UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2013-10-07 16:52

Végigverte Európát

Hibátlanul teniszezve, játszmát sem veszítve győzött Valkusz Máté Reggio Calabriában az Európa  nyolc legjobb játékosát 16 éven aluli teniszezőjét felvonultató junior Mastersen.

reb Amikor az első helyen kiemelt görög Stefanos Tsitsipas 5-2-re vezetett, és ötször is játszmalabdája volt, akkor járt a legközelebb a szettvesztéshez Valkusz Máté Olaszországban. Ám a MOL Új Európa Alapítvány támogatottja tudása legjavát nyújtva előbb hárított, majd fordított, hogy aztán a második játszmában már simán lelépje ellenfelét. Ezt leszámítva megingása sem volt, a fináléban összesen három játékot engedélyezett a cseh Daniel Orlitának, pedig a Masters-ranglista alapján korosztályonként a kontinens legjobb nyolc játékosát hívták meg az olaszországi eseményre.
– Fontos volt számomra a torna, hiszen mégiscsak Európa elitje gyűlt itt össze – mondta a világranglista kilencedik helyezettje. – Nagyon szép helyen rendezték a versenyt, az időjárás is kedvezett, így minden adott volt a sikeres szerepléshez. Nagyjából a játékom hetven-nyolcvan százalékát hoztam, leszámítva a görög elleni meccsen az első szettet. Amikor vezetett, és ötször is egy labdára volt a játszma megnyerésétől, nagyon kellett igyekeznem, hogy egyenlíteni tudjak. Valkusz Zsiga Máté és Gálfi Dalma után a harmadik magyar, aki diadalmaskodni tudott a rangos viadalon, ettől függetlenül korántsem érzi úgy, hogy feltette volna idei szereplésére a koronát. – A fináléban jól szerváltam, nem hibáztam sokat. Azt hittem, nehezebb dolgom lesz, de frissnek éreztem magam, és ment a játék, örülök, hogy sikerült győznöm. De még nincs vége: most ugyan két hét pihenő jön, utána azonban következnek az egyesült államokbeli tornák, az Eddie Herr és az Orange Bowl, ezeken mindenképpen helyt akarok állni. Csak emlékeztetőül: amikor tavaly év végén a tengerentúlon járt, első magyarként – többek között Rafael Nadal nyomdokába lépve – megnyerte Floridában a Nike Junior Tour világdöntőjét. Valkusz Mátén kívül még négy magyar szerepelt Olaszországban, mindannyian az U16-os korosztályban. Szintai Dávid első meccsén kikapott, viszont utána két győzelemmel folytatta, így az ötödik helyen végzett. A lányok között Udvardy Panna két siker után a bronzmeccsen maradt alul, míg Mészáros Lotti a hatodik helyen zárt. A fiúk eredményeit itt, a lányokét pedig itt találja. Valkusz Máté útja a diadalig Nyolc között: Valkusz Máté-Mikalaij Haljak (fehérorosz) 6-3, 6-4 Elődöntő: Valkusz Máté-Stefanos Tsitsipas (görög, 1.) 7-5, 6-3 Döntő: Valkusz Máté-Daniel Orlita (cseh) 6-2, 6-1