Lütyő, a profi

Nagy Imrét Szentesen mindenki Lütyőnek ismeri. A Hungerit Zrt. 22 éves anyagmozgatója profi bunyós, súlycsoportjában, a nagypehelysúlyban eddigi 11 meccsből nyolcat megnyert, és karnyújtásnyira van tőle az áhított magyar bajnoki cím. A szegénységből kitörni próbáló sportolóval a délmagyar.hu készített interjút.

UP-info – Nem Csonttörő, Vipera vagy Zúzógép, hanem Lütyő. Honnan jött ez a bokszhoz egyáltalán nem illő becenév? – Gyermekkoromban ragadt rajtam. Abban az időben volt sláger Louis de Funes több filmje, köztük azok, amelyekben Lütyő felügyelőt alakította. Megpróbáltam utánozni, ezért egyszer lábbal hajtott játék műanyag motorral akartam átugratni a vizesárkot – nem sikerült, betört a fejem, öt öltéssel varrták össze. – Később megkomolyodott? – Őszintén? Nagyon sokáig nem. Hegesztőnek tanultam, de harmadikban, a szakmunkásvizsga előtt kirúgtak. Túl sok volt a hiányzásom, buliztam, csajoztam. Reggel otthonról elindultam a suliba, de arra ügyeltem, nehogy megérkezzek. A lányok fontosabbak voltak. – Az ökölvívás felé barátja, a szintén bokszoló Faur Csaba csábította, vagyis ő „teremtette meg" a sportos Lütyőt. – Valóban így történt. Öt évvel ezelőtt is 165 centi voltam, de száz kilót nyomtam. Csaba beszélt rá, menjek le edzésre, ha nincs komolyabb szándékom, fogyókúrának mindenképpen jó lesz. Egyszer-kétszer elmentem tréningre, majd egyre sűrűbben, végül beleszerettem a sportágba, és maradtam. – Mikor fordult komolyra? – 2011-ben. Akkor mondta az edzőm, Bertók Robi – aki szerintem az ország egyik legjobb szakembere –, hogy az amatőr bunyóhoz már öreg vagyok, de megpróbálhatjuk a profit. Az első meccsemet Szentesen pontozással megnyertem. De a legemlékezetesebb párharc Szeghalmon volt, Farkas Alexander ellen, azért is, mert Bedák Zsolt előtt bokszolhattam. Farkas addig veretlen volt, és az első menetben kiütöttem. A célom a magyar bajnoki cím, amihez a legutóbbi selejtező megnyerésével közel kerültem. Valószínűleg 2014 tavaszán vagy nyáron már kötelek közé léphetek a bajnoki övért. Jó lenne hazai közönség előtt, Szentesen. Igaz, már vidékre, Kecskemétre és Szeghalomra is elkísértek a "rajongóim", hungerites kollégáim. Motivál, értük, nekik is bokszolok. – Az ökölvívásról, a profizmusról beszéltünk. Hozott ez valami „aprópénzt" a konyhára? – Semmit, egy fillért sem kerestem még az ökölvívással, de majd eljön az az idő is. Befektetek, áldozok: mindennap fél négykor kelek, 45–50 perces futóedzéssel indul a nap, fél hatra járok dolgozni – Magyar József tulajdonos-igazgatónak köszönhetően állandóan délelőttös műszakba osztottak be –, majd délután újabb, már igazi bunyótréning következik a Dr. Papp László Sportcsarnokban. Szeretem az ökölvívást, meghozom érte a szükséges áldozatot – bár nagyon fárasztó. – A fény, a csillogás, úgy tudom, a lakáskörülményeire sem igaz... – Az édesanyám betegsége miatt félbemaradt az építkezés, a házunkban nincs fürdőszoba, vécé meg az udvaron van. Édesanyámmal és nővéremmel élek együtt, mindketten a Hungeritben dolgoztak, dolgoznak, anya 13 éves korától. Most, 41 évesen leszázalékolták, vigyázunk rá a nővéremmel. – A romák nagyon tisztelik, szeretik, példaképnek tekintik. – Nagyszerű érzés. Ott élek közöttük a telepen, de magam is meglepődtem, mikor megtudtam, hogy többük szobájának falán kint van a plakátom, poszterem. Legutóbb egyikük azt mondta: biztatásukkal az önbizalomkancsóból öntenek belém pár cseppet. Valószínűleg azért kedvelnek, mert látják: sokat melózom, mindent megteszek azért, hogy minél jobb legyek. – Előfordult már, hogy magánemberként alkalmaznia kellett az edzéseken tanultakat? Milyen sűrűn kötözködnek az erős, vagány csávók? Hiszen nem látszik félelmetesnek. – Előfordul, de egyre ritkábban. Legutóbb szilveszterkor kötöttek belém, minden ok nélkül nekem jött egy srác: önvédelemből és reflexből leütöttem. Elájult, azon kívül nem lett különösebb baja. – A ringen és a Hungeriten kívül is van élet? – Igen, 11 hónapja a diszkóban ismerkedtem meg a barátnőmmel, Ilonával. Komoly kapcsolat, közös terveink vannak, szeretnénk összeköltözni és gyereket. A szabadidőmet legszívesebben vele töltöm. – Kellemetlen, rossz élmény az eddigi karrier során? – Birmingham-ben vívtam egy meccset, hajtottam, küzdöttem, egy idő után már a hazai drukkerek is skandálták a nevemet, „Imre, Imre!", a bírók mégis az angolt hozták ki győztesnek. Pedig állítom: alaposan megvertem. Ebből is látszott, a profi boksz elsősorban üzlet. De van sportértéke! – A bunyó hasonlít az élethez? – Igen. Két ember néz farkasszemet a ringben, és mindkettő győzni akar. Amelyiknek nagyobb az elszántsága, felkészültsége, akarata, az marad állva. Sokat köszönhetek a sportnak, rengeteget fejlődtem, ma szinte már hihetetlen, hogy a bulizós, csavargó, az iskolából kirúgott srác is én voltam.