UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2013-08-18 08:57

Bővül a térkép

Eltűnni látszanak a különbségek nemcsak az európai kézilabdázásban, hanem a különböző kontinensekről érkező csapatok között is. Skandinávia ugyan tarolni készül az V. IHF fiú U19 kézilabda-világbajnokságon, de a dánok és a svédek után eredt Brazília, és bekopogott a következő felnőtt-világbajnokságra tudatosan készülő Katar is. A magyar U19-nek ebben az egyre erősebb mezőnyben kell helytállnia.

eFBé A Budaörsön és Érden zajló fiú U19-es világbajnokság szünnapján ideje mérleget vonni az eddig látottakról. A „mérlegelés” elejére természetesen a magyar válogatott teljesítménye kívánkozik, amely egyelőre – szigorúan a számokat tekintve – ötvenszázalékos: két magabiztos győzelem, egy nyerhető meccsen elért döntetlen, valamint egy szoros és egy súlyos vereség a mutató.
A fiúk teljesítményét a közönség a helyszínen egyből értékelte: aki ott volt bármelyik csarnokban, megtapasztalhatta azt az atmoszférát, amelybe még az évek óta profi sportoló is beleborzong, ha kilép a pályára. Most 18-19 éves srácoknak kell megszokniuk ezt a közeget, olyasvalamit, ami mindannyiuk számára teljesen új. Ezért is felfoghatatlan az, amikor az elégedetlen szurkolók (?) a torna közben zúdítják összes szitkukat a csapatra. A Facebookon olyanok is akadnak, akik álprofilt hoznak létre, és a nevüket sem vállalva osztanak szinte mindenkit, akit csak lehet. Hiába, a világháló aranybánya, ám mint minden bányához, ehhez is hozzátartozik a sötétség. Szerencsére, sokkal több a bíztató szó, hiszen a szurkolók tudják, hogy hiába beszélünk sokszor borostás, 190-200 centire nőtt fiatalokról, lélekben még valamennyien gyerekek. És a nyolc (a döntősnek kilenc) mérkőzésből álló sorozatterhelés bizony lelkileg viseli meg inkább a résztvevőket, mintsem fizikailag. Az utóbbi terhet cipelik a pályán a magyar játékosok, s erre pluszként rakódik egy-egy rossz átlövés, eladott labda vagy kihagyott büntető. Németország elgázolta a mieinket, s azon a mérkőzésen ahogy nőtt a hátrány, úgy fogyott a lelkesedés is. Ezt Norvégia ellen pótolták a fiúk – szívvel voltak kint a pályán, s ez a folytatásban sem lesz másképp! Ha az ellenfél játéktudása nagyobb, vagy legalábbis adott napon jobban jön ki neki a lépés, azt el kell fogadni.
A játéktudásról Isidoro Martinez szavait idézem. „Németország kiemelkedik, de a többi hét továbbjutó, Ausztria, Brazília, Franciaország, Horvátország, a norvégok, a magyarok és mi közel azonos szintet képviselünk. Apróságok fognak dönteni a nyolcaddöntőben” – mondta a spanyol tréner, amikor az utolsó csoportforduló előtt beszélgettünk. S nem ejtettünk szót a másik ágról, ahol legalább ennyi csapat sorolható fel. Dánia és Svédország veretlenül nyerte a maga csoportját, előbbi a címvédő, utóbbi az idei nyár „Európa-bajnoka” (a svédek nyerték a European Opent, ahol 20 európai válogatott versenyzett). Aztán ott van két válogatott, nem úgy beszéltünk róluk eddig, mint kézilabdanemzet: Egyiptom és Katar. Utóbbi rendezi 2015-ben a felnőtt férfi-világbajnokságot, s erre tudatosan készül, fiatalokra építi a válogatottját. Ugyanez az építkezés figyelhető meg a braziloknál, s annak már eredménye is van: U21 válogatottjuk a szűk egy hónapja véget ért vébén a 6. helyen végzett. Abban az együttesben három olyan játékos volt, aki az U19 vébén is húzóembere annak a brazil válogatottnak, amely Érden a csoportjában negyedik lett, de meg is nyerhette volna azt. A brazilok legyőzték a spanyolokat, átgázoltak Argentínán és Angolán, és csak 1-1 góllal kaptak ki Horvátországtól és Franciaországtól is. Tizenkét csapat neve hangzott el úgy, hogy nem esett szó a mindig veszélyes szerbekről és szlovénekről, a rendkívül egységes fehéroroszokról és a válogatottjukat a nemzeti kézilabda-akadémia csapatára építő románokról. S ha már a világbajnokság a leendő legendákról szól, íme néhányan azok közül, akik már letették a névjegyüket.
A góllövólista 1-10. helyén mindössze három európai játékos van, az élen álló román Nicusor Negru (41 gól), a horvát Lovro Mihics (5., 36) és a fehérorosz Harbuz Hleb (9., 34). A második helyen az argentin Manuel Rodriguez áll 40 góllal, őt két koreai, Ha Te-jun (39) és Lim Dzse-szeo (37) követi. Tanaka és Tokuda személyében két japán is van a tízben, valamint ott található az angolai Henriques Cassange és a gaboni Yves Nguema. Ellenpélda: előzetesen a világbajnokság egyik nagy alakjának kiáltották ki a német Paul Drux-ot, ő eddig mindössze 12 gólt szerzett, csapatából heten is megelőzik. Igaz, vasárnaptól új fejezet kezdődik a kieséses szakasszal, amelyről biztosan állítható, hogy feszültségekkel teli, színvonalas mérkőzéseket hoz majd. Szurkoljunk a fiataloknak: tapsoljunk a szép megoldásoknak, de bíztassuk azt, aki hibázik! A nyolcaddöntők párosítása ITT.