UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-03-13 18:40

Kell a csibészség is, lányok!

Legalább női fociban követjük a nemzetközi trendet: Markó Edina fiatalokra építi a felnőtt válogatottat. Az első eredmény már jött is: két összetartás után tornagyőzelem Horvátországban. Megfelelő tehetséggondozással öt év múlva ütőképes csapatunk lehet.

Nagy-Pál Tamás Markó Edina Horvátországban debütált a női válogatott szövetségi kapitányaként, meglehetősen jól: a hazaiak elleni döntetlen és az amerikai ligaválogatott, valamint a lengyelek elleni kiütéses siker tornagyőzelmet ért. A húszas keretből nyolcan huszonhárom éven aluliak, ráadásul nem „padozni” mentek. Sipos Lilla házi gólkirály lett, de Vágó Fanny és Zeller Dóra is betalált. A kapuban pedig a huszonkét éves Németh Júlia képviselte a rutint a tizenkilenc esztendős Aschenbrenner Réka mellett. A kapitánnyal beszélgettünk. – Ennél jobb premierről kapitány nem is álmodozhat – kezdtem tudósításomat a lengyelek elleni meccs után. Egyetért?
Markó Edina
Markó Edina
 Valóban nem kívánhattam volna szebbet! Főleg az előzmények alapján.  Éspedig?  Mindössze kétszer találkoztunk a lányokkal, mióta kineveztek. Először még harminchetes volt a keret, de még utána is huszonnyolcan voltunk. Belőlük válogattam ki azt a tízet, aki csatlakozhatott a külföldön játszókhoz. Nagy csapatjátékról és összeszokottságról így nem álmodozhattam, ezáltal komoly eredményről sem. Úgy mentünk neki, hogy ez a torna a kiválasztási folyamat része.  De a lányok másképp gondolták…  Bizony. Bizonyították, hogy a jók között is a legjobbak. Néhány gyakorlás után okosan, fegyelmezetten játszottak és maximálisan kihasználták az egyéni képességeiket. A motiváltságuk is óriási volt.  Az ellenfelek erejét ismerve hova kell helyezni ezt a sikert?  Nem volt könnyű torna, előzetesen egy-egy elcsent pontnak is örültem volna. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez nem világbajnoki döntő volt, és sok hiba is előjött a játékunkban. Megpróbálunk javítani a finnek elleni vb-selejtezőig. – Mikor lesz erre lehetőség?  Márciusban még lesz összetartásunk és a meccs előtt is együtt leszünk két napot. De a klubokban is dolgozni kell ezen. Mindenki megkapja az egyéni gyakorlatokat, melyeket el kell végeznie, és figyelnie a formaidőzítésre.  Tele van a keret fiatallal, akik ráadásul meghatározó szerephez jutottak, elég, ha csak Sipos Lillára gondolok. Mennyire nehéz összekovácsolni olyan társaságot, ahol egészen fiatalok és idősebbek, ráadásul amatőrök és profik is vannak a keretben?  Nem nehéz, mert  jó csapatban ezekre mind szükség van. Kellenek a fiatalok a sebességükkel és a csibészségükkel, de az idősebbek tapasztalatára is szükség van. Mindenki átérezte ennek a jelentőségét. Felfogták, hogy mi értük vagyunk, és segíteni akarjuk a fejlődésüket.  Gondolom előnyös, hogy szinte mindenkivel dolgozott már együtt.  Igen, hiszen nyolc éven keresztül voltam korosztályos edző az U17-es, U18-as és U19-es válogatottban. Elég jól ismerem a lányokat.  És így bátran nyúl hozzájuk.  Muszáj, mert ez a nemzetközi tendencia is, folyamatosan fiatalodik a mezőny. Tizennyolc évesekre már gyakorlatilag kész játékosként tekintenek. Tehát én is azon vagyok, hogy az egyéni adottságok minél hamarabb a csapat hasznára válhassanak. De a lányok is értik ezt, hiszen szinte mindnyájan külföldi karrierről álmodoznak, az pedig nem hullik az ember ölébe. – A lengyelek elleni győzelem után azt mondta, hogy megtalálta az optimális csapatösszetételt. Gondolom, a fiatalok onnan sem hiányoznak.
női válogatott
női válogatott
 Sőt! Kicsit óvatosabban fogalmaznék, a teljes csapat még nincs meg, de már megközelítettük. Van viszont itthon egy-két játékos, aki bekerülhet. Elkezdődik most már a bajnokság is, lezajlik a selejtezőig három forduló. Figyelek mindenkit, és azt hívom be, aki a legjobb formában van. De az biztos, hogy az átlagéletkor húsz év körül lesz. Taktikailag mennyire kész a csapat?  Jelentősen nem szerettem volna belenyúlni, apróbb módosításokat végeztem csak. Ezek az aktuális ellenfélhez való finomítások. Másképp játszunk a finnek, az osztrákok vagy éppen a világsztároktól hemzsegő franciák ellen. Több játékrendszert ismerünk. A lengyelek elleni taktika viszont már egyértelmű főpróba volt az északiak ellen.  Mire lehetünk képesek ellenük?  Előttünk vannak a világranglistán, de nem tartoznak a közvetlen világelitbe, mint a franciák. A finnek és az osztrákok ellen is megmutathatjuk, hogy egy-egy meccsen bármi megtörténhet. Célunk a három pont, de közben veszítenivalónk sincs, mert hosszú távra tervezünk. Külső eredménykényszer egyelőre nincs, úgyhogy felszabadultan játszhatunk. Szeretnénk megmutatni, hogy igenis, számolni kell velünk!  És hosszabb távon?  A fiatalok miatt öt-hat év múlva lehet nagyon komoly csapatunk. Az a mag kiegészül majd a mostani U19-es és U17-es válogatottakkal. Mindkét generációban rengeteg jó játékos van. Vigyáznunk kell rájuk és képezni őket, hogy odaérhessenek a nemzetközi szintre. Ha ezt megoldjuk, akkor komolyabb tényező lehetünk Európában. Fiatalok, akik részesei voltak a horvátországi tornagyőzelemnek: Aschenbrenner Réka (19), Szabó Boglárka (21), Csiszár Henrietta (19), Sipos Lilla (21), Vágó Fanny (22), Németh Júlia (22), Zeller Dóra (20), Szarvas Alexandra (21).