2013-08-18 21:29
Maradt a két érem
Dénes Mercédesz és Juhász Bence bronzérmével zárta küldöttségünk a szófiai junior-világbajnokságot. A szabadfogásúak közül senki nem jutott az első tízbe. Gyurits Gergelyt gyaníthatóan politikai ok zárta ki a vigaszág lehetőségéből. A záró nap iráni, török, orosz és grúz aranyat hozott.
Sz. I. Döntetlenre végzett a kötött- és a szabadfogás, utóbbiban a második versenynappal vált véglegessé, hogy 208 induló van, ugyanannyi, mint amennyi a kötöttfogásban volt. Noha régi frázisok alapján sokan vélik úgy, hogy a szabadfogás népszerűbb a világban, több évre visszamenően mindig a kötött mezőnye volt népesebb minden korosztály világbajnokságán. A hölgyek tisztes távolból követik a két férfiszakágat, Szófiában 151 induló alkotta a női mezőnyt. Ami szabadfogású fiaink szereplését illeti, még az első nap szerény mérlegét sem sikerült produkálniuk. Nyert mérkőzés nélkül ért véget a délelőtti program. Kardos Róbert (55 kg) az amerikai Gilman-től, Gyurits Gergely (84 kg) az iráni Karimimacsianitól kapott ki 8-0-ra, Rajczi Gergő (120 kg) pedig az indiai Szurdzsettől 9-1-re. Bábszky Gergő (66 kg) viszont nagy küzdelemre késztette az örmény Aren Alekjant, aki végül 3-2 (3-1, 0-1)-re nyert. Egyedül Gyurits iráni legyőzője jutott el az elődöntőig. A képlet világos: ha az iráni bejut a fináléba, a magyar a vigaszágon próbálkozhat, elsőként grúz vetélytárs ellen. És ha nyer, bronzmérkőzést vívhat. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az 55 kilós amerikai is elődöntős legyen. A negyeddöntőben Thomas Gilman a bolgár Vangelovval találkozott, aki a második menet elején már 4-0-ra vezetett ellene. Az amerikai két energikus indítás révén egyenlített, és a 4-4 az ő győzelmét jelentette volna, lévén, hogy ő hajtotta végre az utolsó akciót. De a bírók a második fogást egypontosra vették vissza, így a bolgár nyert 4-3-ra. Tán csak nem azért, mert Szófiában zajlik a junior-vébé?... Bíztunk abban, hogy Gyurits eljut a vigaszágra, mert az iráni 84 kilós torony magas esélyese volt az elődöntőnek… Csakhogy fel sem ment a szőnyegre! A hasonló esetekben mindig – nyilván most is – sérülésre hivatkoztak az irániak, mert szankciókat vonna maga után, ha kiderülne az igazság, a politikai háttér. Az ellenfél ugyanis az izraeli Ofir Abraham Bernstein volt, és az irániak hosszú évek óta elkerülik, hogy izraeli versenyzővel birkózzanak. Megtörtént ez például már a Golden Grand Prix-sorozat bakui döntőjében is néhány éve, amikor az egyik iráni versenyző magabiztos vezetés birtokában – sérülésre hivatkozva – feladta a mérkőzését. A következő ellenfél izraeli lett volna. Így tehát – akárcsak tavaly – magyar szabadfogású versenyző nem került az első hatba (Pattajában legjobb magyarként Gyurits a 10. helyet szerezte meg). A magyar küldöttség szereplése a két éremmel nagyjából megfelelt az előzetes várakozásnak. Tavaly is két éremmel zártunk, igaz, Lám Bálinté arany volt. A szerényebb remények okát Bacsa Ferenc, a szövetség utánpótlás-bizottságának elnöke így fogalmazta meg a júniusban vele készített interjúban: „Az elmúlt években több edzőtábort ki kellett hagynunk forráshiány miatt, vagyis nem volt elég idő a központi foglalkozásokra. Pedig azok jelentős lökést, lendületet és motivációt adnak a fiataloknak. Csak hát a szövetség, folyamatos és súlyos likviditási gondokkal küzdve, képtelen volt finanszírozni az ideálisnak vélt felkészülést. Hadd tegyem hozzá: ez nemcsak a birkózás gondja volt, hanem mindegyik egyéni olimpiai sikersportágunk hasonló cipőben járt. De remélhetőleg mielőbb elindulnak a pénzek a kiemelt állami támogatásból, és akkor az utánpótlás is elvégezheti az ideális szakmai-felkészülési programot.” A szabadfogás második napjának bajnokai 55 kg (26 induló): Junesz Szármasztidizazsdi (iráni), 21. Kardos Róbert 66 kg (29): Selahattin Kilicsallayan (török), 18. Bábszky Gergő 84 kg (25): Vlagyiszlav Valijev (orosz), 25. Gyurits Gergely 120 kg (18): Geno Petriasvili (grúz), 14. Rajczi Gergő Amit eddig írtunk a versenyről: Előzetes és program ITT Kötöttfogás, 1. nap ITT Kötöttfogás, 2. nap ITT Női birkózás, 1. nap ITT Női birkózás, 2. nap ITT Szabadfogás, 1. nap ITT