Elkezdődött
Két fiatallal – Bedő Krisztiánnal és Jansik Szilárddal – a soraiban, hivatalosan is megkezdte felkészülését a felnőtt férfi vízilabda-válogatott a barcelonai világbajnokságra és a Világliga-szuperdöntőre. Kerethirdetés két nap múlva.
Szegő Tibor Valójában már egy hete együtt készül a válogatott, de a szövetség az új támogató és az átalakult weboldallal kapcsolatos bejelentések miatt a mai sajtótájékoztatóra időzítette a rajtot. A gyakorlás után Bedő Krisztián nyilatkozott honlapunknak.
– Elhiszed már, hogy a felnőtt-válogatottal készülhetsz?
– Lassan kezdem felfogni, bár előttem van még, amikor a családdal – néhány hónapja – arról beszélgettünk, mennyire nagy dolog lenne, ha a felkészülést a bővebb kerettel kezdhetném, és tessék, itt vagyok.
– Mennyiben különbözik ez a munka a korábban megszokottaktól?
– Nagyon más. Ez azért nem utánpótlás. Minden profi módon, szervezetten zajlik. Reggel például már a következő ellenfeleinkről videóztunk.
– Az első lépés a Világliga-szuperdöntő lesz, néhány nap múlva. Milyen tervekkel vág neki a csapat?
– Cseljabinszkban minden meccs hihetetlenül nehéz lesz. Ma például az emberelőnyös helyzetek kihasználását gyakoroltunk, mert azokból nyilván sok lesz. Szoros meccsekre számít Benedek Tibor, és elmondta, hogy óriási jelentősége lehet az utolsó másodpercekben szerzett góloknak.
– Utazol?
– Nem tudom. A szövetségi kapitány szerdán jelöli ki a tizenhárom utazót.
A másik fiatal – Jansik Szilárd – a hétvégén még bajnokin játszott, így felmentést kapott a slots online mai edzés alól. (Nyilatkozata a témában itt.)
A magyar válogatott csoportellenfelei a cseljabinszki Világliga-szuperdöntőn: az Egyesült Államok, Montenegró és Japán. A csoportgyőztes a döntőig elkerüli – a másik ágat vélhetően megnyerő – Szerbia válogatottját. Ehhez a magyaroknak Montenegrót is le kell győzniük.
A gyakorlás után több bejelentést is tett a szövetségi kapitány és Dr. Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke.
Benedek Tibor elmondta, hogy Kiss Gábor bordasérülése lassan gyógyul, nem tud a csapattal utazni Oroszországba, így változik az előre eltervezett program és a keret. Kiderült, hogy – rendszeres edzésekkel – a szuperdöntő alatt is folytatódik a felkészülés, mely így összesen hét hetes lesz. A barcelonai világbajnoksággal kapcsolatban a szövetségi kapitány a lépésről-lépésre elvet követi. „Kezdjünk jól Cseljabinszkban, majd a görögországi tornán és a Vodafone-kupán mérjük fel ellenfeleink jelenlegi tudását, és úgy fussunk neki a világbajnokságnak, hogy minden ismeret a birtokunkban van” – tartja a kapitány.
Dr. Kemény Dénes és Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója a sajtóeseményen írta alá azt a szerződést, melynek értelmében a cég támogatója lesz a szövetségnek. A többek között majonézt, mustárt és ketchupot gyártó cég korábban már segítette az athéni olimpiai bajnok birkózót, Majoros Istvánt és a kecskeméti kosarasokat is.
Kiderült az is, hogy megújult a szervezet honlapja a http://waterpolo.hu/. A tartalmi és arculati elemeiben is változó portál többet tud majd elődjénél, és You Tube--csatorna is kapcsolódik hozzá.