UtánpótlásSport
2025. július 28.
  • instagram
Nyári EYOF, Szkopje U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság, Montemor-o-Velho
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2013-08-15 17:51

Megint Dragóner fia döntött

Az U16-os válogatott 1-0-ra legyőzte a skótokat a moszkvai nemzetközi torna második játéknapján, Szepessy László együttese így hibátlan eddig – számolt be az MLSZ.

UP-info A Ciprus elleni 1-0-ás győzelem másnapján az U16-os válogatott ismét pályára lépett Moszkvában, ezúttal a skót válogatott ellen. A fiúk végig nyílt, küzdelmes találkozón egygólos győzelmet arattak, a három pontot jelentő találatot - akárcsak kedden, Ciprus ellen - Dragóner Filip (Dragóner Attila fia) szerezte. A Ferencváros játékosa pontos mélységi passzal tört a kapura a 70. percben, majd 18 méterről bombázott a skótok kapujába. A hajrá a briteké volt, de hiába tartották nyomás alatt a kaput, az egyenlítő gólt nem tudták megszerezni. - Nagy meccset játszottunk a skótokkal, mindkét csapat eldönthette volna maga javára a mérkőzést, végül nekünk sikerült belőni a győzelmet érő gólt. Megérdemelten nyertünk, nagyon erős riválissal szemben. Elsősorban kombinatív, taktikus játékunknak köszönhető a siker - mondta a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző. A magyar válogatott két kör után hat ponttal vezeti csoportját, pénteken a négypontos ukránok ellen játszik, s amennyiben legalább döntetlenre végez, megnyeri a kvartettet és szombaton döntőzhet a nyolccsapatos tornán. Nemzetközi torna, Moszkva, 2. forduló Magyarország-Skócia 1-0 (0-0) Magyarország: Demjén Patrik – Csákó Dániel, Patik Márton, Szalai Attila, Czeglédy Levente (Gergényi Bence, 41.) – Cseszlai Bence, Dragóner Filip, Vogyicska Bálint – Szász Balázs, Mészáros Dominik, Bíró Ákos (Kovács Dávid, 41.) Gól: Dragóner (70.)