UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2013-11-29 10:12

Nincs magyar betegség

Az European Youth Basketball League első tornájának megnyerése a Vasas Akadémia történetének eddigi legnagyobb sikere – mondta az U16-os fiúcsapat edzője, Sárosi Bulcsú. A hazai pályán elért elsőség kiharcolása során közönségkedvenc lett a kongói center, Joel Nshimba.

K. D. – Öt meccs, öt győzelem. Számítottak ilyen kezdésre? – Nem számolgattunk előre, csak azt a célt tűztük ki, hogy bejussunk a nyolcas döntőbe, ehhez pedig 50 százalék körüli mutató kell. Bíztunk a minél több győzelemben a hazai pályán, de ilyen meseszerű kezdésre nem számítottunk. Belülről szorosabbnak éreztem a meccseket, de visszagondolva, ha nem is simán, de magabiztosan hoztuk mind az öt találkozót. Ez a fennállásunk legnagyobb sikere, jó visszajelzés számunkra, hiszen erős csoportot nyertünk meg. – Külön készültek erre a tornára? – Az idény egyik fontos állomása volt, de külön csak annyit készültünk rá, hogy összerántottuk a csapatot. Jó másfél hónap után visszaesett a teljesítmény a sérülések és iskolai hiányzások miatt. Sportpszichológus és csapatépítő programok segítségével próbáltuk felrázni az együttest, szakmailag nem voltak nagy változások.

Az EYBL-ben főleg észak- és kelet-európai csapatok szerepelnek, több korosztályban, az U14-től egészen a juniorokig. Tavaly a Megyeri Tigrisek is részt vett a sorozatban. A Vasas idén az U16-osok között indul, és az első osztályba sorolták. Itt 16 csapat található, a Vasas mellett négy litván, három-három lett és orosz, egy-egy svéd, észt, lengyel, fehérorosz és török. A következő tornának a lengyelországi Czluchow ad otthont január közepén. Három torna eredményei alapján a legjobb mutatóval rendelkező nyolc együttes jut be a rigai fináléba.

– Mindenkivel elégedett? – Az együttes nagy erénye, hogy hosszú a kispad, megosztottuk a játékperceket. Voltak olyanok, akiktől többet vártam, de mindenkinek akadt legalább egy kiugróan jó meccse, és főszereplővé lépett elő, amikor arra szükség volt. Akik tudták, hogy kevesebb lehetőséget kapnak, azok is kosarakat szereztek, és megállták a helyüket. Volt néhány kiugróan jó teljesítmény, de a siker nem jöhetett volna össze, ha nem tesz hozzá mindenki. – A statisztikák szerint a lepattanózásban és a dobószázalékban emelkedtek a mezőny fölé. – Az első meccs első félidejében brutális jó százalékkal dobtunk kosárra, ez hozta meg a fiúk kedvét. A szerkezetet és az agresszivitást tekintve is rendben voltunk, a lepattanócsatákat megnyertük, így mindig bátrabban lehet dobni.
– Hogy értékeli a kongói center, Joel Nshimba teljesítményét? – Most mutatkozott be a Vasasban, mivel a magyar játékengedélyre még várunk. Jól használta ki a fizikumát, rettegésben tartotta az ellenfeleket a lepattanókkal és a lábmunkájával, de még sokat kell tanulnia, támadásban el van maradva. Ha kiszolgálták, akkor befejezte az akciót, de fejlődnie kell. Gyorsan közönségkedvenccé vált, felhördültek a nézők a bemelegítés alatti zsákolásai, sőt, még a hibái alkalmával is. Rajta kívül Fülöp Bence is sok lepattanót szerzett. Ő vendégjátékosként szerepelt nálunk az Alba Fehérvár és a klubunk között együttműködés keretében. A két magasember stabilitást adott a csapatnak. – Az MVP is a Vasasból került ki a nyáron visszatért Lewis Chester személyében. – Elmondható, hogy egyáltalán nem esett ki a ritmusból amiatt, hogy egy évig nem velünk készült, hanem az Egyesült Államokban tanult. A múlt héten az NB I/B-s csapatban is bemutatkozott: 15 évesen 4 ponttal, szerzett labdákkal és asszisztokkal zárt a Nagykőrös ellen, így érthetően feldobott állapotban volt. Vannak hibái, a klasszikus irányítást tanulnia kell, de bizonyította, hogy nemzetközi szinten is kimagasló játékos. Mentális erőt sugároz. Akkor tett hozzá a játékunkhoz, amikor arra leginkább szükség volt, megrázta magát és visszaverte a riválisok felzárkózási kísérleteit. De említhetem Rudner Gábort is, aki bokasérüléséből visszatérve szintén nagyszerűen játszott. – Korábban főleg délszláv együttesekkel találkozott a Vasas, most balti ellenfelek érkeztek. Mekkora a különbség? – Hasonló játékerőt képviselnek. A litvánok a korosztályos Eb-k élmezőnyében szerepelnek, Most a Marčiulionis Akadémiát leszámítva a korosztály krémje, a négy legjobb litván csapat itt volt Pasaréten. Ebből mezőnyből három együttes is bejutott tavaly a nyolcas döntőbe a korosztály EYBL-sorozatában, egy pedig közel állt ehhez. – Várható, hogy a jövőben már  jobban készülnek majd az ellenfelek a Vasasból? – Biztosan készülnek majd ellenünk a riválisok. A hírünk előzetesen is jó volt, ugyanis az egyik litván csapatban szerepelt egy magyar származású srác, aki a legjobb négybe sorolt minket. A sikerből erőt kell meríteni a folytatáshoz. Örültem, hogy az U16-os válogatott szakvezetője, Ferenczi Tamás is kilátogatott a meccsekre. A csapat bebizonyította, hogy a magyarok is fel tudják venni a versenyt az A divízióban szereplőkkel. Nincs szó magyar betegségről, ezzel a korosztállyal is elérhető komoly eredmény.

A Vasas eredményei: Vasas-Kaunas 74-34, Vasas-Klaipeda 65-53, Vasas-Aisciai 65-47, Vasas-Sabonis Academy 73-50, Vasas-Liepaja 93-35 A torna végeredménye: 1. Vasas (HUN) 5-0, 2. BS Klaipeda (LTU) 4-1, 3. Sabonis BC (LTU) 3-2, 4. BC Tsmoki-Minsk (BLR) 3-2, 5. BS Aisciai (LTU) 3-2, 6. BS Kaunas (LTU) 2-3, 7. BS Liepaja (LAT) 0-5, 8. SC Istanbul Barcelona (TUR) 0-5 MVP: Chester Lewis (Vasas) Legjobb pontdobó: Uladzislau Mikulski (BC Tsmoki-Minsk) Legjobb védő: Joel Kalau Nshimba (Vasas) All Star: Tomas Verbinskis (BS Klaipeda), Arnoldas Kulboka (Sabonis BC - Viacon), Rudner Gábor (Vasas), Einaras Tubutis (BS Klaipeda), Fülöp Bence (Vasas)