélyt kérni a használatára, ha pedig mégis belefognak, és nekünk menni kell, arra az esetre előrehaladott állapotban van megegyezésünk a Budapesti Műszaki Egyetemmel, hogy a BEAC-pályán felállíthatunk egy 40-szer 70 méteres csarnokot, ahová mindent átviszünk, és ott működünk tovább.

Elképesztő. Pedig működésének 365 napja alatt  90% feletti kihasználtsággal üzemelt a csarnok, mert reggel és délelőtt, a mindennapi testnevelést szabályozó rendelet miatt iskolások, délután és koraeste a klub hokisai, éjfélig pedig amatőr jégkorongozók népesítették be. Ez azt jelenti, hogy napi 300-350 gyerek volt jégen...

Ennyit az ingatlanról, most térjünk vissza a sportra!

Tavaly a KMH tizennégy csapata indult a különböző bajnokságokban. Ha idén minden játékost beneveznének azok közül, akik a klubban játszanak, akkor egy U16-os, két U14-es, három U12-es, kilenc U10-es és nyolc U8-as együttessel indulhatnának. Idén várhatóan senki nem igazol el a klub budapesti csapataitól.

– Hogyan dolgoznak az edzők?

– Nálunk nincs esetlegesség, előre megtervezett edzéstervünk van. Edzés előtt az irodában előveszik az aznapra szóló edzésterveket, melyek makro- és mikrociklusokra készülnek, tehát napra pontosan lebontva tudják, hogy melyik korosztálynak melyik napon milyen feladatokat kell adni. Ettől persze el lehet térni az eredmények függvényében, de edző nálunk nem léphet úgy jégre, hogy ne tudná percre pontosan, aznap milyen metódus szerint fog dolgozni.

Edzők és munkatársak: Gary Clark, Benczenleitner Ottó, Spiller István, Ancsin László, Borbás Gergely, Bóta Gusztáv, Kirsch György, Bugár Attila, Ozsváth Ádám, Csonka Tamás, Vitárius Károly, Lugosi Dóra, Siklósi András, Pálkövi Csenge, Ferik Evelin, Kolbenheyer Zsuzsa, Márton Laura, Weil Gabi, Nyergesiné B. Heni, Hiller Péter.

– Hogy kerültek a női játékosok a klubba?

– A koncepciónk része, hogy mi a többi egyesületre nem ellenségként tekintünk, hanem barátokat keresünk, mert ez kicsi sportág, nem fér bele a torzsalkodás (Magyarországon 3800 igazolt jégkorongozó van. - A szerk.). Amikor a Tüskecsarnokba kerültünk, akkor a Budai Bocsoknak és a Jégkertnek együttműködést ajánlottunk, melynek kapcsán felmerült, hogy a női válogatott is készüljön nálunk. Láttuk, hogy az U18-as csapat jó eredményekre képes, és megcéloztuk az EWHL-t, az EBEL női változatát. Miután hatcsapatos a bajnokság, négy külföldi utat kellett finanszírozni, mert a Minszk mindig idejön és egy füst alatt játszik négy meccset. Mi ezt a nagyjából 10 milliós költséget vállaltuk, és miután az EWHL-ben nem kritérium, hogy azonos klubból jöjjenek a játékosok, KMH Budapest néven beneveztük a csapatot. A szervezők rugalmasságának köszönhetően minden meccsük a női válogatott mérkőzései elé esett két héttel, így ezeken a találkozókon ki tudták próbálni a lányokat, a taktikát, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Gömöri Csaba együttese megnyerte az aucklandi világbajnokságot, az U18-as női válogatott bent maradt a világelitet jelentő A csoportban, a hatodik helyen végezve. (Erről bővebben itt)
A KMH bevétele 2012-ben: 344 millió Ft. Ebből TAO- támogatás 295 millió Ft.
A KMH költségei a TAO előtt időszakban: 35 millió Ft.
A KMH bevétele a TAO előtti időszakban: 17.5 millió (szülők hozzájárulása), 17.5 millió (szponzori bevételek, az egyesületi tagok saját támogatása).

Elmeséli még vendéglátóm, hogy a legjobb játékosaikat – köszönhetően a jó kapcsolatoknak – minden évben elviszik kanadai edzőtáborozásra Vancouverbe. Ez nagyon komoly lehetőség. Tavaly az a Glenn Williamson volt a vezető, aki most a magyar utánpótlással foglalkozik.

Hallgatom, és nehezen fogom fel, hogy miért fektet ennyi energiát ebbe az ügybe, de lassan kirajzolódnak a távolabbi célok is. Meglep velük:

– Érvényes, beadott licenckérelmünk van az EBEL-nél a 2014/15-ös bajnokságra. Ha megkapjuk, és ennek jelenleg nagy esélye van, akkor mindenképpen pályázunk majd arra, hogy a multifunkcionális létesítményként megépülő Tüskecsarnok legyen a mérkőzések helyszíne, mert kiválóan alkalmas lenne erre. Ebben az esetben EBEL-csapatunknak ez lehetne a hazai pályája. Megfelel annak a kritériumnak, hogy háromezer nézőt képes befogadni, és tetszik a szervezőknek is, hogy budapesti csapat pályázik. Komoly előkészített anyagunk van arra, hogy hány kanadai és német játékost igazolunk, de természetesen a magyarokkal is számolunk, hiszen az EBEL-ben pontrendszer szabályozza a légiósok számát. Ez már milliárdos projekt, de jól állunk a finanszírozás előkészítésével.

Kezdem érteni, de nem gondolom, hogy az vezérli Preisinger Gábort, majd a KMH megnyeri ezt a pontvadászatot, és milliókat kaszál – euróban – az átigazolási időszakban. Rákérdezek:

– Mi hajtja önt, hogy a nehézségek ellenére is kitartson és ilyen távoli terveket szövögetve szervezze a klub életét?

– Az egyesületnek ma 310 igazolt játékosa van, képzési programjában Budapesten, Veresegyházon és Esztergomban több mint 2000 gyerek vesz részt. Mi, akik tagjai vagyunk az egyesületnek, a vezetőségnek, más-más szakterületen dolgozunk, szerezzük a jövedelmünket. Társadalmi munkában dolgozunk, nem veszünk fel tiszteletdíjat, költségtérítést, de nagyon jól érezzük magunkat, amikor látjuk, hogy többéves munka után nyolcvan-száz pöttöm hokizik azon a pályán, annak a klubnak a mezében, amelyért annyit dolgoztunk.