Családlátogatás Agárdon

Szerdánként csajozhatnak, esténként nézhetnek meccset. Ezen kívül csak a futball és a tanulás tölti ki a Sándor Károly Akadémia növendékeinek a mindennapjait. Az intézmény falai között tényleg mindent megkapnak, ami a profi labdarúgóvá váláshoz szükséges. Az ország első és máig legeredményesebb akadémiáján jártunk.

Nagy-Pál Tamás 

Jól nevelt gyerekek Agárdon jártunk a minap, ahol az ország legelső elitműhelye, a Sándor Károly Akadémia működik 2001 óta. Megnéztük, hogyan zajlik a képzés abban az intézményben, mely a Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) elemzése szerint az ötödik legjobb a világon. Ezt főleg arra a alapozza, hogy alapítása óta több, mint száz labdarúgót adott a magyar NB I-nek és NB II-nek, valamint külföldi csapatoknak. Ez korosztályonként hét-nyolc játékost jelent, ami valóban kiemelkedő szám. Az igazgató, Tamás Zsolt, az egyik edző, Székely Zsolt és a nevelőtanár, Nagy Szabolcs segítségével kaptunk betekintést az akadémia mindennapjaiba. Az embert már a birtokra lépve elfogja valami kellemes nyugalom: hatalmas, gyönyörű kert közepén áll a kastély. Csiripelnek a madarak, friss a levegő, a gyerekek tényleg teljesen érdemi távolságra vannak a külvilágtól. A gyerekek, akik a beszélgetés alatt szállingóznak vissza az épületbe, hogy készüljenek a délutáni edzésre. Mindegyikük hangosan köszön, kezet fog és bemutatkozik, jól nevelt fiatalok. Az edzőknek mindegyikhez van kedves szavuk vagy poénjuk, esetleg zrikájuk a hétvégi meccsel kapcsolatban. Mintha nagy családba csöppentem volna. „Nem vagyunk szigorúak velük. A szabályokat mégsem szegik meg. Láthatta, hogy milyen alacsony a kerítésünk, könnyedén át lehet lépni, de nem szoktak kiszökni – mondja büszkén Székely. - Előfordul, hogy némi ételt felcsempésznek néha a szobájukba, ami tilos, de ennél nagyobb kihágások nem történnek, így veszekedések sincsenek.” „A telefont és laptopot le kell adniuk éjszakára. Ezt néha, szúrópróbaszerűen ellenőrizzük, olyankor találunk is néhányat – teszi hozzá Nagy. – De ennél nagyobb dolgok tényleg nem történnek. Az ötvenkettőből talán ha két gyerek kezelhető nehezebben.” A labda a tettes

Pedig katonás napirendet kell követniük, amit azért ennyire fiatalon nem lehet könnyű betartani. „Más akadémiákkal ellentétben nálunk minden hétvégén hazamennek a gyerekek és nem vasárnap este, hanem csak hétfő délelőtt jönnek vissza – mondja Székely. - Akik Pestről jönnek, azokat busz hozza. Később suli, és csak ebéd után edzenek. A normális nap háromnegyed hétkor pulzusméréssel kezdődik, aztán reggeli és nyolctól tanítás. A közeli iskolából járnak át ide a tanárok. Tizenegykor edzés, ebéd és egytől ismét suliban vannak. Délután négykor kezdődik a második edzés, ami nagyjából hatig tart. Utána vacsora, tanulószoba, majd általában közös meccsnézés a társalgóban, mert a szobákban nincs tévé.” A szobákra ezen kívül nem lehet panaszuk: két-három ágyasak, külön WC-vel, tágasak, fiatalosan berendezve. Poszterek a falakon, az egyikben pedig - brahiból - ferdén felrakott festmény. A gyerekek szobáit mindennap takarítják, új törölközőt is kapnak minden reggel és az edzéseken is rendre tiszta pólót viselnek. Úgy élnek, mint valami hotelben, tényleg csak a focival és a tanulással kell törődniük. „Jól megy a tanulás, négyes körül volt a félévi átlag. Aki folytatni akarja, annak megy is, évente két-három gyerek kerül főiskolára, egyetemre. A tanulás miatt nem  szoktunk büntetni, esetleg néha kilátásba helyezzük” – így Nagy. A már említett közös meccsnézés a társalgóban zajlik, ahol biliárdozni, pingpongozni és csocsózni is tudnak – előbbi kettő a kedvencük. A kikapcsolódás lehetősége azonban ezzel gyakorlatilag ki is merül. Illetve nem teljesen, mert a szerda délutánjuk szabad, ilyenkor az akadémia területét is elhagyhatják. „Sétálhatnak, csajozhatnak, elmehetnek moziba. Ennyi szórakozásra nekik is szükségük van” – magyarázza Székely. Beszélgetni kell velük

Pszichológus jelenleg nem dolgozik az akadémián, de az edző elmondása szerint keresnek. „Ha probléma volt, eddig a TF-től kértünk, de maximum háromszor fordult elő. Főleg az volt a baj, hogy a gyerek nem tudott beilleszkedni, megfelelően viselkedni, és honvágya volt. Mostanában legalább öt-hat alkalommal előfordult, hogy az egyik szülő rákban meghalt, ilyenkor kell komolyabban ápolni a lelkeket.” „Én reggeltől estig a gyerekekkel vagyok – teszi hozzá a nevelő. - Itt is lakom, ahogy a teljes edzői stáb is, mi is csak hétvégére járunk haza. A tizennégy évesek még nagyon gyerekek, sokat kell velük foglalkozni. Távol vannak a családtól, ami azért okozhat némi gondot. Éppen ezért ismernünk kell mindenkit. Sokat beszélgetünk velük. Sokszor spontán, de előfordul, hogy a gyerek jön be hozzám, és elmeséli, mi a gondja. Ilyenkor teljesen megnyílnak, akár a csajokról is beszélgetünk. Van, akit például ki kell engedni néha, mert nem bírja a bezártságot. De nem mindenkit, minden gyerek más. Van, aki rosszkedvű egy-egy vereség után, de van, akit egyáltalán nem érdekel. Mondjuk utóbbiból gyaníthatóan nem is lesz focista.” Az akadémia után Az igazgatót először arról faggatjuk, mire a legbüszkébb eddigi munkássága alatt. „Például arra, hogy kilenc éve ugyanazzal a stábbal dolgozom. Aztán az, hogy nézem a tévében a meccseket, és rengeteg tanítványomat látom. Akkor ott van a ’89-es korosztály, amely Eb-n és vébén is bronzérmet szerzett. A családias légkörre és a Liverpoollal kialakított kapcsolatra is büszke lehetek. Az angol klub megfigyelői évente két-három bajnokit megnéznek, és két-három játékost meg is hívnak magukhoz félévente. Nyolcan kaptak eddig szerződést, mindenkivel meg voltak elégedve.” Ennek ellenére mégsem az volt eddig a tendencia, hogy ezek a srácok nívósabb bajnokságokban is megállták volna a helyüket. „Ennek több oka is van. Hat-tizenkét éves korban nem kapnak megfelelő képzést. A labdarúgóközeg sem megfelelő itthon, és nincs jó átmenet a felnőttfutballba. Ugyanolyan képességű horváthoz előbb nyúlnak, mint magyarhoz. A munkamorál sem megfelelő, sok a sztárallűr, sajnos már itt, az akadémián is. Szóval én egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy külföldön nem állják meg a helyüket. Már hatéves kortól jó edző kellenne a gyerekek mellé, akiknek életpálya-modellre is szükségük lenne. Az iskolai testnevelésbe vissza kéne csempészni a labdarúgást, hogy klubok onnan is meríthessenek. És ami a legnagyobb baj: remek dolog a szövetség pályaépítési programja. De menjen le a térre, egy-egy ilyen pályára! Kiket lát focizni? Nem gyerekeket, hanem felnőtteket. A mai fiatalokat már hidegen hagyja a dolog.”

Tamási nagyon szoros kapcsolatot ápol az MTK vezetőedzőjével, Garami Józseffel, hiszen a gyerekek képzése a felnőtt csapatban folytatódik tovább. Az innen kikerült labdarúgóknak a klub lakást is biztosít a fővárosban, vagyis később is egyengetik útjukat. Mint megtudtuk, ez nem olcsó mulatság, hiszen az akadémiának éves szinten négy millió forintjába kerül egy-egy palánta. Erre az állami támogatásból, a TAO-ból és tulajdonosi pénzekből futja. Nincs Barca-stílus Nemrég a belga Double Pass vizsgálta a magyar akadémiákat, és a tanulmányából kiderült, hogy az agárdi edzéseken a gyerekek hatalmas labdaérintés-számmal dolgoznak. Székely meséli el, hogy ennek mi is a pontos oka. „Először is: itt az akadémián szinte mindenki a Barcelonának szurkol. De a Barca-stílusban nem hiszünk, szerintünk nem létezik. Amit ők csinálnak, az maga a futball. A harcos foci ma már nem rúg labdába, mindenki játssza a saját, stílusos futballját. Valóban rengeteget gyakoroljuk a passzokat az edzéseken. Ez néha monoton lehet a srácoknak, de csak így lehet a passztechnikákat megfelelően elsajátítani.” A fizikai képzés sem marad el, hetente háromszor jár erőnléti edző a gyerekekhez. Ilyenkor az erőt, az állóképességet és a gyorsaságot fejlesztik. Félévente felmérést tartanak, amikor ki lehet kerülni az intézmény kötelékéből. „Van, aki ilyenkor rögtön távozik, de ha ez például télre esik, akkor sokan maradnak fél évet az iskola miatt. Ha valakitől megválunk, akkor először azt Zsolt közli a szülővel, de már előtte megpróbáljuk éreztetni velük. Utána behívjuk a gyereket, neki is elmondjuk és végül a csapatnak is” – árulja el Székely.

A gyerekek válogatásában a fizikai mutatók közül csak a gyorsaságra figyelnek, egyébként a futballtudás, a látásmód és a technikai szint számít igazán. „Ha a Barcának megfelelnek az alacsony játékosok, akkor nekünk is” – teszi hozzá mosolyogva. Miután mindent megtudtunk, elkísértük a tréningre is a srácokat. Az edzőpályák háromszáz méterre az akadémiától, így a gyerekek könnyed sétával kezdenek. Mindenki együtt, köztük Tamási is, akin egyáltalán nem vettük észre, hogy igazgatóként másképp viselkedne. Sőt, az edzést is ő vezette. Mintha tényleg nagycsaládba csöppentem volna.