UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2013-09-21 09:14

Közös a felelősség

Az indulás óta is cserélődött a Nemzeti Kézilabda Akadémia játékosállománya, de a minőség nem romlott – mondta honlapunknak a szövetség szakmai igazgatója. Juhász István beszélt arról is, hogy a hazai világbajnokságon csalódást keltően szerepelt az ifjúsági válogatott, de ezért nem lehet egyedül az edzőt okolni. K. D. – Augusztusban kezdődött az oktatás a balatonboglári akadémián. Milyenek az első tapasztalatok? – A vártnak megfelelően zajlik a munka. Történtek változások a névsorban, mert néhányan feladták, volt, akitől mi köszöntünk el, de a távozók helyére vettünk fel új játékosokat. A játékosállomány minősége nem romlott, ezt mutatja, hogy a kiváló utánpótlással rendelkező Balatonfüred ifjúsági csapatát a serdülőkből álló akadémiai együttes legyőzte a korosztályos bajnokságban. Ez jó visszajelzés, mutatja, hogy a megfelelő úton járunk.

– A nyári világversenyeken a legjobban a junior nők szerepeltek. Hogyan lehet értékelni az Európa-bajnoki második helyet? – Ez a korosztály eddig is a világ élmezőnyéhez tartozott, de a dániai második hely a legjobb eredménye. Az Eb-ezüstöt nem kell magyarázni, büszkék vagyunk Hajdu János csapatának teljesítményére. Megerősítést nyert, hogy azok teljesítenek tartósan jól, akik NB I-es rutinnal rendelkeznek, ezért is szeretnénk elérni, hogy minél több utánpótláskorú szerepeljen a felnőtt mezőnyben. A férfi juniorválogatottat is emiatt neveztük be az NB I-be. – Az ifjúságiaknak már nem sikerült ilyen jól az Eb. – Az orosz és a svéd válogatott játszotta a döntőt, az a két együttes, amelyik a mieink csoportjában szerepelt. Ez a két rivális jobb, mint mi, de a lányok így is kihozták magukból a maximumot, hiszen végül az alsóházat megnyerve a kilencedik helyen zártak, kijutottak a jövő évi vb-re is. Vagyis biztosított, hogy folyamatosan a nemzetközi elitben szerepeljen a korosztály. – Térjünk át a fiúkra és kezdjük az ifjúságiakkal, akik az itthon szerepeltek világbajnokságon. Mennyire reális a tizedik hely? – Számomra csalódás az eredmény, több van ebben a csapatban. Emlékezhetünk, másfél éve, a végül Európa-bajnoki második svédektől két góllal kaptak ki a mieink, most viszont súlyosabb vereségekbe szaladtak bele. Meg kell vizsgálni, miért alakult így? A szereplésnek sok összetevője van, nem lehet mindent rákenni a szakvezetőre, a szövetségnek, a játékosoknak és a klubedzőknek is megvan a felelősségük. – Mit tehet a szövetség? – Az egyik tanulság az, hogy szükség van a versenyrendszer sürgős átalakítására, szabályozni kell a mérkőzésszámot és növelni az edzések mennyiségét. Tavaly elkezdtünk valamit, de a liga nem támogatta a változtatásokat. Ha nem látnánk fantáziát a korosztályban, akkor nem neveztük volna őket az NB I-be. Bízunk a fejlődésükben, egy 18 éves fiatalról még ne állítsunk ki végső bizonyítványt. – Volt, aki azt mondta, hogy inkább nyomasztó, mint motiváló volt a hazai pálya. Látták ennek a jeleit? – Az esélyesség terhét el kell viselni. Azzal együtt, hogy a vb kiválóan szervezett volt, a külsőségekben, a médiamegjelenést tekintve túlnőtt egy ifjúsági torna szintjén, s elképzelhető, hogy ezt néhányan nehezen tudták feldolgozni. Biztos megzavarja a játékos fejét, ha városszerte saját magát látja az óriásplakátokon és olyan elvárásokat állít maga elé, ami aztán a pályán görcsössé teszi. – A juniorok világbajnoki 12. helyével elégedett? – Ez a korosztály először szerepelt világversenyen, és azzal, hogy a mezőny első felében végzett, realizálta a várakozást, a helyére került. A csapatból azok tudtak tartósan jól játszani, akik már az NB I-ben edződnek, vagyis Szöllősi Balázs, Zdolik Bence és Debreczeni Dávid. A többiek is mindent megtettek a jó szereplésért, de hullámzó volt a teljesítményük. – Közülük Zdolik már felnőttválogatott. Követhetik őt a többiek is? – Igen, van rá esélyük. Fontos, hogy a bajnokságban is őrzik a jó formájukat. A távlati tervek között szerepel, hogy a juniorkorból kiöregedő, 23 év körüli játékosoknak tehetséggondozó programot indítsunk, és B válogatottként szerepeltessük őket. Még korai lenne ezt elkezdeni, de a mostani juniorok és az egy korosztállyal idősebbek között lehet találni 12-14 olyan játékost, akikben van fantázia, de egyelőre még nem tudnak a felnőttválogatottba bekerülni. – Papp György megbízatása lejárt az ifjúsági leány válogatottnál. Ki váltja? – A szövetség elnökségének döntése alapján csak a nemzeti akadémián dolgozó edzők vezethetik az utánpótlás válogatottat. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező Papp Györgyöt a nyári Eb-re kértük fel, és tudta ő is, hogy a közreműködése augusztus végéig tart. Az akadémiára Kiss Szilárdot vettük fel, szeptembertől ő irányítja a lányokat, de Papp lesz a segítője. – Mi lesz Kovács Péterrel? – A jövő heti elnökségi ülésen hallgatják meg a beszámolóját a fiú ifjúsági világbajnokságról, akkor dől el a sorsa.