UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-04-18 19:17

Egy magyar, egy spanyol

A házigazda Puskás Akadémia és a címvédő Real Madrid kezdte győzelemmel a hetedik Puskás-Suzuki Kupát. A felcsúti alakulatban Sallai Roland duplázott. Úgy érzi: ha szombaton a Dinamo Zagreb ellen is megszerezik a három pontot, akkora önbizalmuk lesz, hogy senki nem állítja meg őket a döntőben.

Nagy-Pál Tamás A torna nyitómérkőzésén a szokásoknak megfelelően a házigazda Puskás Akadémia játszott. Az A csoport 1. fordulójában, a görög Panathinaikosz ellen. Jó iramban kezdődött az összecsapás, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Magyar részről kapufa, míg a vendégektől üres kapu mellé lőtt labda jelentette a legnagyobb ziccert.
Sallai Roland1
Sallai Roland1
A 24. percben vezetést szereztek a felcsútiak: Andreasz Zikosz utolsó emberként elkaszálta Óvári Zsoltot a büntetőterületen belül, amiért piros lapot kapott és persze járt a 11-es is. Az U17-es bajnokság góllövőlistáját vezető Sallai Roland állt a labda mögé, és magabiztosan lőtte a jobb alsó sarokba (1-0). „Szerintem jogos volt a tizenegyes és a kiállítás is. Azt el kell ismerni: sokat segített, hogy egy órát emberelőnyben játszhattunk. Magabiztosabbak és nyugodtabbak lettünk tőle” – árulta el honlapunknak a gólszerző. Túlságosan is, mellyel magukra húzták ellenfelüket. A 30. percben jött is az egyenlítés: Anasztasziosz Hadzigjovannisz lőtt a hazai kapuba (1-1). Még a szünet előtt válaszolt a Puskás, illetve Sallai. László Noel harminc méteres bombája még a keresztlécet találta telibe, de a kipattanót a jól helyezkedő csatár fejelte a kapuba (2-1). A második félidőt nagy elánnal kezdték a görögök, de fokozatosan fáradtak, és nemsokára már érezhető volt a létszámkülönbség. A felcsútiak így többször is a védelem mögé kerültek. A hajrában kisebb sérülés miatt Sallainak el kellett hagynia a pályát. „Egyrészt taktikai oka volt a cserének, másrészt bevertem a fejem, és szédültem picit. De már jól vagyok, készen állok a következő meccsre” – mondta. Gól nem született a folytatásban, így a Puskás 2-1-es győzelemmel kezdte a tornát, és amennyiben szombaton győz a Dinamo Zagreb ellen, biztosan döntőt játszhat hétfőn, a stadionavatón. „Nagyon jó érzés, hogy ennyire erős ellenfelet az én góljaimmal győztünk le – nyilatkozta a lefújás után Sallai. - Szerintem azonos létszám mellett is meg lett volna a három pont, mert rengeteg helyzetet kidolgoztunk. Sokat segített a közönség is, nagyon jó érzés volt hallani a szurkolásukat. Holnap szeretnénk megverni a horvátokat is. Két ilyen sikerrel magunk mögött akkora önbizalmunk lenne, hogy bárkit le tudnánk győzni a döntőben.”
Real Madrid
Real Madrid
A Magyar Futball Akadémia és a címvédő Real Madrid összecsapása következett ezután. Intenzív első félidőt produkáltak a csapatok, hol egyik, hol másik gárda játszott fölényben, a lehetőségeik is megvoltak – Rózsahegyi Dominik egyszer már csak a kapussal állt szemben, bele is lőtte a labdát -, de gól nem született az első negyven percben. A fordulás után gyorsan megszerezte a vezetést a spanyol alakulat: Borja Majoral kapott remek indítást, otthagyta védőjét, betört a 16-oson belülre és a bal alsó sarokba gurított (1-0). Sokkal veszélyesebb volt a folytatásban a Madrid, egyértelműen dominált. A kispestiek hajtottak becsülettel az egyenlítő gólért, ki is támadtak a hajrában, vesztükre: villámgyors, hárompasszos kontratámadás végén José Luis Sena lőtt a hosszú alsóba (2-0). Ez maradt a vége, a címvédő kétgólos sikerrel kezdett, így a háromszoros győztes Honvéd már csak körbeverés esetén juthat a fináléba. Puskás-Suzuki Kupa, csoportkör, 1. forduló Puskás Akadémia–Panathinaikosz 2-1 (2-1) Real Madrid–Magyar Futball Akadémia 2-0 (0-0)