UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-01-23 15:12

Mindennapos focit az iskolákba

Az MLSZ nagy gondot fordít arra, hogy azok a gyerekek se vesszenek el a sportág számára, akik 13-14 éves korukban nem kerülnek be valamelyik akadémiára, vagy komoly utánpótlásműhelybe.  Ennek érdekében a szövetség iskolai programokat indított, illetve szeretné elérni, hogy szeptembertől a labdarúgás is bekerüljön a mindennapos testnevelés tantervébe. Az edzők szemléletet is át kell formálni, hiszen az amatőrökkel foglalkozó szakemberek feladata, hogy a játékos gyakorlatoknak köszönhetően örömüket leljék a fociban a gyerekek.

Nagy-Pál Tamás A szövetség csütörtökön sajtóbeszélgetés keretében ismertette, hogy a Grassroots programban – amely kétségkívül az utánpótlásképzés egyik legfontosabb alappillére -, milyen eredményeket ért el az elmúlt évben, illetve milyen tervei vannak a jövőre nézve. Ehhez szorosan kapcsolódva a pályaépítési programról és az edzőképzés átalakításáról is beszámoltak, ennek egy része a gyermekfutballt is érintette. Mi is az a Grassroots? Ide tartozik minden olyan futballal kapcsolatos tevékenység, ami nem profi. Az UEFA már nagyon komolyan ellenőrzi és felügyeli a tagországok szövetségeinek munkáját ezen a területen is, hiszen megfelelő háttér nélkül nincs profi labdarúgás sem. Mint Kovács Szilveszter szakágvezető elmondta, a legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy a programokon keresztül az országban minden gyermek átélhesse a futball élményét. Belőlük később profik válhatnak, de cél megtartani a sportágban azokat is, akiknek ez nem jön össze, hiszen belőlük lehetnek később a futballistapalánták szülei, a szurkolók vagy éppen a klubok, egyesületek mecénásai. A hazai szabadidős futball legfontosabb pillére az OTP-Mol Bozsik-program, amely 5-13 éves korig foglalkozik a gyerekekkel akár intézményi, akár egyesületi szinten. A program már meglehetősen előrehaladott állapotában van, hiszen 1100 általános iskola, 900 óvoda és 1150 egyesület csatlakozott hozzá. Innen választják ki a gyerekeket az akadémiák és a komoly műhelyek. Akik nem bizonyulnak elég tehetségesnek, amatőr egyesületekben vagy középiskolai keretek között folytathatják a labdarúgást. A színvonal emelése érdekében jött létre a Coca Cola Cup sorozat, melyben 400 iskola 800 fiú- és lánycsapata vesz részt. A következő szint az egyetemi futballé, itt szintén az a szövetség célja, hogy megszervezze az országos döntőt a legközelebbi tanévtől. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek, függetlenül tehetségüktől, tovább hódoljanak a világ legnépszerűbb sportágának, olyan testnevelőtanárokra, illetve edzőkre van szükség, akik biztosítják számukra a futball élményét. A Szalai László vezette edzőképzésben ezért indult a Grassroots C típusú oktatás, amely, mint mondta: „nem edző-, hanem foglalkoztatásvezető-képzés.” Több újdonságot is bevettek a tananyagba: a hallgatókat a feladatok végzése közben videóra veszik, hogy visszanézhessék magukat. Az egyik legfontosabb ú elem az volt, hogy a vizsgák során élesben, a megfelelő korú gyerekeknek kell vezetni a tréningeket. „Volt olyan, hogy 24 jelöltből csak 6 abszolválta sikeresen a kurzust, mert a gyerekek nem segítettek nekik a vizsgák során, mint annak idején, amikor egy csoporttárson kellett bemutatni a gyakorlatokat. Ha a gyereknek nem tetszenek a feladatok, elunja, leül és nem csinálja tovább. Olyan edzőkre pedig nincs szükségünk, akik nem tudják motiválni őket. Így biztosítva van, hogy olyan szakemberek kapják csak meg a diplomát, akik egy életre a sportághoz tudják kötni a gyerekeket” – fejtette ki Szalai. Kovács Szilveszter azt szeretné, ha a labdarúgás helyet kapna a mindennapos testnevelésben. Erre szerinte a jelenlegi oktatási rendszer alkalmatlan, mert hiányzik belőle az a játékosság, ami a sportág szeretetét biztosítja. Ezért a diáksportszövetséggel együttműködve egy olyan tantervet alakítanak ki, amely terveik szerint akár már idén szeptemberben elindulhat. A legkisebbekről sem feledkeznek meg: az atlétikai szövetséggel közösen kidolgozott háttéranyagot eljuttatták az összes óvodának. Persze ebben az esetben sem mindegy, hogy a gyerekekkel milyen testnevelők foglalkoznak, ezért Szalai keresi a kooperálási lehetőségét a TF-fel, megpróbálják az egyetemi tanrendbe is beépíteni az UEFA által akkreditált MLSZ-képzés egyes elemeit. Ahhoz, hogy a vonzóan szép tervek megvalósuljanak, elengedhetetlen még egy alappillér: az infrastruktúra. A pályaépítések, illetve felújítások során 80 százalékban olyan létesítményekről beszélünk, melyeket elsősorban gyerekek használnak. 2013-ban 187 pályát adtak át és erre az évre 120-nak a terveit már jóváhagyták, 2017-re mintegy 600 futballpálya épülhet, illetve újulhat meg. Összességében tehát elmondható, hogy a tömegbázis kiépítése és a körülmények megteremtése jó úton halad, de még évek, sőt, akár évtizedek telhetnek el, mire ennek első pozitív hatásait a felnőtt labdarúgásban is érzékelhetjük. Reméljük győzzük majd kivárni!