UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2013-07-08 21:35

Ez már fájó vereség

Sorozatban negyedik vereségét szenvedte el női U20-as kosárlabda-válogatottunk a törökországi Eb-n. Ezúttal, a csoportkört a mieinkhez hasonlóan, szintén az utolsó helyen záró lengyelekkel szemben maradt alul Székely Norbert csapata. Kezdo5.hu Az elején váltott vezetéssel, fej-fej mellett haladt a két gárda. A negyedik perc végén Fuisz és Szamosi kosarával 10-6-ra megugrottak a magyarok, 12-8-as vezetés után eladott labdák, kihagyott büntetők jellemezték a mieink játékát, ellenfelünk egy 8-0-s rohammal átvette a vezetést. A félidőben maradt az első negyed utáni 1 pontos lengyel vezetés – többek között azért, mert lányaink nem kevesebb, mint 13 labdát adtak el az első 20 percben. Szünet után a mieink futottak az eredmény után. A negyed közepén, egy 6-0-ás sorozatnak köszönhetően visszavette a vezetést Székely Norbert együttese. A negyed utolsó 3 percében nem esett kosár, így a záró szakasznak a mieink 1 pontos vezetésével vágtak neki a felek. A hajrában váltva vezettek az együttesek. A 34. percben Puss már az 5. tripláját dobta. Ez óriási lökést adott ellenfelünknek, akik egy 8-0-s szériával hattal megugrottak. Hiába kért időt Székely Norbert, játékosai újra pontatlanul dobtak, labdákat adtak el. Két és fél perccel a vége előtt 8 pontos lengyel vezetésnél Horváth Bernadett triplája hozta vissza a reményt, de hiába... Ismét alulmaradt a csapat, s ez már fájó vereség volt. Még az ukránokkal és a litvánokkal játszunk az alsóházi csoportban, azután az egyenes kieséses szakasz kezdődik, ahol eldől a bennmaradás kérdése. Magyarország - Lengyelország 50-53 (17-18, 9-9, 12-10, 12-16), Magyarország: Czirják 6, Fuisz 7, Katona 7, Szamosi 16, Licskai. 1 Cs: Horváth B. 6/3, Böröndy 1, Koch 3/3, Barnai 6, Határ, Vukov,.