2013-09-10 13:42
A programban maradt a sportág
Már a szavazás első körében győzött a birkózás a NOB 125., Buenos Aires-i ülésszakán, amikor a tagok arról voksoltak, melyik legyen a 26. sportág a 2020-as tokiói olimpián.
Sz. I. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, nagy fölénnyel nyerte a birkózás a három sportág versenyét. Előtte sportdiplomaták és a helyszínen lévő MOB-vezetők mondták el, hogy a jelekből ítélve biztosnak mondható a siker. Ezt végül a szavazás eredménye is alátámasztotta: a két vetélytárs, a baseball/softball (24 szavazat) és a squash (22) együttvéve is kevesebb voksot kapott a 95 NOB-tagtól, és miután a birkózók (49) már az első körben ötven százaléknál nagyobb támogatottságot szereztek, a verseny el is dőlt. Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség (FILA) elnöke sportszerűen fejet hajtott a két legyőzött fél sportága és felkészültsége előtt, kicsit tovább emelve a győzelem értékét. A birkózás nem csupán győztesen, hanem megerősödve jött ki a február óta tartó lidércnyomásból. (Mint emlékezetes, február 12-én döntött úgy a NOB végrehajtó bizottsága, hogy kiveszi a Játékok állandó sportágai közül.) Megtapasztalhatta a világ, hogy mekkora (politikai) erők és a végtelen számú demonstráción micsoda tömegek mozdulnak meg a birkózásért. Több évtizedig aligha lesz mersze bármilyen összetételű vb-nek a sportághoz nyúlni, mert már megvan a tapasztalat, hogy ez a küzdősport nemcsak a szőnyegen erős. Mondhatni, jót is tett a hercehurca. Tucatnyi marketingcég sem tudta volna ennyire az érdeklődés középpontjába állítani. Itthon is azt tapasztaltuk, hogy minden sportbarát szorított a birkózásért, érzelmileg közel került hozzá a bajban, noha élőben csak a töredékük látott versenyt, de mindig tisztelte a nagy bajnokainkat.