UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2013-07-07 17:09

Kijelölték a vb-keretet

A szakmai stáb kijelölte, kik utazhatnak Szarajevóba, a férfi junior kézilabda-világbajnokságra, amelynek a rajtjáig már csak egy találkozó szerepel a programban. Kopornyik Zsolt másodedző honlapunknak azt mondta: az elszántság és az erő megvan a keret tagjaiban, bizonyítani akarják utánpótlásunk erejét. K. D. Kopornyik Zsolt, Gyurka János szövetségi edző segítője így indította helyzetjelentését honlapunknak: - Június elején Katarban járt a válogatott. Még nem a felkészülés szerves része volt, a házigazdák elleni két meccs inkább a ráhangolódást jelentette. Hasznos volt a túra az összetartás szempontjából, és az új közegben olyan pozitív élményekkel gazdagodtak a srácok, ami aztán elősegítette a munka monoton részét. A sok honosított játékossal és szlovén edzői stábbal készülő katariak ellen az első meccset 31-26-ra nyertük, majd a következő döntetlen lett .

Itthon aztán elkezdődött az igazán kemény munka. A tréner szerint az első két hét az erőfejlesztésről, az állóképesség megszerzéséről szólt, majd egyre többször előkerült a labda az edzéseken, de az erő szinten tartása sem szorult háttérbe. Az egyhangúságot az Algéria elleni találkozó törte meg, amit 38-23-ra megnyertünk. A mieink még három edzőmeccset játszottak: Szerbiában kétszer kikaptak (24-29, 23-30), majd Veszprémben 31-26-ra verték Kuvaitot. – Próbáltuk a játékosokhoz igazítani a taktikát, és úgy összeállítani a keretet. Jelenleg a begyakorolt elemek finomhangolása zajlik. A védekezést még stabilizálni kell néhány poszton. Gyorsabbnak kell lennünk, és a kreatív támadás lehet az egyik erősségünk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a hosszú szezon sokat kivett a játékosokban, és többek sérülése sem jött még teljesen rendbe. A szakmai stáb húsz játékossal kezdte a munkát, az első szűkítéskor Győrfi Máriótól köszöntek el, majd kialakult a vb-re nevezett keret. A kapus Holló Balázs sérülés miatt maradt ki, ám az edzők bíznak a felépülésében, így később csatlakozhat a csapathoz. Ez a korosztály (az 1992-93-as születésűek) először szerepelhet nagy nemzetközi eseményen, ezért Kopornyik amondó: már a kijutás is nagy tett volt. Látni a játékosokon az elszántságot, hiszen ez az utolsó lehetőségük, hogy utánpótláskorúként bizonyítsanak. – Jó szellemű a társaság, az akarat és az erő megvan bennük. Kellően eltökéltek és egymást is feltüzelik. Plusz motivációt jelent, hogy nyáron az ifjúsági együttesre is vb vár, így meg akarják mutatni, hogy a magyar utánpótlás a jobbak közé tartozik a világban. A két utánpótlás-válogatott kölcsönösen drukkol egymásnak, emellett jövő szerdán Tatán edzőmeccsen mérik össze erejüket. A juniorok ezt követően két nap pihenőt kapnak, majd szombaton utaznak Szarajevóba, vasárnap pedig már az első tétmeccs vár a mieinkre. – A két legnehezebb riválissal játszunk az elején. Szlovénia a tavalyi Eb-n a legjobb négy között szerepelt, a házigazda bosnyákokkal szemben pedig nagy lesz az elvárás, és nyilván azért vállalták el a rendezést, mert a kiemelkedő korosztályukat érinti. A felkészülés során a szerbeket is megverték. Dél-Korea is kellemetlen rivális, míg Kongóról és Argentínáról keveset tudunk. Lépésről lépésre szeretnénk haladni, és minél jobb eredményt elérni. A csoportból való továbbjutás az első célunk – fejtette ki a másodedző. A válogatott húzóembere lehet Zdolik Bence, akit már Mocsai Lajos is több mérkőzésen kipróbált. – Fontos, hogy érezze: a junior-válogatotthoz tartozik, és az itt nyújtott teljesítménye alapján került fel a felnőttek közé, s nem alapember ott, aki visszajátszik az utánpótlásba. Szerencsére, van annyira érett, hogy jól kezelje a helyzetet. Azt várjuk tőle, hogy a csapat vezéregyénisége legyen a vébén – tette hozzá Kopornyik Zsolt.

A juniorválogatott világbajnoki kerete: Kapusok: Váczi Dániel, Balogh Tibor Balszélsők: Kovacsics Ferenc, Auth Márton Balátlövők: Zdolik Bence, Koller Tamás, Gerdán Tibor Irányítók: Szöllősi Balázs, Németh Balázs Jobbátlövők: Pulay Gábor, Oláh Tamás, Schneider Patrik Jobbszélsők: Nagy Dániel, Lezák Áron Beállósok: Debreczeni Dávid, Kemény László Tartalékok: Holló Balázs, Sztojanov Nikola, Győrfi Zoltán