UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2013-07-28 14:19

Három érem Szerbiából

A szerbiai Kikindában rendeztek nemzetközi ifjúsági ökölvívó versenyt, melyen a magyarok kiemelkedően szerepeltek: mindegyik éremből nyertek egyet-egyet – számolt be a szövetség hivatalos honlapja.

UP-info Huszonkét ország 92 férfi és 28 női öklözője mérlegelt a három nap alatt lebonyolított versenyen. Az augusztuseleji rotterdami Ifjúsági Európa-bajnokságra történő felkészülés határozta meg a résztevő válogatottak összetételét. Nagyon erős mezőny gyűlt össze, amit még fűszerezett az indiai és a kazahsztáni csapat indulása. Három magyar versenyző dobogós helyezést ér el, elsőként Gálos Roland a 60 kg-os súlycsoportban. Előbb egy indiai ökölvívót, Abbay Singhet győzte le 3-0-ra, majd a norvég Hadi Srourtnál bizonyult jobbnak. A döntőben ugyancsak 3-0-ra diadalmaskodott a szerbek bajnokesélyes versenyzője, Stosics Petar ellen és így aranyérmes lett. 69 kg-ban Tóth Ádám erőnyerőként jutott a négy közé, ahol a szerb Malics Bogdant győzte le 2-1-re, majd a döntőben fölényesen megnyert első menet után egyre rosszabb teljesítményt nyújtva pontozásos vereséget szenvedett a francia Soltani Siditől, így második lett. A 49 kg-ban érdekelt Horváth Patrik lett harmadik érmesünk, ő szintén egy hazai versenyzőt, Pavlov Radoslavot verte először, majd az elődöntőben vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes indiai Polipalli Lalithától.