UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-01-28 11:27

Példaképpé válni

Az utánpótlás-edzőnek példaképpé kell válnia – hangsúlyozta az edzőképzés vezetője, Szalai László a Telkiben rendezett konferencián. Dárdai Pál és Kovács Szilveszter azt hangsúlyozta, hogy a labdarúgást be kell vinni az óvodákba és az iskolákba. Az mlsz.hu beszámolóját idézzük.

UP-info Bánki Erik elnökségi tag kezdeményezésére rendeztek konferenciát Telkiben, ahol jelen volt több korábbi válogatott játékos és jelenlegi edző is, például Fehér Csaba, Lisztes Krisztián, Lipcsei Péter, Pisont István, Mészöly Géza, Lőw Zsolt, Kovács Zoltán, Szabics Imre, míg az idősebb generációt többek között Garami József, Kovács Ferenc és Gellei Imre képviselte. A konferenciát dr. Csányi Sándor az MLSZ elnöke nyitotta meg. Beszédében külön megköszönte a külföldi résztvevőknek, hogy első szóra eljöttek. Elmondta: reményei szerint olyan információk hangzanak el az eszmecserén, amelyekből profitálhat a hazai edzőképzés és az utánpótlás-nevelés. Délelőtt három előadás hangzott el. Először Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója beszélt a magyarországi utánpótlás-nevelés szakmai hátteréről, a képzés irányairól és annak fontosságáról, hogy az utánpótlás-képzésben dolgozók elismerjék egymás munkáját, tudását és teljesítményét. Kiemelte: kulcskérdés az edzők egymás iránti, kölcsönös tisztelete, a sikeres munkához pedig elengedhetetlen a szakmai jártasság és a vezetéselméleti ismeretek. Szalait Dárdai Pál, a korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó követte. Előadásában bemutatta a német utánpótlás-képzés rendszerét, beszélt az abban szerzett tapasztalatairól, megszerzett tudásáról. "Németországban a tudás átadása az utánpótlás-nevelés legfontosabb része. Nagy energiát fordítanak az iskolai futball támogatására. Az egység, az összhang, a rendszerben való gondolkozás elengedhetetlen része a sikeres munkának, ennek érdekében időszakos találkozókat tartanak a német utánpótlás-edzők" - mondta egyebek között. A 2004-ben alapított belga Double PASS cég is képviseltette magát. Az elsősorban utánpótláskorú sportolókat foglalkoztató egyesületeket, akadémiákat auditáló nemzetközi presztízsű cég elemzéseivel segíti a tehetséggondozás hatékonyságát. Tavaly májusban kezdte el az MLSZ-szel közös munkát: a cég februárig tizenöt hazai utánpótlás-képző műhelyben vizsgálja a fiatalok felkészítését. Délután dr. Varga Péter Pál, az MLSZ orvosi bizottságának elnöke beszélt az új futball-egészségügyi stratégiáról és annak szerepéről a hazai utánpótlás-nevelésben. Ezután szekcióülésekre került sor, ahol Kovács Szilveszter az utánpótlás-bázisok tömegesítéséről, Szalai László az utánpótlás-edzők képzéséről, a Double PASS képviselője az akadémiai elitképzésről, Dárdai Pál és Kiss-Baranyi Sándor a sportiskolai rendszer felépítéséről, valamint annak a Bozsik-programmal való kapcsolatáról tartott előadást. - Az utánpótlás-edzőnek a játékos példaképévé is kell válnia - mondta Szalai László. - Napjainkra eltűntek a grundok, ezért a labdarúgásban különösen nagy szerep hárul az iskolákra és óvodákra, hogy minél több tehetséges gyermeket találjunk - fejtette ki Kovács Szilveszter Grassroots-igazgató. A résztvevők meghallgatták a szekcióvezetők rövid összefoglalóját, így mindenki képet kapott az egyes csoportok munkájáról. A konferenciát plenáris vita zárta.