Debrecenbe kellett menni...
Úgy érzi fejlődnie, s ezért mennie kell: a 19 éves Sirián Szederke távozik a Győri ETO-ból, és Debrecenben folytatja pályafutását. Ám a váltás előtt junior-világbajnoki éremmel fejezné be korosztályos válogatott szereplését.
reb Amikor először kerestük, Sirián Szederke, a Győri ETO fiatal beállója épp lázasan készült az előtte álló történelem-dolgozatra. Miután – érzése szerint jól – megírta a tesztet, volt alkalmunk beszélni arról, amiért tulajdonképpen hívtuk: távozásáról. Mert hiába játszik a világ jelenleg legjobb, Bajnokok Ligája-győztes klubcsapatában, úgy érzi, váltania kell, hogy szintet léphessen. – Nyáron lejár a szerződésem, és úgy éreztem, új impulzusokra van szükségem – kezd bele Sirián.– Olyan döntést hoztam, ami a fejlődésemre a legjobb hatással van. Ehhez olyan városban szeretnék kézilabdázni, ahol van múltja, jelenje és jövője is ennek a csodálatos játéknak. Ezért esett a választásom Debrecenre. Mindenképpen több játéklehetőségem lesz, megmutathatom, mit tudok, mire vagyok képes. Ráadásul itt is sokat tanulhatok a többiektől. Segít, hogy az edzőm Varga József lesz, aki a győri utánpótlásban már foglalkozott velem. Köstner Vili bácsi visszajelzéseire is mindenképpen számítok, hogy a legjobbat tudjam nyújtani.
Hajdu János szövetségi kapitány még a Héraklész-gálán – ahol a legjobb nagycsapat az általa irányított junior női kézilabda-válogatott lett – dicsérte Sirián Szederkét. „Ügyesebb, mint Löke, csak fizikálisan erősödnie kell . Fontos, hogy eligazoljon Győrből, olyan helyre, ahol megkapja a megérdemelt játéklehetőséget. A jövő nagy játékosa lehet.” A junior-válogatottat így jellemezte. „A lányok jó értelemben véve erőszakosak, szemtelenek. Már a tavalyi Európa-bajnokságon is kitalálták, hogy érmet akarnak nyerni. Én a vb-ötödik hely után kicsit pesszimistább voltam, de ezek a >tyúkok< kemények voltak, hittek benne, megcsinálták. Most kijelentették, hogy világbajnokok akarnak lenni. Hiszek bennük.”