UtánpótlásSport Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a rijádi korosztályos vb-n (részletek hamarosan...)
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2013-10-28 10:00

Szép kezdés

Sikeresen rajtolt az élmezőnyben Szlavikovics Szabina (18), aki idén még a Grand Slam-versenyek juniortornáin állt rajthoz, az év végén azonban már a felnőttek ITF-erőpróbáin mutatja meg tudását. Dél-amerikai túráján mindjárt két döntős és egy elődöntős szerepléssel.

reb A budapesti 25 ezer dolláros versenyen már sikerült ugyan egy mérkőzést nyernie a főtáblán, az igazi mélyvízbe a dél-amerikai túráján került Szlavikovics Szabina. A felnőttek között gyakorlatilag most először pályára lépő játékos ugyanis két 10 ezer dolláros magaslati tornával kezdett Kolumbiában. Az elsőre a budapesti nyert meccs után önbizalommal telve, de betegsége miatt kissé legyengülten utazott Pereirába. Mindez mégsem akadályozta abban, hogy egyesben és párosban egyaránt fináléba jusson. Utóbbiban ráadásul a kontinens egyik legnagyobb tehetségével, a mindössze 14 éves kolumbiai Sofia Munera Sanchezzel menetelt a döntőig, aki előtte alig egy hónappal játszotta élete első nemzetközi juniortornáját.
– Juniorversenyeken már jártam Dél-Amerikában, de ez most egészen más volt – értékelt Szlavikovics, akit már a következő megmérettetés helyszínén, Venezuelában értünk utol. – Nagyon boldog vagyok, hogy elsőre két döntőt sikerült játszanom. Nehéz volt magaslaton teniszezni, sokkal többet kivett belőlem, mint általában. Nem is bírtam volna, ha az utóbbi időben nem végzek kemény fizikai munkát, bár még így is sokszor az erőm végén jártam. A legnagyobb nehézséget egyébként az ütőim húrozása okozta: sokkal gyakrabban szakadtak, és a helyi húrozónak nem volt a megszokott elektromos gépe. Végül nekem kellett alkalmazkodnom a játékommal a különböző keménységű húrozáshoz... Ettől függetlenül a végén nagyon élveztem, hogy a kolumbiai tv egyenes adásban közvetítette a mérkőzésünket, és ünnepélyes díjátadót rendeztek. Mivel az előző héten döntőbe jutott, speciális indulási hellyel a főtáblán találta magát a bogotai viadalon is. Bár a kilenc mérkőzését jócskán érezte a lábában, kipihenten vágott neki a második kolumbiai verseny küzdelmeinek, ezúttal csak egyesben. Első meccsén 2-5-ről fordított, és nyert 7-5, 6-2-re, a nyolc közé jutásért pedig 6-7 (3), 7-6 (5), 6-3-ra verte orosz riválisát. Ez a mérkőzés azonban esőszünet miatt kétnapos lett, s az utolsó pont beütése után mindössze 15 perc pihenőt kapott, máris jöhetett a negyeddöntő. A második kiemeltet itt 7-5, 7-6 (5)-ra múlta felül, ám az elődöntőben Andrea Koch-Nebvenuto 4-6, 6-4, 6-2-vel búcsúztatta. – A világ legmagasabban rendezett versenye ez, 2600 méteren, itt aztán minden kijön: a labdák sokkal jobban szállnak. Emellett sok múlik az adogatáson, hogy ne kelljen hosszú labdamenetekbe bonyolódni, mert a ritkább levegő miatt sokkal gyorsabban fogy az oxigén. Már az elején nehéz mérkőzéseim voltak, részben, mert nem éreztem még a játékot. Aztán fokozatosan belelendültem, s bár az elődöntőben alulmaradtam, örülök, hogy a top kétszáz szintű játékossal partiban voltam. Egyetlen meccs alatt sokat tanulhattam tőle taktikailag, és s profi hozzáállása is példaértékű volt. A túra utolsó állomása a caracasi 25 ezer dolláros viadal, ahova az előző két versenyen szerzett pontoknak köszönhetően a világranglista 773. helyezettjeként érkezik (egy héttel korábban még 900-on kívül volt). Utána pedig a hazatér, némi pihenő és iskola elfoglaltságok mellett hosszú alapozás vár rá.