UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2013-08-18 10:24

A húsevő Babos

Az elmúlt egy hónap sikerei nyomán megerősödött önbizalommal készül az augusztus 26-án kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságra Babos Tímea.

MTI "Július elején a Római parton érdekes versenyem volt, mivel nem játszottam túl jól, de a hazai közönség sokszor átlendített a holtponton, ennek is köszönhető, hogy a nyolcba jutottam" - emlékezett vissza a világranglista 90. helyezettje. "Megint ráéreztem a versenyzés ízére, élveztem a játékot, kicsit visszatért a tavalyi vagy inkább a junior Babos Timi. Ez adta a lendületet utána a donyecki és szucsoui tornához is." A döntő szett rövidítésében elvesztett ukrajnai finálé kapcsán a 20 éves játékos kifejtette: a folyamatos erőnléti edzések miatt minden meccsen izomláza volt, úgyhogy az erős mezőnyben örült a döntős szereplésnek is. "A világranglistán jelenleg 44. Szvitolinát az utóbbi időben csak én tudtam így megszorongatni, ráadásul eleredt az eső, amikor a meccsért szerváltam. Utána jót nevettünk rajta, hogy ilyen is csak velem fordulhat elő. De visszakapom ezt valahol valamikor" - tette hozzá, majd a kínai fellépésről elmondta, két nap alatt értek Szucsouba, ahol más borítás és 45 fokos hőség volt, emellett étkezési problémák is hozzájárultak ahhoz, hogy az elődöntőre kicsit elfogyott az energiája. "Húsevő létemre egy hétig rizst és brokkolit ettem, mivel nem tudtunk olyan ételt rendelni az ötcsillagos hotelben, amire ránéztem, és azt mondtam volna, hogy megeszem." A soproni teniszező kifejtette, az elmúlt időszakban sok időt töltött futással, illetve a konditeremben, így jobban "leszálkásodott"."Ez tőlem nagy eltökéltséget igényel, mert olyan alkatom van, hogy ha ránézek egy ételre, máris hízom" - tette hozzá nevetve. Babos szerdán indul New Yorkba, addig a budapesti Park Teniszklubban készül a külön neki épített keménypályán. A US Openről azt mondta: "Nem szívesen latolgatok már esélyeket, az mindenesetre jó kiindulóhelyzet, hogy főtáblás leszek." Az év utolsó Grand Slam-versenye után Taskent, majd háromhetes kínai túra következik, majd újabb itthoni edzések jönnek. Erről szólva az első számú magyar játékos kifejtette, tavaly versenyről versenyre rohant, idén viszont arra is időt fordít, hogy időnként Magyarországon töltődve újraépítse a játékát.