Tamásnak a magyar fociból az NB I sem kell

A tizenkilenc esztendős Szeles Tamás – az Illés Akadémián eltöltött hét esztendő után – nem írta alá a Szombathelyi Haladás által kínált NB I-es szerződést, inkább Ausztriában próbál szerencsét, alsóbb osztályban. Ha kell, a foci mellett akár vagont is pakolna, de semmiképpen nem akar Magyarországon játszani.

Szegő Tibor Szeles Tamás ötéves volt, amikor focizni kezdett, és hamar kiderült: tehetséges. Már szülővárosában, Salgótarjánban is felfigyeltek rá, az induló akadémiák közül a szombathelyi tetszett neki , így került az ország másik végébe. És nem is csalódott: hét év alatt sorra járta a korosztályos ranglétra fokait, bekerült az U21-es válogatottba is, gólt is szerzett, pedig nem csatár, hanem belső védő. De vajon miért nem írta alá azt a szerződést, melyről vélhetően több mint tíz éve álmodozik? – Hosszabb távon számított rád a Haladás. Miért döntöttél másként? – Megköszöntem Artner Tamásnak a lehetőséget, de nem érzek magamban semmilyen motivációt arra, hogy itthon focizzak. Kicsi gyerek voltam, amikor elkezdtem, és mostanra monotonná, unalmassá vált.

Név: Szeles Tamás. Születés hely, idő: Salgótarján, 1993. 12. 07. Nevelő egyesület: Salgótarjáni BTC. Nevelőedző: Simon Imre. Testsúly: 62 kg. Magasság: 180 cm. Poszt: belső védő. Cél: külföldi élvonalban játszani. Hobbi: zene, internet. Kedvenc film:  Halálos iramban 4. Kedvenc csapat: Szombathelyi Haladás. Kedvenc játékos: Guzmics Richárd. Kedvenc étel:  rántott sajt, hasábburgonya.

– A focival van gondod? – Nem, amatőrként folytatni szeretném, de az életemmel valami mást szeretnék kezdeni. Talán elvégzek valamilyen tanfolyamot, vagy munkát vállalok, akár fizikait is, de valamit át kell alakítanom a mindennapjaimban. – Akár vagont is rakodnál? – Semmi gondom vele. Jöhet bármilyen munka. – Mi lesz a labdarúgással, a rengeteg befektetett munkával? – Nem hagyom veszni. Ausztriában keresek magamnak csapatot, az a tervem, hogy Szombathelyen dolgozom majd, és átjárok oda edzésekre, meccsekre. – Ha nem is lehetetlen, kicsit azért utópisztikus elképzelésnek tűnik... – Szerintem megvalósítható.

– Amikor annak idején Salgótarjánban elkezdted, nyilván lebegett valamilyen cél a szemed előtt. Később az Illés Akadémiával eljutottál Madridba, a Santiago Bernabéu stadionba, ahol láthattál olyanokat, akik valóra váltották a te hajdani álmodhoz hasonló elképzeléseiket. Nem sajnálod feladni, eldobni a lehetőséget? – Nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel. Az eszem meg az édesanyám és a barátaim is azt mondják, hogy maradjak a magyar fociban, de a szívem hajt, és nem tehetek ellene semmit. – Az édesapáddal is megbeszélted a döntésedet? – Nem nagyon tudtunk róla szót ejteni erről, mert ő New Yorkban él, az utóbbi időben inkább csak üzeneteket tudtam hagyni neki. Hároméves voltam, amikor elváltak a szüleim. Tartjuk a kapcsolatot apámmal, de vannak időszakok, amikor nem tudunk beszélni.

– Körvonalazódik már, hogy melyik osztrák klubbal veszed fel a kapcsolatot? – Azt még nem lehet tudni, de a nyáron biztos, hogy próbajátékra megyek. – Egyedül intézed az ügyeidet, vagy segít valaki? – Ausztriában játszó-dolgozó ismerőseim és a korábbi salgótarjáni edzőm próbál klubot szerezni. – Talán tanácsosabb lett volna egy évet lehúzni az NB I-ben, és akkor jobb feltételekkel szerződhettél volna külföldre. – Igen, sokan mondták, hogy ez okosabb lenne, de ahogy már mondtam, a szívem azt diktálja, hogy menjek, és kénytelen vagyok hallgatni rá...