Önbizalom, összhang, öröm

Jong Twente, Twente, Manchester United – így képzeli el a jövőjét a holland klub tizennyolc éves magyarja, Vida Krisztofer. A csapat szurkolói a klub honlapján tartott szavazáson óriási többséggel követelték az első csapatba. Nem csoda. Rettenetesen nagy gólokat rúgott az elmúlt hetekben.

Nagy-Pál Tamás Vida Krisztofer eddig négy mérkőzést játszott végig a holland másodosztályban szereplő Twente B csapatában, és három gólt szerzett. Nem is akármilyeneket. Először például sarokkal volt eredményes. A harmadikat tizennyolc méterről küldte rá, labda gyönyörű ívet írva kötött ki a jobb felső sarokban. A tizennyolc éves, korosztályos válogatott tehetséggel beszélgettünk. – A negyedik meccsen nem jött össze a gól. Csalódott vagy?

– Igen. Elsősorban azért, mert kikapott a csapat. Persze az egyéni rekord is motoszkál a fejemben, mert még soha nem rúgtam négy egymást követő mérkőzésen gólt Hollandiában. Nem jött össze. Jól ment a játék, csak a gól hiányzott. – Nem úgy előtte. Mi történt veled az elmúlt hetekben? – Megkaptam a lehetőséget, ami óriási önbizalmat adott, rögtön az első meccsen. Azóta mindegyiket végigjátszhattam. – Gondolom, az is sokat segített, hogy a szurkolók szerint már az első csapatban lenne a helyed. – Nem bírtam ki, én is követtem a szavazást. Fantasztikus érzés volt látni, hogy nyolcvanöt százalékuk szívesen látna a nagycsapatban. Örülök, hogy így gondolják. Abban reménykedem, hogy a szakemberek is ezen a véleményen lesznek. – Hogy érzed, ennek mennyi a realitása? – Nehéz kérdés, mert a Twentében nagyon sok a csatár és a szélső, van köztük válogatott is. Ráadásul mind fiatalok, így még a korommal sem tudok kitűnni. De ha most azt mondom magamnak: oké, nem találtam be a hétvégén, de felejtsük el, és a következő fordulóban megint rúgok gólt, aztán így folytatom hétről hétre, akkor talán nincs is annyira messze. – A gólokra visszatérve: talán nem vitatkozol, ha azt mondom, hogy szépségdíjas találatok voltak. Neked melyik a kedvenced? – Nem tudom eldönteni. Az első talán picit nehezebb volt technikailag, mint a harmadik és fontosabb is, mert az indította el a sorozatot. – Egyetértek. Nézzünk egy kis életrajzot: kétezer-tizenegyben kerültél Kispestről Hollandiába. Milyen különbségekkel szembesültél hirtelenjében? – Otthon technikailag nagyon jó játékosnak számítottam. Rossznak itt sem, de nem voltam a legjobbak között. Az átadásokban rengeteg mindenre kellett figyelnem: melyik lábra adom, pontosan hová, milyen irányba és tempóban. Ezenkívül gyorsabb volt a játék, és már akkor jobban ki kellett vennem a részemet a védekezésből csatárként, mint otthon. – Ezek szerint jelentősen különböznek az edzések. – Lehet, furcsát mondok, de nem annyira. Nem edzünk sokat, hetente maximum hetet, egyszerre csak másfél-két órát. A gyakorlatok sem térnek el jelentősen. Több a labdás feladat. Labda nélkül kis túlzással nem csinálunk semmit. A kispasszos játékot, a labdatartást és a befejezéseket gyakoroljuk rengetegszer. – Akkor mégis mi működik másképp? Hiszen a holland utánpótlásból évente kerül ki legalább egy Dzsudzsák Balázs szintű labdarúgó. – Én abban látom az óriási különbséget, hogy az edzéseken mindenki száztíz százalékosan teszi oda magát. Nincs kegyelem, mindennap küzdened kell. De nem ám a kezdőcsapatba kerülésért... Hanem már a kerettagságért! – Itthon tapasztaltál lazsálást a tréningen? – Nem erről van szó. Csak egyszerűen más úgy odaállni, hogy tudod: biztosan ott leszel a csapatban a hétvégi meccsen. Mint ahogy az én esetemben is volt. Mindig biztonságban éreztem magam. Itt viszont farkastörvények uralkodnak, minden egyes edzésen harcolok. – Azon kívül, hogy csatárként megtanítottak védekezni, miben fejlődtél még a harc során?

– Kezdjük azzal, hogy szélsőt játszottam az első két évben. Utána a csatár mögött, és mostanában lettem ék. A helyzetkihasználásom javult jelentősen. Ezt a három gólt összesen talán öt-hat helyzetből rúgtam. Jól indulok be területbe is, bár sajnos a legtöbb labdát lábra kapom. Ebben még fejlődnie kéne a csapatnak. – Akkor most találtad meg a helyed a pályán? – Kétségkívül. A kapu előtt érzem magam a legjobban. Szeretem várni az indításokat, és a kapusra vinni  a labdát. A tizenhatoson belül vagyok igazán veszélyes. – Mit tapasztalsz a pályán kívül? Milyen a holland élet? – Nyugodt, legalábbis itt, Enschedében. Nincs akkora nyüzsgés, mint Budapesten. Már nagyon szeretem, de az elején nehéz volt megszokni. – És a szeretteid hiányát? – Azt is. Az elején hotelben laktam, aztán helyi családhoz helyeztek el. Már három éve élek velük. – Pótolják valamennyire az itthoniakat? – A családdal mindennap skype-olunk. Hiányoznak továbbra is. De valóban sokat segít a fogadott családom. Szinte saját gyerekükként szeretnek. A szülinapomon például Magyarországra jöttek, hogy felköszöntsenek. – És mikor kezdhetsz önálló életet? – Autót már kaptam, de lakásra csak akkor számíthatok, ha szerződést hosszabbítanak velem a nyáron. – Fognak? – Erről még semmit nem tudok, sajnos. Nagyon remélem. – Van még időd bizonyítani, de nemcsak a klubodban, hanem a nyári U19-es Európa-bajnokság is remek lehetőség lesz. – Nagyon várjuk már. Szeretnénk továbbjutni a csoportból, az már biztos érmet jelent. Utána pedig bármi megtörténhet. – Hogy ment a legutóbbi összetartás során? – Nagyon jól. Mint már említettem, nagy most az önbizalmam. Hazajöttem, és láttam magam a médiában, ami szintén sokat dobott a teljesítményemen. Jól éreztem magam a srácokkal az edzéseken. – Hol tart most a csapat? – Szép lassan kezd összeállni. Egyre jobb az összhang. Szerintem jó esélyünk van rá, hogy szép eredményt érjünk el. – És a klubban? – Nekem az álmaim és a céljaim megegyeznek. Stabil kerettag szeretnék lenni a B csapatban, majd az első gárdában is. Ha ott is tudok bizonyítani, akkor szívesen játszanék Angliában. A legnagyobb vágyam, hogy pályára léphessek az Old Traffordon.