Seregnyi gyerek Érden

Évről évre, folyamatosan nő létszám, idén pedig már összesen 1500 általános iskolás fiú és lány vesz részt az érdi Suli-kézilabda utánpótlás-programban. A sikerek nyomán az alapvetően női csapatokat versenyeztető egyesületben fiú-szakosztályt is létrehoztak.

reb Talán maguk a terv megálmodói sem gondolták volna, hogy két évvel a 2011-es indulás után ilyen kiterjedtté válik a Suli-kézilabda utánpótlás-program. Kezdetben főleg érdi harmadikos általános iskolásokkal foglalkoztak, ám mára a másodikosokat is „elérték", ráadásul ettől az évtől a korábban résztvevő, idén már negyedik-ötödikes gyerekek is délutáni foglalkozásokon játszhatnak. Hogy pontosan mit is takar a program, abban a megbízott vezető, Oláhné Balog Tünde igazít el. A cél alapvetően az volt, hogy a gyerekeket a heti három testnevelésórából egyben szakképzett edzők vezessenek labdás-ügyességi foglalkozást. Az együttműködő sóskúti, érdi, pusztazámori, biatorbágyi általános iskolákban sem a délelőtti, sem a délutáni foglalkozásokért nem kell fizetni. A hangsúlyt arra helyezik, hogy a fiatalok megszeressék a mozgást, és játékos formában ismerkedjenek meg a sportággal. Az őszi és tavaszi 10-12 hetes foglalkozássorozat pedig minden iskolára kiterjedő versennyel, csoportmeccsekkel és döntővel zárul.

Korábban Németh Helga nevével futott a program, ősztől azonban átkeresztelték: már olyan széles kört érnek el, hogy nem szerették volna, ha egyetlen személyhez kötődik. Időközben az U17-es leányválogatott vezetéséről májusban lemondó, korábbi kiváló jobbátlövő a klubból is távozott.

– Nem úgy indultunk neki, hogy akkor mindenkiből élsportolót nevelünk, annyi gyerekkel szinte foglalkozni se tudnánk – beszél a motivációkról a megbízott vezető. – Sokkal lényegesebb, hogy már ilyen fiatal korban is a mozgás szeretetére neveljük őket, mert így nagyobb az esélye, hogy egészséges felnőttek lesznek. Örülünk, ha valaki élsportoló lesz közülük, de ha – idézőjelben – csak játékvezetőkké vagy a kézilabdát szerető emberekké válnak, már akkor elégedetten dőlhetünk hátra. Noha ez csak pozitív járulék, de jónéhányan már csatlakoztak az egyesülethez. Sokan maguktól, többeknek viszont az edzők mondták, hogy érdemes lenne komolyabban kézilabdázni. Némi szívfájdalmukra néhány ügyes gyerek nem az Érdbe, hanem más egyesületbe igazolt, például mert lakóhelyéhez az van közelebb. Oláhné elmondása szerint ebben a korosztályban, a második-harmadikosok között jellemzően ügyesebbek a fiúk, talán mert bátrabbak vagy nagyobb a mozgáskultúrájuk. Mindenesetre annyi az érdeklődő, hogy az egyébként női csapatokat versenyeztető Érd már fiú-szakosztályt is indított. Tegyük hozzá, ennek nagy lökést adott a nyári U19-es férfi kézilabda-világbajnokság, amelynek Budaörs mellett éppen a csillogó érdi aréna volt a másik házigazda: csak ezalatt a két hét alatt hatvanan jelentkeztek. Azonban arról, hogy közülük mennyien maradnak meg a sportágnak, még óvatos becslésekbe sem akart bocsátkozni az edző. – Általában két nagy vízválasztó figyelhető meg a sportoló gyerekeink életében. Először az általános iskolából középiskolára váltás hozhat törést, hiszen itt óhatatlanul választani kell a tanulás, barátok, szórakozás és a céltudatos sportolás között. Utóbbi nem zárja ki a többit, de nyilván ekkor már nagyon komoly edzésmunkát kell végezni, ami mellett óhatatlanul kevesebb idő jut minden másra. A következő pedig az ifjúsági és junior korosztály határán van: ekkor választanak egyetemet, nem mindegy, hogy annak a településén milyen kézilabda-egyesület található. A lányok esetében pedig a szerelem is komoly tényező lehet. Összességében, nehéz megmondani, kik maradnak a sportágban.