Amerikai álom

Itthon már majdnem abbahagyta a kosárlabdát. Aztán következett az Egyesült Államok, s a női egyetemi bajnokságban, az NCAA Divízio II-ben átlagban csapata legtöbb pontját dobta. A konferenciában a hét játékosának is megválasztották, a bajnokság végén pedig ő lett a sorozat legjobb újonca. Barta Brigitta amerikai karrierje álomszerűen kezdődött.

Munkatársunktól A 20 éves center három utánpótlás Európa-bajnokságon vett részt. Jelenleg az Armstrong Pirates játékosa, az egyetem csapata az NCAA Divízio II-ben szerepel. Az együttes Brigittának köszönhetően az idén tizenegy év után feljutott a 64-es országos táblára, s ott a legjobb 16-ig menetelt. Álom vagy valóság? Mindenkinek eljöhet Amerika? Erről beszélgettünk a Csata DSE korábbi centerével. – Az év újonca lettél a konferenciában, de voltál a hét játékosa is. Mekkora elismerés ez egy magyar kosárlabdázónak? – Óriási. Sosem gondoltam volna, hogy külföldiként elérhetem ezeket a címeket. Amikor idejöttem, még nagyon furcsa volt a rendszer, és bele kellett tanulnom abba is, hogyan játsszák itt ezt a sportot. Ahogyan telt az idő, úgy kezdtem megbarátkozni a körülményekkel. A csapattársaim nagyon sokat segítettek abban, hogy sikerüljön beilleszteni az addig megszerzett tapasztalataimat és játéktudásomat az itteni rendszerbe. – Mert nagyon más az ottani játék? –  Rohanósabb, de mégis taktikusabb. Az én csapatom például tizennyolc-húsz támadási variációt ismer és alkalmaz. Minden együttesben található két-három elképesztően gyors irányító, s szinte mindegyik színes bőrű. Nem mondom, hogy mindig fegyelmezettek, de a labdával úgy bánnak, ahogyan azt itthon nem tanítják. Másrészt iszonyatosan erős mindenki. – Pedig te itthon kemény, erőteljes centernek számítottál. – Ehhez képest vagy tíz kiló izmot rám pakoltak a felkészülés során. Muszáj volt, mert bár a szabályok az idén megváltoztak, és szinte alig lehet hozzáérni a másikhoz, a palánk alatt nagy csatákat vívunk a pozícióért. Ha már megvan a labda, akkor nem lehet európai módon csapkodni. Cserébe az ellenfél centerei olyan magasra ugranak, mint a otthon a fiúk. Nagyon észnél kell lenni, hogy ne kapjon sapkát az ember. – Ebben nem nagyon volt részed, hiszen átlagban te dobtad a legtöbb pontot, több, mint tizenötöt. Ez nem kevés. - Igen, valóban sikerült ponterősen játszanom ebben a szezonban, de ez nagy részben csapattársaimnak is köszönhető, akik az asszisztokat adták. Az első meccseken nem vagy alig kerültem a pályára, szóval volt mit behoznom. – Miért? – Az itteni felfogás szerint a freshman, vagyis az újonc az újonc, akinek nincs kellő játéktapasztalata. Az edzőm is ezt a szemléletet osztotta, tehát nagyon sokat kellett küzdenem, hogy elhiggye, valóban jó játékos vagyok. Itt a hagyományoknak óriási a szerepük. – Aztán jelentős mértékben neked köszönhetően felkerült a csapat  a 64-es táblára, amire több, mint egy évtizede nem volt példa. Meglepetésnek számított? – A szezon elején senki sem gondolta, hogy a konferencia döntőjébe bejutunk, nemhogy az országos  főtábla regionális döntőjébe. Nem tartották erős csapatnak a miénket, tavaly például negatív volt a rekordunk, azaz többször szenvedtünk vereséget, mint ahányszor győztünk.  Minket előztesen a tizenkettedik helyre soroltak, főként a múltbeli teljesítmény, az új edző érkezése és az alapján, hogy három elsőéves is volt a csapatban. – Ráadásul itt két további meccset megnyertetek, azaz bejutottatok a legjobb tizenhat közé. Nagy siker? – Azt tudni kell, hogy bejutottunk a konferencia nyolcas döntőjébe, de ott nem sikerült meccset nyernünk, így mindenki azt hitte: ebből nem lesz országos versenysorozat. Aztán a jó idénybeli statisztikánknak köszönhetően mégis bekerültünk a legjobbak közé. Igaz, ott mindjárt a régiónk első helyezettjével kellett játszanunk. – Győztetek, majd utána még egyszer. Hogyan? – Nagyon felkészültünk az ellenfélből, és ez a meccsen meg is látszott, magabiztosan nyertük meg az első kört. A másodikban pedig  szoros hajrában sikerült diadalmaskodnunk, így bejutottunk a régiódöntőbe, azaz az ország tizenhat legjobb csapata közé. Itt azonban az ellenfelünknek minden bejött, még a lámpát is kilőtték. – Látom, már megy az amerikai szleng is! A Divízio II-ben vagytok, hová tennéd a „kalózokat"? – Az NB I-ben is megállnánk a helyünket. A Divizio I vége – ez hozzávetőleg százötven gárda – és a II eleje között olykor csak anyagi különbségek vannak. Az utóbbiak kisebb költségvetésű egyetemek, kevesebbet utaznak. Természetesen a Divízio I első száz együttese egészen más játékerőt képvisel. Az ottani topcsapatok pedig több európai válogatottal is felérnek. – Te is bekerülhetnél egy ilyen erősségű csapatba? – Az amerikai szabályok szerint erre a kérdésre nem válaszolhatok. Mármint arra, hogy egyáltalán megkerestek-e. Itt nem preferálják az ilyesmit. Bajba kerülhetne az az edző, aki ajánlattal keresett meg. –Milyen tanácsokkal tudsz szolgálni azoknak a fiatal magyar kosarasoknak, akik Amerikában szeretnének játszani? – Három utánpótlás Európa-bajnokságon szerepeltem, ezeken megismerhettek az edzők és a megfigyelők. Ilyen múlt hiányában nehéz kikerülni, legalább egy világversenyen mindenképpen ott kell lenni. És persze extra munkára van szükség a pályán és a konditeremben egyaránt. – Mekkora sztár lettél odakint? Már tanulnod sem kell? Mert a filmekben ezt látjuk... – A filmek hazudnak. Tanulni mindenkinek kell rendesen. Én jövőre már az egyik elegáns helyi szállodában dolgozom  mint sales assistant, hiszen üzleti közgazdaságtant tanulok. A tananyaggal elvagyok, inkább az időbeosztás a kemény, hiszen sokat sportolok, utazom. Akad elfoglaltság bőven. – Hogyan tovább? – Hatan távoznak a csapattól, tehát gőzerővel megy a toborzás. Jövőre jó volna ismét megcsípni az országos táblát. – Négy évre kaptál ösztöndíjat vagy csak egyre? – Egy évre kapjuk az ösztöndíjat, és minden évben meghosszabbítják azt a következőre. Nem kell pályázni, csak jól játszani, és akkor az edzőben nem vetődik fel kérdés, hogy érdemes-e meghosszabbítani a szerződést. Maradjunk annyiban, hogy ilyen idény után már készülök a második évadra. – Látod már  jövődet? Mondjuk, három év múlva: Amerika vagy Magyarország? – Kinn szeretnék maradni, ha sikerül elhelyezkednem a diplomázás után. De amennyiben az említett szállodában minden jól sikerül, még az is lehet, hogy az élet visszasodor Európába.