UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2013-06-28 10:26

Pótolható a lemaradás

Két vereséggel és egy győzelemmel zárta a körmendi tornát a júliusi, B divíziós Európa-bajnokságra készülő U20-as férfi kosárlabdaválogatott, majd Portugáliába utazott, ahol két újabb erős ellenféllel találkozik. Váradi Attila szövetségi edző honlapunknak azt mondta: elégedett a kerettagok hozzáállásával, de tudja, van még még mit pótolni.

K. D. − Hol tart a felkészülés? − Felemás a helyzet: a játékosok hozzáállásával teljesen elégedett vagyok, de még nagy a lemaradásunk. Az érettségi és az egyetemi vizsgák, valamint az U23-as döntő is beleestek a felkészülési időszakba, emiatt az első három hétben nem tudtunk a teljes csapattal dolgozni, mindig voltak hiányzók. A többség már végzett az iskolai teendőivel, így teljes erőbedobással készülhetünk. Megpróbáljuk pótolni a lemaradást az Eb-ig hátralévő időben, szerencsére a játékosok elhivatottsága példaértékű.
− Milyen tapasztalatokkal zárta a körmendi felkészülési tornát? − A hozzáállással elégedett vagyok, és az eredmények némileg hízelgőek is ránk nézve, mert például a szlovén kosárlabdához képest nagyobb a lemaradásunk, de lelkesedéssel, küzdeni tudással sok mindent pótolni lehet, ennek köszönhető a csupán nyolc pontos vereség. Tudatosan válogattuk az ellenfeleket, szükség volt egy, az európai kosárlabdázás élvonalában található riválisra, ezért esett a választás az A divíziós Eb-re készülő szlovén együttesre. Aztán meghívtuk a világbajnokság előtt az iráni U21-es csapatot, amely agresszív, kemény stílust képvisel, hiszen ebben komoly lemaradásunk van. Emellett itt volt a román válogatott, amely hozzánk hasonló erősségű, s csoportellenfelünk lesz az Eb-n. − A keret két tagja külföldön kosarazik. Velük mennyire elégedett? − Az egy éve Spanyolországban játszó Dobos László 221 centis magasságával sok taktikai lehetőséget teremt, kiderül, hogy mennyire tudjuk ezt kihasználni. Az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő Rosco Allenen látszik, hogy más stílusban nőtt fel. A körmendi meccseken kiderült, hogy új számára az európai kosárlabdázás, oda kellett figyelni a lépésszabályra, a visszajátszásra. Ha a felnőtt válogatott nem tart rá igényt, akkor hasznos tagja lesz a csapatnak. − Mit tervez még az Eb-ig? − Portugáliában játszunk két meccset. A házigazda évek óta hasonló játékerőt képvisel, mint mi, igaz, más stílusú, mozgékony, gyors kosárlabdát játszanak. Aztán megmérkőzünk a brit válogatottal is, amely most erős korosztállyal készül, fel is akarnak jutni a legjobbak közé. Még az osztrák Universiade-válogatott ellen van lekötött találkozónk, és hogy lesz-e más teszt, az attól is függ, hogy mire lesz szükség: edzésre vagy inkább meccsre.

A Pitestiben július 12-én kezdődő Eb-n a magyarok az A csoportba kerültek. Az ellenfelek: Románia, Szlovákia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Luxemburg

− Mit tudnak a leendő csoportellenfelekről? − Két évvel korábbról, U18-as korból van sok információnk a csapatokról, de a jelenlegi keretekkel és a kiemelkedő játékosokkal is képben vagyunk. Sikerült néhány videófelvételt is beszerezni, de elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, és előbb a hiányosságokat pótolni. − Mi a cél az Eb-n? − Az, hogy minden meccsen győzni akarjon a válogatott. Ha képesek leszünk csapatként egységesen dolgozni, és több jó periódusunk lesz, kevés hullámvölggyel, akkor ott lehetünk a csoport élvonalában, s mindenki ellen lehet győzelmi esélyünk. Körmendi felkészülési torna: Magyarország U20 - Szlovénia U20 76-84 (23-20, 13-20, 11-26, 29-18). Magyarország U20: Sinkovits 4, Allen 20, Markovics 11, Kovács Á. 9/3, Dobos 4. Csere: Jakab P. 7, Czinger 8, Varga M. -, Blaskovits 5, Nagy B. 4/3, Wirth -, Molnár M. 4. Magyarország U20 – Irán U21 69-77 (18-15, 14-22, 21-13, 16-27) Magyarország U20: Sinkovits 2, Allen 8, Kovács Á. 12/3, Varga 7/3, Molnár Cs: Wirth 7/3, Simon 2, Nagy 5/3, Bognár 8/3, Sömenek 7/6, Dobos 6, Blaskovits 5/3. Magyarország U20 – Románia U20 85-60 (29-17, 19-15, 17-19, 20-9) Magyarország U20: Simon 5, Allen 19/6, Jakab 6, Kovács Á. 13/6, Czinger 1 Cs: Markovic 12/3, Bognár 9/3, Sömenek 2, Dobos 8, Pongó Má. 8, Polyák 2, Molnár M.