UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2013-08-24 19:35

Gyöngyösi Kevin a hegyi menők között

RadJugendtour: az U17 korosztály legkiemelkedőbb többnapos kerékpárversenye Európában. Az ausztriai eseményen topeurópai csapatok és -válogatottak szerepelnek. Gyöngyösi Kevin amellett, hogy a mezőny első harmadában végzett, olyan eredményt ért el, amilyet korábban még senki a mieink közül: a hegyi összetettben 7. lett. Túl az izgalmakon a KSI versenyzője vissza és előre is tekint.

eFBé Másodéves serdülő, így a tavalyi év tapasztalatait hasznosítva vághatott neki Gyöngyösi Kevin az idei RadJugendtournak. A serdülőválogatottunkban Fábián Ábel (SzSzKE), Istlstekker Zsolt (Szekszárdi KSE), László Attila (KSI), Takács Krisztián (SzSzKE, elsőéves) és Zathureczky Márk (Bikeexpress SE) voltak a csapattársai. Néhányuk versenyének egy vírusos fertőzés vetett véget: Zathureczky a prológ után, Fábián az utolsó szakasz előtt volt kénytelen feladni a versenyt. Gyöngyösi szerencsére megúszta, így a verseny történetének legjobb magyar eredményét érte el: az egyéni 128 indulója közül a 4 futam összestett eredményei alapján a 46., míg a hegyi szakaszok összesített pontversenyében a 7. helyen zárt.
– A tapasztalataim többek között azon a két szakaszon segítettek, amelyek ugyanazok voltak, mint tavaly – kezdte értékelését honlapunknak Gyöngyösi Kevin. – Az előző év alapján a verseny nehézségét is tudtam előre, így sem a körülmények, sem az ellenfelek ereje nem ért váratlanul. Idén úgy vágtam neki a RadJugendtournak, hogy szeretnék hegyi pontot szerezni, szökésben lenni és a lehető legjobb összetett eredményt elérni. A hegyi összetettben (King of the Mountains) az első etap után a 2. helyen álltam, de a végén a 7. hely is nagyon szép – mondta érthetően büszkén az idén az EYOF-t is megjárt 16 éves KSI-s. – Sajnos a technika közbeszólt, Kevin bringájáról az utolsó, a királyetap végső körében esett le a lánc. Emiatt meg kellett állnia. Ha nincs ez a technikai balszerencse, meggyőződésem, hogy bejön az élbollyal és összetettben az első harmincon belül végez – mondta edzője, Kaló Viktor.
A RadJugendtouron válogatottunk nem vehette fel a versenyt a nagy európai kerékpárosnemzetekkel, de így is megelőzte többek közt a horvát együttest és lett 19. Egyéniben hárman értek be minden szakaszon, így Gyöngyösi 46. helye mellett az elsőéves Istlstekker Zsolt 89., valamint László Attila 108. helye számított a csapatverseny összetett végeredményébe. Ezt a vetékedést egyébként a holland WVHet Luchschip nyerte, ebből a csapatból került ki az egyéni győztes Pascal Eenkhoorn is. A pontversenyben és a hegyi szakaszok összetettjében a német Patrick Haller győzött, a legjobb sprinter az észt Karl-Patrick Lauk lett. A 28. RadJugendtour teljes eredménylistája ITT. A jelenlegi serdülő válogatottból lesznek, akik jövőre sok nemzetközi versenylehetőséghez jutnak: az idei Világ Kupa-futamokon elért helyezéseknek köszönhetően ugyanis valamennyi hasonló erőpróbára meghívást kap a magyar ifjúsági válogatott. – Az idei szezon ugyan még nem ért véget, de már most úgy kell edzeni, hogy a jövő évet is megalapozzuk. Idén hátravan az országos kritériumbajnokság és a páros időfutam ob ­– mondta Gyöngyösi, aki a RadJugendtour miatt a pálya ob-n nem indulhatott, így néhány egyéni magyar bajnoki címről le kellett mondania. – Pelikán János (Cuba-Balaton Team) Vk-pontjainak köszönhetően 2014-ben minden Világ Kupa- futamon ott lehetünk, így nehéz, küzdelmes évünk lesz. Idén a magyar ifjúsági válogatott remekel, jelenleg a 19. helyen áll a Vk-összesítésben, ez pedig minden idők legjobb magyar szereplése. Az már bizonyos, hogy a csapat ott lesz az első 25  között, ezért jár a meghívás minden Vk-futamra 2014-ben. A 19. hely pedig biztosítja, hogy a szeptemberi, olaszországi világbajnokságon négy magyar ifi indulhat.