UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2014-01-22 15:33

Farkas nem fél

Villámlátogatáson van idehaza Farkas Norbert, aki folyamatosan versenyez, hogy a lehető legjobb formában utazhasson Szocsiba, a téli olimpiára. Az alpesi síző a múlt héten a nyílt magyar bajnokság után Európa-kupa futamokon rajtolt, felemás eredményekkel. A MOB-hoz emailben érkezett terrorfenyegetésektől nem ijedt meg, teszi a dolgát. Reméli, hogy azok is, akiknek vigyázniuk kell majd rájuk…

UP-info „Az első két nap óriás-műlesikló versenyeket tartottak, s az elsőn rögtön kiderült, hogy jobbat is tudok, mint amit a pontjaim mutatnak, és a második futamon is javítottam - mondta Farkas Norbert. - Mindezt egy rendkívül erős nemzetközi mezőnyben. A második verseny második futamában sajnos elestem, így nem tudtam előbbre lépni, de szerencsére nem sérültem meg, így az utolsó napon szuper-G-ben és szuperkombinációban is megjavítottam a legjobbamat. Ez is bizonyította, ha lett volna még egy kis időm, legalább egy hét, szuperkombinációban biztosan összejön az egyéni kvalifikáció." A 20 éves sportoló persze így is utazik Szocsiba az országnak járó indulási jog alapján, de hangsúlyozta: jobb szerette volna egyénileg is kiharcolni a részvétel lehetőségét. Hogy miért nem sikerült? Elsősorban nyilván az anyagiakat kell említeni, túl későn kezdte el a pontokat gyűjtögetni, csak a kvalifikációs időszak végén tudott Chilébe utazni, ahol esélye lett volna erre. Ennek az az oka, hogy későn kapta meg a támogatást a szövetségtől, ahova szintén késéssel érkezett a pénz. „A lényeg, hogy ott voltam az egyéni kvalifikáció közelében, s hogy az ország jogán mégis ott leszek Szocsiban - folytatta Farkas. - Jó formában vagyok, ez a hétvégi Európa-kupa-versenyen is kiderült, bár ott nem sikerült jó eredményt elérnem, mert száztíz fölötti rajtszámmal nehéz volt mit kezdeni a puha, eső áztatta havon. De nem vagyok szomorú, tapasztalatszerzésnek ez a verseny is jó volt, mint ahogy az lesz a kitzbüheli Világkupa is a hét végén. Az lesz az utolsó versenyem az olimpia előtt." Az utóbbi napok eseményei alapján megkerülhetetlen a kérdés, vajon nem tart-e Farkas terrortámadástól, hiszen kiderült, nem csupán az amerikai csapatot fenyegették meg, hanem a Magyar Olimpiai Bizottságot is egy kedden érkezett email-ben. „Nem félek. Szerintem ez az egyetlen lehetőség ebben a helyzetben. Próbálok minden negatív gondolatot kizárni, bár így, hogy közvetlenül minket is érint a fenyegetés, tényleg sokkal ijesztőbben hangzik. Ami engem illet, teszem a dolgomat, a feladataimra koncentrálok, és megpróbálom kihozni magamból a maximumot a versenypályán. Közben persze azt is remélem, hogy akiknek az a feladatuk, hogy megvédjenek majd minket, szintén jól végzik a dolgukat" - mondta.