UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2013-11-13 15:43

101 kisgyerek az évzárón

Összesen 101 lábtoll-labdázó lépett pályára a Nyárlőrincen rendezett évzáró gyermek és serdülő országos versenyen, a Tini-kupán. Az Újszászi VVSE játékosai ismét kitettek magukért, 22 éremmel zártak.

UP-info Kilencvenkilencen a párosokban és a hármasokban, ketten pedig csak a párosokban versenyeztek, így összesen hét egyesület 101 versenyzője nyüzsgött reggel 9-től este 10-ig a nyárlőrinci sportcsarnokban. A Tini-kupa nagyon kedvelt a gyerekek körében, mert a hármasok mellett fiú, lány és vegyes párosban is lehet versenyezni. A játékosok közül sokan korcsoportjuk utolsó megmérettetésén igyekeztek jó eredményeket elérni, mert januártól már másik korosztályba tartoznak.
Így volt ez Farkas Balázs (Újszászi VVSE) esetében is, aki egyedüliként három első helyezéssel zárta a versenyt, és búcsúzott a serdülőktől: legközelebb már ifjúságiként vitézkedhet. Négyen kétszeres győztesként térhettek haza: Balogh Eszter és Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), valamint Becskereki László és Vachal Krisztina (Újszászi VVSE). Az egyesületek közül legeredményesebben az Újszászi VVSE szerepelt 7 arany, 8 ezüst és 7 bronzéremmel. A Nagykanizsa Zemplén SE két első és egy harmadik hellyel zárta versenyt. Helyt álltak a Pusztaszer PISZE SE képviselői is: 1 arany, 2-2 ezüst és bronzérem a mérlegük. Az ebben az évben keveset versenyző szepetnekiek négy harmadik helyezéssel vétették észre magukat, míg a lelkes tápióbicskeiek két harmadik helyezést szereztek. Eredmények Gyermek korcsoport Fiú hármas (11): 1. Becskereki László, Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Gergő (Újszászi VVSE), 2. Juhász, Németh, Suki, Varga, Vidák (Újszászi VVSE), döntő: 12-10, 9-11, 11-9, 3. Babos, Simon, Szabó (Pusztaszer PISZE SE). Fiú páros (19): 1. Juhász Patrik, Suki József (Újszászi VVSE), 2. Kovács, Molnár (Újszászi VVSE), döntő: 5-11, 11-9, 11-6, 3. Tolnai, Tolnai (Nagykanizsa ZSE) és Becskereki, Molnár (Újszászi VVSE). Leány hármas (7): 1. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Turza Beatrix, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Babos, Földvári, Németh (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 11-9, 11-5, 3. Balogh, Barta, Bolyós, Kovács (Újszászi VVSE). Leány páros (14): 1. Babos Klaudia, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Barta, Turza (Újszászi VVSE), döntő: 11-6, 12-10, 3. Ézsiás, Vachal (Újszászi VVSE) és Ézsiás, Kovács (Újszászi VVSE). Vegyes páros (24): 1. Becskereki László, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Suki, Barta (Újszászi VVSE), döntő: 12-10, 8-11, 11-7, 3. Kovács, Bolyós (Újszászi VVSE) és Fülöp, Kocsis (Szepetnek SE). Serdülők Fiú hármas (5): 1. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán, Zele Richárd (Újszászi VVSE), 2. Barta, Csépány, Kanalas, Kanálos II. (Újszászi VVSE), döntő: 11-3, 10-12, 11-8, 3. Fülöp, Horváth, Pati, Bencsik (Szepetnek SE). Fiú páros (11): 1. Farkas Balázs, Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), 2. Csépány, Kanálos II. (Újszászi VVSE), döntő:11-13, 11-7, 11-8, 3. Fülöp, Horváth és Kovács, Zele (Újszászi VVSE). Leány hármas (6): 1. Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE), 2. Csák, Farkas, Hornyák, Kenyeres (Újszászi VVSE), döntő. 11-8, 11-4, 3. Lőrincz, Szigedi, Szigedi (Tápióbicske ST). Leány páros (8): 1. Balogh Eszter, Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Túri, Túri (Pusztaszer PISZE SE), 3. Szabó, Varga (Pusztaszer PISZE SE) és Lőrincz, Szigedi (Tápióbicske ST). Vegyes páros (11): 1. Farkas Balázs, Hornyák Erzsébet (Újszászi VVSE), 2. Kanálos II., Csák (Újszászi VVSE), döntő. 11-8, 11-7, 3. Horváth, Szomi (Szepetnek SE) és Csépány, Farkas (Újszászi VVSE).