UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

MOL-tehetségek

2013-12-09 17:21

Teher nélkül, tapasztalatért

Nem készül rá a herningi rövid pályás felnőtt Európa-bajnokságra 26 fős válogatottunk legfiatalabb tagja, Novoszáth Melinda (15): eredménykényszer nélkül, tapasztalatot szerezni utazik Dániába, az úszók hagyományos decemberi erőpróbájára.

reb Novoszáth Melinda diadalmenete még novemberben, a felnőtt rövid pályás országos bajnokságon kezdődött, amikor 50-től 400-ig minden gyorsúszó számban dobogóra állhatott, és 200 pillangón is harmadik lett. Tette mindezt úgy, hogy közben két korosztályos csúcsot úszott. – Nagyon meglepődtem, hogy ennyire kijött a lépés szinte minden számomban – gondol vissza a három héttel ezelőtti sorozatára a MOL Tehetségtámogató Program egyik idei nyertese. – Különösen a négyszáz gyors eredménye lepett meg, mert sokat javultam önmagamhoz képest. Annak is örültem, hogy két másik távon korosztályos rekordot úsztam, de, őszintén szólva, ezeket kevésbé tartom számon, a nemzetközi versenyeken elért helyezések az igazán értékesek.
Márpedig a közelmúltban ebből is kijutott neki, hiszen november-december fordulóján rendezték meg Brazíliában a középiskolások világversenyét, a Gymnasiadét. A Szegedi Úszó Egylet tehetsége pedig igazolta, miért tartják számon a jövő nagy úszói között. Minden éremből begyűjtött egyet-egyet: az elsőséget 200 gyorson szerezte meg, 200 pillangón második, 400 gyorson pedig harmadik helyen végzett. – Már augusztusban kiderült, hogy utazom Brazíliába. A külföldi versenyek mindig feldobnak, így nem bántam, hogy hosszú út vár ránk. Jól is éreztem magam, bár azért a körülmények nem voltak a legjobbak. Nyitott medencében úsztunk, néha esett, néha fújt. Persze nem panaszkodom, mindenkinek ugyanezekkel a nehézségekkel kellett megküzdenie. Ahogy a Gymnasiadére, úgy a december 12-én kezdődő dániai rövid pályás Európa-bajnokságra sem készül külön a még jövőre is az ifjúsági korosztályban érdekelt, 1998-as születésű úszó. Eredménykényszer és minden különösebb elvárások nélkül szeretne minél több tapasztalatot szerezni. A 25 m-es medencében sorra kerülő Eb-n a gyorsúszó számokban – ahogy mondani szokás – végigússza az étlapot. – A jövő nyári Európa-bajnokság a következő fő verseny, így a mostani kontinensviadalra gyakorlatilag edzésből megyek. Nincs konkrét elvárás, nem fogalmaztunk meg célt helyezésben vagy időben, bár az nagyon jó lenne, ha sikerülne megjavítani az egyéni legjobbjaimat. Sok számot úszom, ötventől nyolcszázig gyorson, plusz ötven és kétszáz pillangót. Van bennem némi izgalom, hiszen a válogatott legfiatalabb tagja vagyok, de nem félek. (Főoldali fotónk forrása Bilics Bill József, Magyar Diáksport Szövetség facebook-oldal.)