UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-02-22 15:46

Baja öröme

Szatmári Petra és a két Gálos-iker (a klubelnök-vezetőedző két fia) remekel a szorítóban, és olimpiai szereplésre készül. A bajai miniklub eközben megpróbál saját edzőtermet szerezni. Menny és pokol randevúzik a Felsővárosi Ökölvívó SE-ben, és hol táplálja, hol visszafogja Baja örömét. Talán "A hónap műhelye"-díj segít.

Nagy-Pál Tamás A Felsővárosi Ökölvívó SE két versenyzője is világsikert ért el az ifjúsági korosztályban: Gálos Roland Európa-, Szatmári Petra pedig világbajnok lett. Nem volt véletlen tehát, hogy a MOB, a Decathlon Magyarország Zrt. és honlapunk „A hónap műhelye”-díját a bajai mini bokszegyesület nyerte el. A Gálos Tamás klubelnök/vezetőedző/szertáros/takarító vezette kis csapat azóta sem adta alább, sorra szállította a nemzetközi és hazai sikereket a már említett hölgy és Roland ikertestvére, Viktor révén is. „Viktor és Petra is ifjúsági bajnokságot nyert, míg a Bocskai-emlékversenyen Roland és Viktor ezüstérmet – mesélte a büszke édesapa. – Ez volt az első komoly felnőttviadaluk. Viktor a döntőben kazahtól kapott ki, míg Roli a kétszeres olimpikon Varga Miklóssal találkozott volna a fináléban, de eltört a keze, így nem engedtük a szorítóba. Jó döntést hoztunk, mert az orvos szerint, a pályafutása is rámehetett volna. Előtte egyébként megverte a vb-bronzémes litvánt, míg Viktor a 2011-es Európa-bajnokot intézte el.” A Bocskaira való felkészülést már új sporteszközök is segítették, melyet a félmilliós nyereményből vásároltak Gálosék a Decathlonban. „Vettünk kettle bell-súlyzókat. Ezekkel lehet erősíteni a hát-, a vállizmokat, a combot és a hasizmot is, amelynek célja a sérülések elkerülése. Vettünk zsákokat is. Az egyik célorinentált zsák, pontokat kell ütni rajta. Ez segít megteremteni a szem és a kéz között az összhangot, vagyis pontosabb lesz tőle a bokszoló. Vettünk még állózsákot, gyakorló kesztyűt és ugróköteleket is, mert azokból is kevés volt.” Az egyesület első embere azt is elmondta: bár sajnos újabb szponzort nem tudtak szerezni a díj hatására, azért egyértelműek a jelek azzal kapcsolatban, hogy már sokkal komolyabban veszi őket a sporttársadalom. „Bekerültem például a kiemelt edzői programba. Nemrég nemzetközi szakedzői vizsgát is tehettem, ezt most értékelik Kazahsztánban. A város is segít, de nemcsak az önkormányzat, hanem támogatnak a lakosok is: Viktort és Rolandot rendre megállítják az utcán, és gratulálnak az eredményeikhez. Bajával az egyetlen bánatom az, hogy az iskolákba nem akarják beengedni a bokszot, mert szerintük agresszióra nevel. Ez nem igaz. Pont, hogy fegyelemre neveli a kezelhetetlen gyerekeket is. Az országos egyesületi rangsorban közben felléptünk az ötödik helyre, ezáltal jelentősebb műhelytámogatást kapunk.” Bár még csak 2014-et írunk, Gálos elárulta, hogy „húzóneveivel” – akik még mindig csak tizennyolc évesek -, már most is a 2016-os olimpiára készül. „Idén az elsődleges célunk az, hogy Viktor, Roland és Petra hazai egyeduralkodóvá váljon a súlycsoportjában, hiszen így 2015-ben biztosan részt vehetnének az olimpiai kvalifikációs versenyeken. A két fiam ezen kívül sikeresen előfelvételizett a Tanítóképző Főiskolára. Ha minden igaz, szeptemberben indulnak az egyetemisták világbajnokságán. Persze, a fiatalabbakkal is lesz munka: két-két fiút és lányt látok most, akik még nagyon sokra vihetik. A két rendkívül ügyes kislányt meg is hívták a tatai válogatóra, az egyikük serdülő-, míg a másik juniorválogatott lehet.” Nagyon fontos feladat vár még az egyesületre: a zavartalan felkészülés érdekében saját termet kell szerezni. „Fennáll a veszélye annak, hogy a járás a közeljövőben igényt tart  a termünkre, így az önkormányzat segítségével már most keresünk állandó, biztos helyet.” Az Felsőváros SE-ben tehát zajlik az élet, és ha minden az idősebb Gálos tervei szerint halad, akkor két év múlva már nemcsak Baján, hanem az egész országban megállítják a két fiát és Szatmári Petrát, hogy gratuláljanak. A szeptemberi "A hónap műhelye"-díj nyerteséről ITT olvashatnak.