UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2013-11-19 21:34

Toronymagasan

Tarolt Budapest csapata a legfiatalabb korosztályoknak megrendezett, immár hagyományossá vált Három város versenyén, Grazban: toronymagasan, 86 ponttal végzett az élen, megelőzve az osztrák és cseh együttest.

reb Ha ősz vége, akkor már évek óta megszokott, hogy a legjobb hazai fiatal műugrók a Három város versenyén bizonyítják tudásukat. Ma már inkább három ország viadala ez, hiszen bár Budapest állandó szereplő, az osztrák és cseh „házigazda” személye állandóan változik. Ez alkalommal a bezárt bécsi uszoda miatt Graz fogadta a küldöttségeket. A magyarok nem bizonyultak udvarias vendégeknek, többször is kettős győzelemmel happolták el az érmet a versenytársak elöl. Mivel mindegyik országban alacsony az utánpótláskorúak száma, az összevont viadal mindenkinek jó lehetőség a tapasztalatszerzésre. Ráadásul megegyezés szerint mindig a rendező fél állja a költségeket, így kivételesen nem a szülők (és egyesületek) pénztárcáját terheli a versenyeztetés.
– Maximálisan elégedett vagyok a tanítványaimmal – értékel Kárpáti Éva, a Pénzügyőr SE edzője, aki a legnagyobb, ötfős csapatot kísérte az osztrák városba. – Úgy vágtunk neki, hogy mindenki szerepeljen még jobban, mint a hazai válogatón. Új ugrást már nem tanultak, a korábbiakat gyakoroltuk, és örömmel mondhatom, sikerült jól teljesíteniük. Veisz Emma például még csak nyolcéves, de egy méteren győzött, pedig korábban talán egyetlen versenyen indult. Kárpáti külön örül Hnatyszyn Vanda (D korcsoport) sikereinek: a kislány idehaza a Lunda SE-s Nagy Eszterrel szokott nagy csatákat vívni, Grazban viszont testvériesen megosztoztak a sikereken: 1 méteren Eszter, 3 méteren Vanda győzött, mindegyik a másikat megelőzve. Edzője szerint hasznos, hogy húzzák egymást, a rivalizálás mindkettejük előnyére válhat. Fischer Blanka nagyon jó egyéni teljesítménnyel lett második, mögötte Sándor Petra bronzérmes. Jól szerepelt a BVSC-s Gacs Barnabás (C) is, aki 1 méteren győzött (az RLSE-s Varga Donát előtt), és 3-on második lett, vagy a HPVK-s Newell Jacob (D), aki két dobogós helyezést gyűjtött be, akárcsak Veisz Ábel. Budapest 86 ponttal nyerte a versenyt Ausztria (52) és Csehország (51) előtt. A magyarok eredményeit a verseny teljes jegyzőkönyvével együtt az Eredmények/Nemzetközi menüpontban találja.