UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2013-07-05 20:36

Az alsóházban folytatjuk

Második mérkőzését is elvesztette az U20-as női válogatott az Európa-bajnokságon a törökországi Samsunban. Amint az első mérkőzésen, az olaszok ellen is közel állt a bravúrhoz Székely Norbert csapata, ám a második félidőre elfogyott az erő.

K. D. A sok hibával tarkított első percek után Katona Szidónia szerezte az első pontokat a mérkőzésen. Az ideges kezdés után mindkét együttes megnyugodott, a mieink biztos kézzel dobtak a mezőnyből, míg az olaszok hármasokkal tartották a lépést. Hiába vezetett 14-10-re a nyolcadik percben Székely Norbert alakulata, a rivális fokozta a tempót, és a negyed végén egy triplával már át is vette a vezetést.
A második tíz perc egyértelműen a mieinkről szólt: a rivális hat percig nem tudta növelni a pontjait, míg a Licskai Zsófiáék főleg a büntetőkkel vették át a vezetést, és húztak el 25-20-ra. Az olasz időkérés után viszont már nem születtek újabb magyar pontok, és az ellenfél egyenlített. A remények a harmadik negyedben foszlottak szét: a mieink hét percig maradtak pont nélkül, az olasz csapat pedig Caterina Dotto vezetésével meglépett. Mintha átok ült volna a lányokon, sehonnan sem találta be. A válogatott sok labdát adott el, nem segített sem csere, sem időkérés. A 14-2-s roham végén Katona pontjai csak arra voltak jók, hogy tíz pontra csökkenjen a különbség. A negyedik etap elején még sikerült hét pontra faragni a hátrányt, de újabb, közel ötperces magyar kosárszünet következett, az olaszok pedig lazán játszva, nagyarányú győzelmet arattak. Ezúttal nem a lepattanózás (41-43) jelentette a különbséget, de nem is a dobószázalék, bár a 25,5 százalékos mutatóra nem lehet büszke a válogatott. A 17 eladott labda bizonyult soknak, főleg az olaszok hétjével szemben, valamint az, hogy a mieink egy hárompontost sem szereztek, addig a másik oldal hatot is. A vereséggel eldőlt, hogy a magyarok az alsóházban folytatják, függetlenül a franciák elleni szombati találkozó eredményétől. Ami pedig amúgy illeti a folytatást, még semmi sincs veszve. A negyedik helyen végzett csapatok körmérkőzést játszanak, majd melléjük csatlakozik az a négy együttes, amelyik nem jut be a középdöntőből a legjobb nyolc közé. Mindkét négyest rangsorolják, és a négy párharc győztesei játszanak a 9-12. helyért, a vesztesek pedig a kiesés elkerüléséért.

Olaszország-Magyarország 55-36 (17-14, 8-11, 14-4, 16-7) Magyarország: Czirják 4, Fuisz, Katona 6, Szamosi 11, Licskai 3. Cs: Horváth 4, Határ 2, Koch, Böröndy 2, Barnai 4, Vukov