UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2014-04-14 13:35

Felkészülés-maraton

A kísérletezés jegyében, a lengyelországi ifjúsági Európa-bajnokságra készülve nyert tornát a korosztályos fiúválogatott. A sorsolás is megvolt. Az edző, Kopornyik Zsolt szerint alakulhatott volna jobban. De rosszabbul is.

reb Lengyelországban vendégeskedett a fiú ifjúsági kézilabda-válogatott. Dabrowa Tarnowskában a házigazdát, Csehországot és Szerbiát is legyőzte, vagyis Gyurka János szövetségi edző csapata hibátlanul nyerte meg a viadalt. Mielőtt az Eb-sorsolásra térnénk, kíváncsiak voltunk, milyen tapasztalatokkal szolgált a torna. Kérdéseinkre Kopornyik Zsolt edző felelt. ifjusagi_valogatott_kopornyik– A zsúfolt bajnoki szezon miatt január óta nem találkozott a csapat, mindenképpen ránk fért a közös játék. Emellett hét új játékost próbáltunk ki, szükség van új emberekre is a különböző posztokon. A hazai mezőnyben mindannyian helyt állnak, ám fontos volt látnunk, mire mennek a nemzetközi porondon. Nevek említése nélkül: biztosan lesz két-három játékos, akikre számítunk. Kopornyik dicsérte a fiúkat: okos, összetartó srácok, így a korábbi mag hamar befogadta az újakat. Nem mellékesen: a hangulat is végig emelkedett volt. Valószínűleg azóta sem romlott el különösebben, amikor kiderült, az augusztus 14-24-én rendezendő Európa-bajnokságon Horvátország, Franciaország és Románia lesz a csoportellenfél. – A románokról egyelőre nagyon keveset tudunk, róluk minél több információt kell szerezni. A franciákkal játszottunk már. Hasonlóan kézilabdáznak, mint a felnőtt-válogatott, csapatként erősek, és több kiemelkedő egyéni teljesítményt is fel tudnak vonultatni. A horvátokat ugyancsak ismerjük. Most azt gondolom, a franciák mögött, köztünk és a horvátok között dől el a továbbjutás. Mindenesetre szerintem kerülhettünk volna könnyebb, de nehezebb csoportba is. Például nem örülnék, ha a macedónok helyett Spanyolország, Dánia vagy Oroszország mellé sorsoltak volna minket.
kopornyik_zsolt
kopornyik_zsolt
Ugyanakkor nehéz számolgatni: az edző úgy látja, utánpótlásban Svájc, Macedónia és Fehéroroszország is erős. Utóbbit védekezése miatt kimondottan előre rangsorolja. Azonban egyelőre fontosabb, hogy a magyar csapat hogyan készül fel a kontinenstornára, ahol a jövőnek is játszik. Az előző generáció ugyanis nem tudott Eb-kvalifikációt szerezni, ezért aztán most Magyarországot a negyedik kalapból sorsolták. Jó szerepléssel a maiak megkönnyíthetnék a következő korosztály dolgát. Áprilisban és májusban edzőtáborozik együtt a válogatott, majd júniusban egyéni terv szerint, illetve pihenővel készülnek a fiúk. Július elejétől egészen az indulásig öt-hat hét közös felkészülés-maraton következik. Az Eb csoportbeosztása A csoport: Svédország, Szerbia, Svájc, Izland. B csoport: Spanyolország, Oroszország, Dánia, Macedónia. C csoport: Franciaország, Horvátország, Románia, MAGYARORSZÁG. D csoport: Németország, Fehéroroszország, Lengyelország, Csehország.