Minden héten örökrangadót játszana, hogy fejlődjön fizikailag. Játéktudását Wolfsburgban is megfelelőnek találták, de erőnlétben van még elmaradása. A női A válogatott tizenhat éves tehetsége, Kaján Zsanett ennek ellenére reméli, hogy akár már nyártól a BL-címvédő soraiban szerepelhet.
Nagy-Pál Tamás Bár oda-vissza nyolcat kapott a finnektől a női válogatott, voltak pozitívumai is a világbajnoki selejtezőknek. Például Kaján Zsanett személye, aki tizenhat évesen kezdő volt a második mérkőzésen, és egyáltalán nem vallott szégyent. A szakág egyik, ha nem a legnagyobb hazai ígéretével beszélgettünk.
– Tizenhat évesen kezdőként szerepelni világbajnoki selejtezőn, nem akármi.Kaján Zsanett4– Még a női futballban is ritkaságszámba megy, valóban. Nagyon örültem a lehetőségnek. Megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, de sajnos a végére elfáradtam.
– Volt benned ijedtség a nagynevű ellenfél láttán?– Nem féltem. Ugyanúgy mentem fel a pályára, mint bármelyik meccsen. Vágy volt bennem inkább, hogy megfeleljek. Mégis új kapitányunk van, akinek teljesíteni szeretném az elvárásait, hogy mindig kezdő lehessek.
– Ez egybecseng azzal, amit Markó Edina mondott nekem. Szerinte az első félidőben egyenesen vagányul játszottál, aztán jött az a bizonyos fáradtság.– Örülök, hogy így látta. Én is az első negyvenöt perccel voltam elégedett. Rengeteget kellett futnom, és ez azért teljesen más szint, mint a magyar bajnokság.
– Még a szerdai, MTK elleni örökrangadónál is?– Azért az más! Pörgős, színvonalas meccset játszottunk. Méltó volt az örökrangadókhoz, a szurkolók biztosan nem bánták meg, hogy kijöttek. Bár ekkora iramú meccseket játszhatnánk hétről hétre, akkor a válogatottnak is jobb lenne a fizikai állapota.
– Ebben van a legnagyobb lemaradásunk?– Bizony. De ebben óriási. A finnek egyszerű focit játszottak, de nem tudtuk tartani a lépést velük. Ha a klubok rájönnének végre, hogy fizikai képzésre sokkal nagyobb súlyt kellene fektetni, akkor rövid időn belül emelkedne a bajnokság és ezáltal az egész szakág színvonala.
– Addigra ráadásul ti, fiatalok már tele lesztek nemzetközi rutinnal.– Remélem, hogy minél több válogatott meccsen kapok szerepet, ez rendkívül hasznos.
– Nem panaszkodhatsz, hiszen nemrég még az U21-es válogatottal szerepeltél Szocsiban hat mérkőzésen.– Fárasztó volt, mert az is sokkal nagyobb terhelést adott, mint a magyar bajnokság. Ennek ellenére nagyon élveztem, hiszen, mint focista, minél színvonalasabb meccseket szeretnék játszani.
– Hogyan lettél kislányból céltudatos, eltökélt focista?– Apukám is labdarúgó volt, jártam a meccseire, és akkor tetszett meg a sportág. Nagypapám látta meg a Fradi hirdetését, és elvittek a toborzóra. Ennek már kilenc éve, azóta is ott játszom.
– Akkor a család nyilván könnyen elfogadta, hogy lányként fiús sportágat választottál. És a környezeted? A barátnők, osztálytársak?
– Mindenki tisztában van vele, hogy nekem a foci a mindenem, nincs ezzel semmi gond. Azt is megértik, nincs időm arra, hogy minden hétvégén elmenjek velük szórakozni. Tudják, hogy komolyan veszem, ezért rengeteg lemondással jár.
– És az országban mennyire elfogadottak a labdabűvölő lányok?
– Egyre jobb a helyzet. Bár még mindig előfordul, hogy meglepődnek, amikor elmesélem, mivel foglalkozom. De már fejlődik a gondolkodás. Az is sokat segít, hogy a Sport Televízió rendszeresen ad összefoglalókat, és a szövetség is teljesen komolyan veszi már a szakágat. Elég, ha csak az összetartások számát nézzük.
– Hogyan néznek ki a női focista mindennapjai a civil életben?Kaján Zsanett1
– Keveset jár iskolába a válogatott miatt. Nehéz összhangba hozni a tanulással. Edzés után megyek haza pihenni, és nem plázázni, mondjuk. Ha van kis szabadidőm, akkor a kedvenc szórakozásom, hogy megnézek egy jó meccset a tévében.
– A helyzetetek már csak azért is nehéz, mert, ha jól tudom, amatőrök vagytok a Ferencvárosban. Hogyan lehet ezt majd felnőttként, munka mellett csinálni?
– Összetett dolog. Kezdjük azzal, hogy a klub a nyártól szeretne támogatni néhányunkat akár a tanulásban, a lakásban vagy a kollégiumi költségekben. Ez szerintem óriási előrelépés az eddigi állapotokhoz képest. Másrészt én külföldön, profi körülmények között képzelem el a későbbi pályafutásom. Ezért dolgozom nap, mint nap.
– Akár a Bajnokok Ligája-címvédő Wolfsburgban?
– Másfél hónapja valóban voltam kinn próbajátékon, és ott tényleg el tudnám képzelni magamat. Remek négy napot töltöttem el. Már ennyi idő alatt is rengeteget tanultam, teljesen más a szemlélet. Azt meg talán mondani sem kell, hogy fizikálisan mennyire a topon van minden egyes játékos.
– Vérbeli profizmus?
– Bizony. Napi két, nagyon komoly edzéssel.
– Visszajelzések voltak?
– A játéktudásom megfelelt. Bízom benne, hogy akár már nyártól náluk folytathatom.
– Akkor gondolom, szépen szeretnél búcsúzni a Fraditól.
– Igen. A harmadik helyen állunk most a felsőházban, de nagyon szeretnénk bejutni a bajnoki döntőbe. Ezen dolgozunk most ezerrel. És a listavezető MTK otthonában elért 2-2 azért jó alap.