UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2013-08-15 11:55

Tízévesen a százon túl

A nyár elején – mindössze tízévesen – a századik tornagyőzelmét is megszerezte Tóth Amarissa Kiara. A kislány alig nagyobb, mint a tenisztáskája, ám már a felnőttek közötti sikerekről álmodozik. A szakemberek szerint minden megvan benne ahhoz, hogy a legjobbak közé tartozhasson.

reb Noha a Play and Stay-rendszer számos versenyzési lehetőséget kínál (a programról itt írtunk), pusztán ezzel nem magyarázható, hogy Tóth Amarissa Kiara – vagy ahogy mindenki hívja, Mimi – három év alatt száz tenisztornát nyert. A korosztályában senki sem győzi le, de a két évvel idősebbek ranglistáján is a 11. már, a tízen kívülieket rendszeresen felülmúlja, az előrébb rangsoroltaknak is komoly ellenfele.
– Akkoriban az edzője, Csordás Attila klubjában játszottam, oda vittem le Mimit – eleveníti fel a kezdeteket az édesapa, Tóth Zoltán. – Még csak négyéves volt, de azt mondták róla, hogy nagyon ügyes, remek a labdaérzéke. Elsőre mindjárt második lett, utána pedig nem volt megállás: bekerült a mókuskerékbe, mindig teniszezni, versenyezni akar. Már Thaiföldön is nyert (futó)versenyeket (édesanyja származik onnan, járt is ott óvodába), de teniszezni itthon kezdett, Ledényi-Kovács Viktória kezei alatt. Az első tornagyőzelmet Székesfehérváron aratta 2010 májusában. A Play and Stay-rendszerben a sok megmérettetés miatt akár egy hét alatt is többször nyerhet, így kezdetben az is előfordult, hogy hét nap alatt négy aranyat szerzett. Amikor először felröppentek a hírek a kislány sikereiről, az édesapa szerint sok rosszindulatú támadás érte őket mondván, túlhajszolják. Pedig szülők és edzők egyaránt próbálják fokozatosan terhelni: bár Mimi szíve szerint sokkal többet játszana, maximum heti ötször edz, abból is kettő egyéni, a többi csoportos.
– Szeretek edzeni, unatkozom, ha nem játszhatok – beszél immár Mimi a neki oly kedves sportágról. – Az a legjobb benne, amikor érzem, hogy jól megy a játék, és mindenkit legyőzök. Persze azért van olyan, hogy nem állok jól a meccsen: akkor kicsit sírok, minden bajom van, de aztán összeszedem magam, és a végén az ellenfél sír – mondja a tízévesek nyíltságával. Ma már a versenyek előtt sem izgul: kezdetben még igen, de mára ötszáz tétmérkőzésen van túl, így megszokta, rutinos lett. Kedvenc játékosai Roger Federer és az amerikai Jamie Hampton: utóbbi azért, mert okosakat üt, jól lát a pályán és nem olyan lányos, azaz nem hisztis. Ezek az erények Mimit is jellemzik, legalábbis az edzői szerint. – Olyan, mint a szivacs, szívja magába az információt– jellemzi tanítványát Selmeci Petra, akivel heti egyszer van egyéni képzése. – Mentálisan rendkívül erős, kiemelkedő a koncentrációs képessége. Ebben a korosztályban abszolút nem jellemző, hogy két ütéssel előrébb gondolkoznak: márpedig ő nemcsak pötyögeti a labdát, csak átmenjen valahogy, hanem tudatosan helyezi: remekül lát a pályán. A teniszhez jó fej és jó lábmunka kell, neki pedig mindkettő megvan. Felelős edző nem jósolgathat, hiszen ezer dolgon múlik, mire viszi a játékos, de Mimi minden képességgel rendelkezik ahhoz, hogy a legnagyobbak egyikévé váljon. Selmecinél a 15 éves Fekete Lilivel gyakorol, az edzés befejeztével pedig autóba ül apa és lánya, hogy a Cso-Ko Teniszsuliban, Csordás Attilával folytassák. A tenisztáska majdnem akkora, mint Mimi, mire mosolyogva csak annyit szól: mindenki ezt mondja.
Miközben párostársával, a 12 éves Szöllős Teklával melegít, Attilával beszélgetünk a tanítványról. – Korához képest nagyon érett: tízévesen kevesen tudnak mindkét oldalról nyesni, nem sokan rövidítenek, az pedig, hogy a játékot továbbgondolva mennek is előre, szinte elő se fordul. Csak egy példa arra, hogy milyen jó: csúszva sokszor könnyebb elérni a labdát. A korosztályában két méter körül tudják ezt a játékosok, ő három méter hetvenöt centit csúszik! Tavaly mértük, de idén is megállja a helyét. Nagyon önálló kislány, erre az édesapa és Csordás egymástól független elmesélt története a példa. Az egyik mérkőzésen 3-0-ra vezetett az ellenfél: az edző ilyenkor a csapatbajnokin odamehet a játékoshoz. A legtöbb gyerek ilyenkor várja, mit mondanak neki, mibe kapaszkodhat; Csordás már épp megszólalt volna, amikor Mimi megállította: most hagyjál inkább békén, megoldom egyedül. Egy játékot ugyan veszített még, végül 6-4, 6-0-ra győzött. „Először nem is tetszett, hogy így elküldött, de tényleg megcsinálta.” Csordás Szávay Ágneshez hasonlítja Mimit, szerinte szintén a világ élmezőnyébe juthat, bár ehhez hamarosan saját kis csapat és rengeteg külföldi viadal kell. Most még az édesapa finanszírozza a hazai versenyeztetést, ám előbb-utóbb támogató segítségére lesz szüksége, mert egyedül nem lehet bírni. A közelgő szegedi országos bajnokságról is sóhajtva mondja, bizony a benzinköltség, az öt nap szállás és étkezés, az nem két fillér… A lehetőségeket mindenesetre igyekszik megteremteni, hiszen nemcsak az ő, hanem Mimi célja is, hogy a világ legjobb húsz játékosa közé kerüljön, sőt. A kislány nem tétovázik, világbajnok akar lenni, és persze Grand Slameken győzni. A szövetség írását, amelyhez csatolták az eredményeket is, itt találja.